A legózás ideje még odébb van, de azért akadnak olyan játékok, amiket már az első időkben szívesen elnézeget a baba. A finoman zenélős, esetleg világítós körforgót vagy éppen néhány színes lógós figurát már az első hetekben is odaadhatjuk neki.

Játékok

Az első hetekben még nem érdemes hatalmas összegeket szánni játékvásárlásra, azonban túl sokáig sem érdemes várni az első játékok beszerzésével, mert 4-5 hetes korában már a legtöbb baba akár 1-2 órát is képes ébren tölteni, és ezt az időt szívesen töltik nézelődéssel. A legnagyobb szolgálatot egy játszószőnyeg teheti, amire színes figurákat akaszthatunk. Ha kiságyban vagy járókában van, akkor egy madzagot kifeszíthetünk az ágyra keresztbe és erre lógathatunk színes és csillogós dolgokat. 2-3 hónapos kora körül már elkezd utánuk nyúlni, ilyenkor jó, ha már el is éri őket.

jatek2Az első látogatók biztosan ellátják majd játékkal a kicsit, ha esetleg valaki megkérdezi, mit hozzon, akkor lehet kérni:

  • zenélő forgót, a legtöbb baba már kezdettől fogva szívesen nézegeti, általában meg is nyugszanak tőle
  •  játszószőnyeget vagy babatornászót, kb. 2 és fél hónaposan már nyúlkálnak a rajta lógó játékok után, de addig is szívesen nézegetik őket
  •  mindenféle zenélős figurát, ezeket nagyon szeretik

Forrás: kismamablog.hu, írta: Vida Ágnes