A várandósság egy természetes állapot, ám mégsem teljesen kockázatmentes.  Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a kismamát kezelőorvosa átmeneti vagy  tartós ágynyugalomra javallja.  Erre leginkább a veszélyeztetett terhesség okán  kerül sor. A cél mindig ugyanaz: biztosítani a szervezet számára a  helyreállításhoz szükséges feltételeket, illetve csökkenteni a koraszülés  kockázatának veszélyét.

A szigorú, hosszan tartó ágynyugalom azonban sok kellemetlenséget hozhat magával. Judith A. Maloni, a Case Western University professzora egy áttekintő tanulmányban foglalta össze azokat a tudományos ismereteket, amelyek a várandós nők szigorú pihentetésével kapcsolatban születtek.  A kutatások azt mutatják, hogy a  hosszú ágynyugalom mérhető izomsorvadáshoz vezet, emésztési problémákat, székrekedést, mozgásszervi panaszokat okoz (hát-és derékfájás), valamint szembetűnő mértékben növekszik a depresszió megjelenésének aránya, amely később a gyerekágyas időszakra is kiterjed.

Mégis, mit tehet a kismama, ha tilos a mozgás?

Relaxáció

A tartós stressz hatás önmagában is a koraszülés veszélyét hordozza magában, ezért rendkívül fontos, hogy tudatosan kezeljük a fennálló félelmeinket és tanuljunk meg lazítani, ha kell segítséggel, terapeuta, pszichológus vagy egyéb szakember bevonásával. Relaxációval a megfelelő izomcsoportok ellazításának képességén túl az egész test és a lélek megnyugtatása is elérhető.  Ma már számos módszer és technika közül választhat a kismama. Az aktív relaxációs technikák közé tartoznak az autogén tréning, a progresszív relaxáció,a chi kung, a jógalégzés vagy az agykontroll. Passzív relaxációs technikának számít a masszázs, amely szintén elősegítheti a lazulást.

Gyógytorna

Méhtevékenységet nem befolyásoló gyakorlatokat  végezhet a kismama, ám ezen gyakorlatok megítélése szakemberi kompetenciába tartozik, és minden esetben konzultálni kell a kezelőorvossal. Az ágynyugalom okának ismeretében azonban lehetőség van olyan mozgásprogram összeállítására, amely nem veszélyezteti a kismama és a fejlődő magzat állapotát, mégis biztosítja a fekvésből származó szövődmények csökkentését.

Vérkeringés javító torna

Az American Journal of Obstetrics an Ginecologyst – ban 2010-ben közzétett tanulmány szerint 19%-kal növekszik a mélyvénás trombózis kialakulásának a kockázata, ha a kismama ágynyugalomban tölti a várandósságát.  A vénás torna egy speciális gyakorlatsorozat. Célja, hogy az izmoknak az érfalra gyakorolt pumpáló hatása révén segítse a vénás vér megfelelő áramlását, így trombózis-megelőző hatása van. A vénás torna izomfeszítések, nagyobb ízületi mozgások és légző gyakorlatok kombinációjából tevődik össze.  A torna pontos menetét és kivitelezését szakember segítségével érdemes elsajátítani.

Milyen testhelyzetben pihenjünk?

A legoptimálisabb testhelyzet az oldalt fekvő, térdben hajlított testhelyzet. A térdeink közé, illetve a pocak alá tegyünk párnát.  Nagyon jó szolgálatot tehet egy nagyobb méretű  szoptatós párna beszerzése is, amelynek segítéségével több féle módon kitámaszthatjuk magunkat a fekvés során. Ülés helyett a félig ülő helyzetet javasolt nyújtott, térdben alápolcolt lábakkal.

Mit tehetünk még?agynyugalom1

Ha már az ágyba kényszerültünk, kérjünk és fogadjuk el a segítséget. Ez nem könnyű feladat, ám ha szeretettel és türelemmel vagyunk a környezetünk felé, a segítség is önzetlenül fog érkezni. Inkább mondjuk meg mire és mikor van szükségünk, így mindenki számára könnyebbé válhat ez az időszak. Szerezzünk be szakirodalmat a várandóssággal, a szüléssel vagy a gyermekneveléssel kapcsolatban. Olvassunk regényeket, nézzünk filmeket, hallgassunk zenét. Kapcsolódjunk ki! Barátaink is sokat segíthetnek a lazításban. Tudatosan kerüljük el azok társaságát, akik támogatás helyett rémtörténeteket mesélnek. Más története nem a miénk, ezt mindenkor tudatosítsuk magunkban! Lélektani szempontból a kisbaba számára az a legfontosabb, hogy érezze azt, hogy szeretik, elfogadják és várják a világra jöttét.

Szerző: Balázs Vataščin Emese, gyógytornász, jógaoktató, dúla

Fotók: web