A csodavárásról, a téli ünnepkör szépségeiről a gyermek szemszögéből beszélt a szabadkai Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány Manó kuckójának előadásán Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember. Mit meséljünk a gyermeknek a Mikulásról, Télapóról, Jézuskáról? Kinél töltsük az ünnepeket? Hogyan csináljuk, hogy mindent jónak lássunk, és ne rohanásban teljenek a napok?

„Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.” – Márai Sándor.

KÉSZÜLŐDÉS, VÁRAKOZÁS

– Hogyan segíthetjük a gyermekeinket abban, hogy az a fajta csodavárás, amivel ők rendelkeznek és a  gyermeki lét természetessége is egyben, fennmaradjon és rajtuk keresztül mi magunk is visszacsempészni a saját életünkbe? A téli ünnepkör idején egy csomó olyan alkalom van, amikor lehet ebben valamilyen tapasztalást nyerni. Azt gondolom, hogy egy kicsit az egész téli ünnepkör újraértékelődött, amikor megszületett a fiam – kezdte előadását Tünde.

– Nyilván előtte is voltak izgalmas és szép karácsonyaim, de onnantól kezdve azt is végig kellett gondolnom, hogy milyen üzenet megy át neki arról, hogy mi az ünnep. Sokat beszélgettünk erről a férjemmel, hogy mi lesz a közös karácsonyi történet, amiben ő felfog nőni. A legfontosabb tehát talán az, hogy mielőtt megszületik a gyermek a párnak legyen egy közös karácsonyi története. Hogy a Jézuska hozza-e a fát, vagy hogy együtt díszítjük, a Télapó hová érkezik, a Mikulás láthatatlan-e? Érdemes ezeket a dolgokat átbeszélni, mielőtt a gyermek felteszi a kérdéseket, mert fontos, hogy ezekre hiteles és autentikus válaszokat adjunk. Az ünnepkör csúcspontja a karácsony, de azt gondoljuk, hogy élettanilag sokkal fontosabb az oda vezető út, a készülődés. Megtaníthatjuk a gyermekeinket arra, hogy hogyan várjuk az ünnepet, és elkezdjük ezt az örömteli feszültségnövelést. Advent időszakában elkezdhetünk beszélgetni arról, hogy mi fog történni, hogy majd lesz egy karácsonyfánk, lehet rajzolni is. Mindenképpen az az izgalmas ebben az időszakban, hogy egy csomó dolgot lehet együtt csinálni. S ez a december nem attól lesz másabb, hogy karácsony van, hanem hogy együtt vagyunk, együtt készülődünk, együtt sütjük a mézeskalácsot, együtt vagyunk. Ha el tudjuk engedni a tökéletesség utáni vágyunkat, hogy a kalács pont úgy süljön, pont olyan rend legyen és olyan gyorsasággal haladjon mint ahogyan korábban, akkor élvezni tudjuk ezeket a pillanatokat.

AJÁNDÉKOZÁS – SOHA NE BÜNTESSÜNK

A készülődés olyan örömteli feszültséget szül, ami az ajándékozásban csúcsosodik ki. A hangsúly persze nem a nagy ajándékokon van. És ezt lehet is irányítani. El lehet mondani, hogy a Jézuskának az idén nem túl sok pénze van, a gyerekek abszolút partnerek tudnak ebben lenni. Azt tapasztaljuk, hogy elkezdenek a szülők azzal nevelni, hogy aki rossz, az nem kap ajándékot. Ezt soha ne tegyük. Az ajándék bármelyik ünnep kontextusában ne legyen nevelés eszköze. Olyan mélységű csalódást tud ez okozni a gyermeknek, amivel egy nagyon fontos dolgot károsítunk benne.

MEGMONDJUK-E A „NAGY IGAZSÁGOT”?

– Megmondjuk-e, hogy kik az ajándék forrásai, fedjük-e fel a kvázi nagy igazságot, vagy építsük fel a mítoszt a Télapóról, Jézuskáról, Mikulásról? A gyermek gondolkodási világa teljesen más, mint a felnőtté. A gyermeki gondolkodásban minden lehetséges. Úgynevezett mágikus gondolkodásuk van: a kispárna lehet hegy, a gyufásdoboz autó, minden mindenből adódhat, átváltozhat.

Ez igazából a kettős tudat, ami különleges módon sűríti a valóságot és a képzeleti világot. Ebbe jól illeszkedik a karácsony, és a Mikulás, a Télapó, meg a Jézuska is. A gyermek nem gondolja végig, hogy hogy is lehetséges, hogy egy éjszaka alatt a földkerekség összes gyereke kap ajándékot. És egészen sokáig ebben az állapotban kell őt tartani. Szokták kérdezni, hogy kicsúfolják-e ha közösségbe kerül. Van egy szép történet erre. A gyermekpszichológus megkérdi a gyerekeket hogy mit szeretnének a Mikulástól. S az egyik gyermek azt mondja nagy kikerekedett szemekkel, hogy képzelje el pszichológus néni, a Zolika azt mondta, hogy nincs is Mikulás. De én azt gondolom, hogy van, és ezt-és ezt fogom kapni, majd a beszélgetés végén azt mondja: Én nagyon sajnálom a Zolikát, hogy hozzá nem jön majd a mikulás.

Nyolc-kilenc éves korra jutnak el arra az érettségi szintre, hogy elkezdik a világot logikai összefüggésében értelmezni, s látni fogják, hogy ez időben térben nem lehetséges. S ha visszagondolunk a mi felismerésünkre, akkor az mindig olyan szomorú. Azt szoktuk tapasztalni, hogy ha több gyermek van a családban, akkor az idősebb gyermek a szülőkkel szövetkezik, s mondja, hogy a kisebb gyereknek még ne mondjuk el, higgyen még benne. Ettől nem szabad és nem kell megfosztani a gyerekeket. A csodáról lehet vallási kontextus nélkül is beszélni. Mindenki a saját meggyőződése szerint alakíthatja a dolgokat, az ideális persze az lenne, ha apuka és anyuka ugyanazt gondolná.

 „TAVALY IS NÁLUK VOLTATOK…”

Feszültség forrása lehet, hogy kinél töltsük a karácsonyt és hogy kihez mikor és mennyi időre menjünk. Ebben picit elveszhetnek a gyermek szempontjai. Azt gondolom, hogy ebben az időszakban az a fontos, hogy a gyermek jól legyen. Ha végigturnézzuk a várost, abból a gyermek azt érzékeli, hogy a karácsony arról szól, hogy autóban ülünk, kiszállunk helyeken, ahol sok ajándékot kapunk, aztán megint autóba ülünk. Ilyenkor érdemes a családdal megbeszélni azt, hogy amíg nagyobb nem lesz, ne legyen olyan sok látogatás. Beszéljük meg, hogy melyik nap legyen az az egy nap, amikor megyünk, vagy hozzánk jönnek. Amit mi képviselünk a karácsonyról, az fog átjönni a gyereknek. A karácsony a szeretet ünnepe is, a gyermekek számára a szeretet kb. tíz éves korukig azt jelenti, hogy engem szeretnek. S az a felnőtt képes szeretetre, akit mindig feltétel nélkül szerettek. Ezzel tudjuk megalapozni, hogy olyan felnőtté váljon, aki képes szeretetet adni, és befogadni. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor olyan sok mindenben már nem tévedhetünk.

Szerző: TÓMÓ Margaréta