Egy igencsak hosszúra, mintegy másfél órásra sikeredett az a sajtótájékoztató, amelyen Aleksandar Vučić bejelentette, hogy 2022. január elsejétől az állam az elsőszülöttek esetében az eddigi 100 ezer dinár helyett 300 ezer dinár (2550 euró) támogatást biztosít a szülőknek. A köztársasági elnök kiemelte, hogy ez az összeg csak az állami támogatás, és mivel a községek a saját költségvetésükből is jelentős összeggel segíti a szülőket az első gyermek születésekor, így Vučić szerint az első gyerek megszületése után minden szülő 4000 eurónál nagyobb támogatást kap majd a különböző forrásokból az első gyerek születése után, írja a Szabad Magyar Szó.

A második gyerekkel kapcsolatban az elnök elmondta, hogy megváltoztatják majd a törvényt, s a jelenlegi 10 ezer dinár helyett – amely két éven jár a szülőknek – sokkal nagyobb támogatásra számíthatnak azok, akik az első után még egy gyereket vállalnak. Azt, hogy ez mekkora összeg lenne, nem pontosította a köztársasági elnök, viszont arról is beszélt, hogy az állam a harmadik, valamint a negyedik gyermek után – tíz éven át – 12 000, illetve 18 000 dinárt fizet ki havonta, azonban a jövőben a második gyerek születését igyekeznek majd, ahogy Vučić mondta, drasztikus változásokkal támogatni. Szerbia elnöke a november 24-ei sajtótájékoztatón még annyit közölt, hogy a változtatások pontosítása az elkövetkező 10-15 napban várható.

– Mivel manapság a nők 30 éves korban szülnek először, s emiatt egy teljes generáció veszik el, ezért az egyetemistákat azzal szeretnék motiválni, hogy a várandós nők vagy azoknak a férjeknek az esetében, akiknek a felesége babát vár, nem lesznek érvényesek a vizsgaidőszakok, hanem azokat kitolják, azzal, hogy 26 éves korukig oklevelet kell szerezniük, kivéve az orvosi szakra járók, ők ezt megtehetik 28 éves korukig – mondta az elnök, aki hozzátette, hogy a felsoroltak mellett megbeszéléseket folytattak arról is, hogy az édesanyák jelentős összeget kapnának, amelyet kizárólag lakásvásárlásra fordíthatnának.

– A lakás méretétől és földrajzi elhelyezkedésétől függően azt tervezzük, hogy 10 000 és 20 000 euró közötti vissza nem térítendő támogatást biztosítanánk, amelyet a szülők a lakásvásárlás során önrészként használnának fel. Ezzel szeretnénk motiválni a fiatalokat, hogy költözzenek el a családi házukból, mert ha negyvenéves korukig ott ülnek, akkor nagyon kevés az esély a családalapításra – nyilatkozta Aleksandar Vučić.