Magyar orvosok olyan terápiával segítenek többször vetélt nőkön, melyet veseátültetés során alkalmaztak először: gondolnánk, hogy a magzatot ugyanúgy kilökheti a szervezet, mint egy idegen szervet? Utolsó remény a gyermekért évekig küzdő pároknak? De addig is milyen stációi vannak a szenvedésnek?
Nyugodtan, büszkeségtől boldogan fekszik az ágyon – ezt a kis kellemetlenséget igazán ki lehet bírni. De már percek óta tart, és egyre kínosabb a csend. Az ultrahangos orvos nagy sokára megköszörüli a torkát, s halkan, ám megfellebbezhetetlenül kijelenti: „Sajnálom, asszonyom, a magzat nem él.” A. áll a kórház udvarán szakadó esőben, ömlik a könnye. A betonon koppanó esőcseppek csak felerősítik a benne visszhangzó, alig értelmezhető kifejezéseket: a magzat nem él. Nőgyógyásza a rossz hír hallatán rögtön hárít, pedig csakis önmagát vádolja: „Nem vigyáztam eléggé a kicsikémre – motyogja csuromvizesen, kisemmizve –, nem kellett volna állapotosan két munkahelyen húzni az igát. Utazni is elvittem, hogy szokja a világjárást!”
A „műszeres befejezés” után ráadásként megkapja az addig csupa bűbáj doktornőtől, hogy ugye, ő megmondta, hogy „terhesen nem kéne röpködni”. Még most is fölzaklatja magát, amikor felidézi: a valóság az, harmadszor már alig merte megkérdezni tőle, hogy tényleg ne váltsa-e vissza a réges-rég lefoglalt repülőjegyeket. Több hónapos a lelki rehabilitáció. Úgy-ahogy rendbe jön, s megfogadja, legközelebb nem követi el a vélt vagy valós hibákat.
Nem egészen egy év múlva, amikor újra két csík ábrázolódik a teszten, betéve tudja a forgatókönyvet – hiába óvta magát a széltől is; és hiába nyugtatgatja aggodalmait figyelmesen hallgatva, elnéző mosollyal egy másik nőgyógyász. 
Ultrahangvizsgálat közben már ő is zavart és ideges: „Igaza volt, asszonyom, semmi sem utal normális terhességre. Azonnal kórházba kell mennie, mert ha méhen kívüli, az ön élete is veszélyben forog.”
A szakma szerint két embrió vagy magzat elvesztésében még nincs semmi rendkívüli: számtalan oka lehet helytelen életmódtól hormonális zavarokon át anatómiai, genetikai eltérésekig. Azonban ha harmadszor is bekövetkezik – a pontos európai meghatározás szerint a terhesség huszadik heténél korábban vagy ötszáz gramm alatti magzattal, és azonos partnertől –, akkor már habituális (ismétlődő, szokványos) abortuszról beszélünk, amely alapos – a tapasztalatok szerint akár évekig tartó – utánajárást igényel.
Nem mintha elvileg nem lehetne néhány hónap alatt elintézni a rutinvizsgálatokat. Inkább arról van szó, hogy azok a nőgyógyászok, akik az egészségesen zajló folyamatot minden gond nélkül végigkísérik, és gyakorlottan levezetik a szülést, vagy varázslatosan bánnak a szikével császármetszéskor, általában olyannyira tehetetlenek, ha ilyen kihívással kell szembenézniük, hogy nemegyszer megesik, maga a beteg több ismerettel rendelkezik a témáról, mint ők.
Jobban járunk, ha már az első vetélést, magzatelhalást komolyan vesszük. Ha nem akarunk – testileg-lelkileg kimerülve, rengeteg időt és pénzt pazarolva – orvosról orvosra vergődni, érdemes mihamarabb meddőségi szakembert, intézetet megkeresni. Szerencsés esetben akár az első laborleletek rávilágíthatnak a baj okára: gyógyszerrel és életmódbeli változtatásokkal rendbe tehető a női alaphormonok gyakran előforduló eltérése. A speciálisabb és az egész hormonrendszert érintő bajokkal kapcsolatban már tanácsos endokrinológus véleményét kikérni, mert minden páciensnél személyre szabott finomhangolásra van szükség a pozitív elmozduláshoz.
Félig idegen
De mi a helyzet akkor, ha minden felderített problémát orvosoltak? Ha tükrözéssel megállapították, hogy egészséges a méh; ha átfúvatták a petevezetőket, melyek átjárhatóak? Mi a válasz a miértre, ha nincs se „csokoládéciszta”, se mióma, se polip? Ha van tüszőrepedés, peteérés; és az apajelölt spermaképe is biztató? Ha a pár genetikai jellemzői sem mutatnak semmilyen rendellenességet? És ha már a sokadig lombikprogram sem hozza meg a várt eredményt? Vége a tudománynak?
Ellenkezőleg: itt kezdődik igazán!
Petrányi Győző akadémikus – aki vallja: a kutatás a szellemi élet legmagasabb szintű művészi alkotása – olyan program irányítója, amely reményt adhat azoknak is, akik hiába zarándokolnak kórházról kórházra, mégsem kapnak választ gyermektelenségükre. A neves professzor évtizedekig az Országos Hematológiai, Immunológiai és Vértranszfúziós Intézet munkatársa, majd főigazgatója volt. Olyan kutató, aki azért küzd, hogy a kísérleti eredmények az orvosi gyakorlatban is hasznosuljanak.
– Immunológiai Nobel-díjhoz kötődik az a felfedezés, hogy el lehet érni az idegen szervvel szembeni tűrőképességet – mondja Petrányi Győző. – A hazánkban Perner Ferenc professzorral elkezdett élő donoros veseátültetések hozták meg a megoldást. Amelyik betegnél kellett, javítottuk az immunológiai tűrőképességet úgy, hogy a donor fehérvérsejtjeivel oltottuk a befogadót. Amikor kialakult a megfelelő védelem, be lehetett ültetni a vesét.
Pofonegyszerűnek tűnik, laikusként is érthető, hogy a megfogant embrió genetikailag félig idegen az anyai szervezet számára – de akkor mégis hogyan lehetséges, hogy az esetek zömében megtartható a terhesség? Másoknál pedig miért ér véget idő előtt? Mert teherbe eséskor olyan anyai immunválaszok indulnak be, amelyek megakadályozzák a kilökődési reakciót. Ám ez nem mindenkinél működik megfelelően.
– Nem sokan voltunk nemzetközi viszonylatban sem, akiknek eszükbe jutott, hogy az ismétlődő vetélés lényegében olyan, mint egy szervkilökődés: ugyanaz a szövetidegenség mutatkozik a magzattal szemben, mint a transzplantációnál – fogalmaz a professzor.
Ha pedig hasonló folyamat játszódik le, hasonló lehet a gyógymód is.
Ólom a petefészekben
– Ha ma egy „átlagos” nő vállal terhességet Magyarországon, 12-13 százalékos a valószínűsége annak, hogy elvetél – magyarázza Pajor Attila, a Semmelweis Egyetem II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professzora. – Ez a természetes kiválasztódás következménye. Hogyha két vetélése volt az asszonynak, akkor 24 százalékban várható, hogy a következő terhessége is vetéléssel végződik. Ha már három volt egymást követően, akkor harminc százalékban, ha négy, akkor negyven százalékban, ha pedig öt-hat volt, akkor körülbelül ötven százalékban valószínű, hogy a következő terhesség vége is abortusz lesz. Ez rosszul hangzik, de fordítsuk meg: ha valakinek volt hat vetélése, még akkor is ötven százalék esélye van, hogy szüljön!
Döbbenetes statisztika.
Az életkor függvényében is érdemes megnézni az adatokat. Húsz–harminc év közötti életkort alapul véve 12-13 százalékos a valószínűsége annak, hogy a terhesség vetéléssel fejeződik be. Ha valaki negyvenévesen esik teherbe, ez a szám már 24 százalék. Visszatérő abortusz után 40–44 éves kor között már 51 százalék a vetélési kockázat.
Pajor professzor négy évtizedes klinikai tapasztalata alapján állítja, az utóbbi években egyértelműen növekedett a habituális vetélők száma. Ez pedig határozottan köthető a nők társadalmi szerepének megváltozásához: a gyermekvállalást kényszerből vagy szándékosan kitolják a munkahelyi elvárások, a karrier miatt. Míg negyven évvel ezelőtt az asszonyok átlagosan 24-25 éves korban szültek, most 28 év körül, és az sem ritka, hogy 35 év fölötti életkorban vállalják az első gyermeket.
De az apa életkorát sem hagyhatjuk figyelmen kívül: egy negyven év körüli nőhöz általában negyven év fölötti férfi kapcsolódik. A 44. életévet betöltött férfiaknál már gyakori az oligospermia, vagyis a hímivarsejtek száma csökkent; de akik elhízottak, cukorbetegek, gyógyszert szednek, azoknál nemcsak a sejtek mennyiségével, hanem a minőségével is gond lehet: a kóros alakok száma megnő, és az életkor előrehaladtával gyakoribbak az ondó bakteriális fertőzései is – tudjuk meg Pajor Attilától.
Az elhízás szintén kockázati tényező. Nemcsak a hormonrendszert boríthatja fel, de az immunrendszert is. A professzor úgy fogalmaz: leegyszerűsítve a kövér emberben mindig van egy kisfokú steril gyulladás.
Amikor a környezeti hatásokról kérdezzük, állítja, nagyon is van közük a vetéléshez. A sikeres terhesség ugyanis függ attól is, hogy milyen minőségű petét érlel a nő. Egy vizsgálat például kimutatta, hogy a petefészekben nehézfémek rakódhatnak le: aki városban lakik, annak több nikkel, ólom stb. van a petefészkében, mint annak, aki vidéken él. S akkor még nem beszéltünk az élelmiszerekkel bevitt vegyi anyagok és a fogamzásgátlót szedő nők vizeletéből származó hormonszennyeződés szaporodásra gyakorolt kedvezőtlen hatásáról.
– Le kell szögeznem, egyetlenegy olyan tényezőt nem tudok mondani, amelyik minden körülmények között mindenkinél szokványos vetélést okoz – bocsátja előre, amikor a további okokról és a kivizsgálás menetéről faggatjuk.
Ebben egyébként fogódzó lehet, betegnek és orvosnak egyaránt, a Petrányi Győző professzor kutatási programjában kidolgozott, prózai nevű 1. számú adatlap, mely logikus sorrendben követeli meg az alapvizsgálatokat, és ma már a neten is hozzáférhető. Az eredmények értékelése és az igazolódott betegségek orvoslása után lehet továbblépni az okok felderítésében. Minden egyes lelet megszerzése a szenvedés egy stációja – hisz a legedzettebb idegrendszert is megviseli a laborról laborra, szakrendelésről szakrendelésre rohangálás –, ugyanakkor a megoldás felé vezető út egy állomása. Az 1. számú adatlap minden asszony réme és reménye.
Önpusztító szervezet
– A számtalan kockázati faktor közül mindenekelőtt a petefészekkel kapcsolatos hormonműködést kell megnézni. A hormonális rendellenességek a habituális vetélőknél hozzávetőleg tíz százalékban fordulnak elő – kezdi Pajor Attila.
Ezután azt kell kideríteni, van-e anatómiai rendellenesség a méhben. A habituális vetélők tíz-tizenöt százalékánál találnak valamilyen fejlődési hibát vagy rendellenességet a méhüregben.
– A nemi fertőzésektől joggal rettegnek a nők?
– Ha a bizonyítékokon alapuló orvostudomány tapasztalataira építek, és ez a mérvadó, akkor azt kell mondanom, a női nemi szervi fertőzések közül csak a lueszről (elterjedt nevén vérbajról) bizonyított, hogy visszatérő vetélést okoz, de az is csak a terhesség középső harmadában. Más – szexuális úton átvihető – kórokozók, amelyeket korábban felelőssé tettek, túl vannak dimenzionálva: egy vetélés hátterében állhat fertőzés, ám az ismételt vetélésért nem okolható. Gondoljunk bele, ha a szervezet fertőződik egy kórokozóval, utána azzal szemben többnyire védettség alakul ki! A trombózishajlamot is vizsgálni kell, hiszen kimutatható: a negyvenéves koruk előtt trombózison átesett nőknél nemcsak a koraszülés, de a középidős és az első harmadban bekövetkező abortuszok száma is emelkedett – utal Pajor Attila korábbi saját kutatására.
Az autoimmun betegségekkel ugyancsak rejtélyes területre érkezünk. Itt a saját fehérjének a felismerésével van baj: a szervezet önmaga, például a pajzsmirigy vagy a petefészek szövete ellen fordul elpusztítandó betolakodóként azonosítva azt.
Talán átérezhető a félelmük és kétségbeesésük azoknak a nőknek, akik most vágnak bele a kivizsgálásokba, hogy választ kapjanak boldogtalanságukra, gyógymódot bajaikra.
A. próbatétele
Amikor tíz esztendővel ezelőtt, azon az esős napon A. kitámolygott a klinika udvarára, ő sem sejthette, milyen kálváriát kell végigjárnia. Amilyen kiábrándító körülmények között zárult első vetélése, olyan emberien ért véget a második, folytatja történetét az asszony. Nőgyógyásza állandó kórházi megfigyelés mellett, megértve lelki vívódását, addig nem erőltette a műszeres beavatkozást, amíg az abortum nagy része természetes úton el nem távozott. Utána viszont „a majdani egészséges terhességek érdekében” ezen át kellett esnie. Mivel orvosa becsületesen elmondta, hogy ő elsősorban szüléseket vezet, és kisebb műtéteket végez, olyan szakember után kellett néznie, aki elindítja a kivizsgálásokat. Szinte vadászott a neten, hogy jó hírű nőgyógyászra bukkanjon. Meg kellett tapasztalnia azonban, hogy a jó hír nem minden: egy budai magánrendelő tízperces és tízezer forintos vizitje például vizsgálat nélkül zajlott le: a doktor nem tartotta szükségesnek, ugyanis a beteg elmondása alapján megállapította, hogy A. hasogató petefészek- és kismedencei fájdalmának hátterében „az ülőmunka áll”. Hogy csináljon is valamit, a biztonság kedvéért berendelte vérvételre abba az állami intézménybe, amelyikben dolgozott, hogy az alaphormonokat megnézzék. A folyosón diszkréten félrehúzta a fiatalasszonyt, belekarolt, s a fülébe súgta: „Adjon már kétezer forintot a laborosnak, hogy jobban menedzselje a vérvételét!” Ezt a kifejezést használta: menedzselje. A.-t elborította a pír, és zavarában valóban odacsúsztatta a nővérnek a pénzt, aki az először említett háromhetes várakozási időt mindjárt három napra módosította. De úgy látszik, ő is zavarban lehetett, mert három nap múlva kiderült, az egyik hormont lefelejtette a listáról, így a csak egymás vonatkozásában értelmezhető leletek hasznavehetetlennek bizonyultak.
A. keresett tovább. Teltek a hónapok, talán az évek. Egy egészségügyben dolgozó ismerősének tanácsára fordult Fülöp Vilmos meddőségi specialistához, aki végre rutinosan elindította az úton. De aki járt már a főorvosnál, tudja, nem olyan egyszerű bejutni hozzá! Több hónapot kellett kiböjtölni minden találkozás és leletegyeztetés előtt. A kivizsgálás meglehetősen elhúzódott azért is, mert újabb és újabb problémák igazolódtak: az apró petefészekcisztákat felszívató kezeléssel próbálták orvosolni a parádfürdői kórházban. Az asszony talán nem is tud olyan pihentető periódust felidézni életéből, amelyik vetekedne a parádi három hét nyugalmával: állandó orvosi felügyelet, iszappakolás, masszázs, női torna, kontrollált diéta, távol az otthoni nyűgöktől, munkahelyi stressztől – és nagy-nagy beszélgetések sorstársaival: információáramlás, tapasztalatcsere, lélekápolás.
Mire Fülöp doktor lepecsételte azt a bizonyos 1. számú adatlapot, még sok víz lefolyt a Dunán. Először agyalapimirigy-daganatot találtak, és enyhe pajzsmirigy-alulműködést diagnosztizáltak. A megfejthetetlen hízás mögött pedig nem mértéktelen evés, hanem magas inzulinszint állt.
A hormonműködési zavarok rendezése után sor kerülhetett az immunológiai kivizsgálásra is: Petrányi Győző professzor az Országos Vérellátó Szolgálatnál (OVSZ) fogadta a párt. A. hangsúlyozza: az idős professzor a klasszikus orvos tudós megtestesítője, a társadalom jobbá tételéért tevékenykedő humanistáé, aki minden páciensével egyformán kedves, készséges, és közérthetően, megnyugtatóan képes elmagyarázni a bonyolult szakmai kérdéseket.
A házaspár összehasonlító vérvétele kimutatta, hogy az asszony véréből hiányzik az az ellenanyag, amelyik megvédi az embriót a kilökődéstől. Újabb szervezés: mivel a férj vércsoportja miatt nem lehet donor, keresni kell egy alkalmas személyt. Szép emberi megnyilvánulások: családi, baráti, munkatársi felajánlások. Legmegfelelőbbnek az a rendszeres véradó munkatárs bizonyult, aki „visszajáró vendég” volt az OVSZ-ben. A védő ellenanyag szintjét 55 százalékosra varázsolta föl a kezelés. A. és férje zöld utat kapott az újabb terhességre.
Ha valaki azt hinné, a finishez közeledik a történet, téved: az asszonyt aggasztotta nem múló petefészek-fájdalma, ezért valahogy kijárta a beutalót kismedencei MRI-re, amely dermoid (például hajszálakat, szőrt, fogat, apró csontokat tartalmazó) cisztákat valószínűsített. Ezzel nem lehetett tréfálni, ezért olyan orvos felkutatásába fogott, aki vállalja, hogy megpróbálja jobb, egyetlen működő petefészkét megmenteni. Csak a magánszférában talált ilyet: egy meddőségi specialista laparoszkópos (hastükrözéses) módszerrel, többórás megfeszített munkával megoperálta. A műtét ára 350 ezer forint volt. A szövettan ritka daganatot, petefészekstrúmát állapított meg.
A. és férje még mindig nem mondott le a spontán teherbe esésről, ezért folyamatos cikluskövetés mellett kilenc hónapos gyógyszeres kúra következett, amellyel ösztönözték a petefészket petesejttermelésre. Megtermékenyülés azonban nem történt. Talán azért, mert a kapott vérkészítmény hatása közben elmúlt; az asszony megtudta, várandósság esetén nem elegendő az eddig ajánlott egy intravénás immunglobulin-kezelés (IVIG) kiegészítő terápiaként, hanem háromra lesz szükség. De azt engedélyeztetni kell! Leletek rendszerezése, frissítése, 1. számú adatlap, kérelem az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek a kezelések elvégzéséért orvosi ajánlásokkal, a vetélések immunpatológiai hátterének igazolásával, kérelem az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) az egyedi elbírálású finanszírozásért, sőt az infúzió intézeti gyógyszertári árajánlatát (700 ezer forint!) is be kellett szereznie.
Mivel az a kórház, amelyikre a nő megkapta az engedélyt, annyira leterhelt volt, hogy mindössze két kezelést tudott volna kellő időben lebonyolítani, A. ezt nem akarta megkockáztatni, ezért keresett egy másik kórházat, egy másik orvost, aki vállalta a három adag infúzió beadását. Persze ehhez újra kellett kezdenie az engedélyeztetési folyamatot.
Most már nem ringatta magát illúziókban a pár, hisz az asszony a negyvenet is betöltötte: olyan meddőségi intézet jöhetett szóba, ahol az első öt lombikot finanszírozza az OEP. A barátok, ismerősök tapasztalata alapján választott két központ közül az egyiket a személyes élmények alapján azonnal elvetették – megint csak igazolódott, hogy a hírnév nem minden. Így jutottak el egy budapesti intézménybe. Bár orvosuk az előtörténetüket megismerve nem biztatta őket, azért nem tartotta lehetetlennek a sikeres mesterséges megtermékenyítést. Mivel leletük volt bőven, és három hónapos időintervallumra kezükben volt az OEP-engedély is az immunterápiára, belevágtak az első hormonkezelésbe. A. hamar belejött az öninjekciózásba. Nagy volt az öröm: a már csökkent petefészek-működésről árulkodó alacsony hormonszint ellenére két petesejtet le tudtak szívni, amelyek meg is termékenyültek, szépen osztódtak, és vissza is ültették őket. Mivel lombikügyben még tájékozatlanok voltak, eszükbe sem jutott, hogy nem ikreik lesznek. Az első szívhangkor adandó infúzióra azonban nem került sor, az engedély pedig hamar lejárt.
Az elfogadás felé
A legutóbbi fordulat egészen friss élmény: A. elhatározta, hogy a következő lombikot csak úgy vállalja, hogy még a petesejtleszívás előtt beadatja az IVIG-et – ha kell, privát. Mivel a finanszírozási kérelem meghosszabbítását ilyen gyorsan lehetetlenség elintézni, a házaspár felkeresett egy olyan női magánklinikát, ahol csupán az eddigi szakvéleményekre, engedélyekre és az asszony mostani testsúlyának ismeretére volt szükség, ezután 24 óra alatt beszerezték és problémamentesen beadták az infúziót – 300 ezer forintot fizettek érte. Egyetlen árva petesejtet tudott leszívni a doktor, de hát spontán fogantatásnál is egyből szokott lenni gyerek! Másnap azonban a labortól kapott hír letaglózta őket: nem termékenyült meg a petesejt. Azt mondták ugyan nekik, hogy ez még másnap is megtörténhet, és 48 óra múlva érdeklődjenek újra, de már elveszítették a reményt.
Ki tudja, honnan, a nők mindig képesek új erőt meríteni: miután kisírta magát, A. elkezdte mormolni, mint egy varázsigét: „Semmi baj, holnap a doktor úr személyesen fog felhívni, hogy mégis mehetek beültetésre.” Amikor vasárnap délelőtt megcsörrent a mobilja, már biztos volt benne, az orvosnak mégis csak annyit tudott zokogva kinyögni: „Isten áldja meg!” A férjének pedig azt hajtogatta: „Látod, megmondtam, hogy milyen jó ember, nem hagyott még egy napig szenvedni!” A visszaültetés után vigyázott magára az asszony, hogy szép karácsonyuk lehessen. A teszt azonban sehogy sem akart két csíkot mutatni.
A. 43 éves, és még mindig nincs gyermeke, de még nem adta fel a küzdelmet – talán a következő immunkezelés… A családban a karácsony előtti legutóbbi „akcióról” senki sem tudott, csak a szomszéd kisfiúk imádkoztak a párért: minek keltsenek felesleges reményeket, izgalmakat, és okozzanak csalódást, gondolták, a negatív teszttel pedig mi értelme lenne szeretteik örömét elrontani az ünnepen?
Sok párkapcsolat nem éli túl ezeket a megpróbáltatásokat – de A.-t és kedvesét csak még jobban összeforrasztotta az együtt megélt szenvedés. A. azt mondja, sokat tanult ez alatt a tíz év alatt: elfogadóbb lett. Még azt is megérti, hogy mindenki, aki ezt a kálváriát végigjárja, nem képes gyerekszerető maradni. Hogy akad, akinek megkérgesedik a lelke, és nem tud örülni annak az új életnek, amelyik nem belőle fakad: „Neki miért, és nekem miért nem?” – hangzik a számon kérő, megválaszolhatatlannak tűnő kérdés. Nőtársai többségénél azonban nem ezt tapasztalta – hanem az átérzést, az önzetlen segíteni akarást.
S a már nem fiatal asszony talán kezdi megérteni azt is, hogy mindent nem lehet emberi ésszel megérteni.
Budapesten a napokban zajlik a fenti kérdésekkel foglalkozó nemzetközi immunológiai konferencia és sajtótájékoztató. A szakmai kongresszussal párhuzamos program az immunkezeléssel világra jött babák és szüleik találkozója.
Aminek érdemes utánajárni
– Női alaphormonok (FSH, LH, progeszteron, ösztradiol) és a tesztoszteronszint ellenőrzése megfelelő ciklusnapokon, többhavi ciklusmonitorozással összekapcsolva. A gyakori sárgatest-elégtelenség a petefészek előzetes stimulálásával rendezhető, vagy progeszteronpótlással kivédhető; szinte menetrendszerűen alkalmazzák a más állapot első három hónapjában, mesterséges megtermékenyítésnél pedig megelőzésként is.
– Magas prolaktinszint: az agyalapi mirigyben kialakult jóindulatú mikrodaganat vagy egyszerűen csak túlműködés okozhatja. Mágneses rezonanciavizsgálattal diagnosztizálható; ritkán szükséges műtéti beavatkozás, gyógyszerrel megállítható a mikroadenoma növekedése, és normalizálódik a hormonszint.
– Magas TSH-szint: a szokványos vetélő nő tudja, nem ajánlott, hogy TSH-ja 2 fölé menjen, hiszen a pajzsmirigy-alulműködés is gátolhatja a terhesség létrejöttét, illetve az embrió fejlődését.
– Mellékvesehormonok ellenőrzése.
– Diabétesz (cukorbetegség): tünetmentes esetben csak terheléses vizsgálattal deríthető ki; diétával, rendszeres mozgással és gyógyszerrel csökkenthető a vércukorszint.
– Inzulinrezisztencia: a cukorbetegség előszobájaként emlegetett betegség, amikor a vércukorszint még a normális tartományban van; gyakran együtt jelentkezik a policisztás ovárium szindrómával. Terheléses vizsgálattal deríthető ki; diétával, rendszeres mozgással és gyógyszerrel csökkenthető az inzulintermelés.
– Policisztás ovárium szindróma: összetett anyagcserezavar, összefügg az inzulinrezisztenciával; a petefészekben egyszerre sok, tökéletlen stádiumban lévő tüsző várakozik, és nincs tüszőrepedés. Laparoszkópos műtéttel és gyógyszeres kezeléssel orvosolható.
– Endometriózis: általában alhasi fájdalommal jár, különösen a menstruáció alatt, de lehet tünetmentes is. A pontos diagnózis laparoszkópiával állítható fel, s egyúttal műtéti megoldásra is sor kerülhet – esélyt adva a sikeres terhességnek.
– A női nemi szervek fertőzéseinek kizárása: újabb kutatások felvetik a Helicobacter pylori baktérium szerepét a habituális vetélésben.
– A férfi andrológiai kivizsgálása: magában foglalja a spermiumok mennyiségi és minőségi értékelését és az esetleges fertőzések kimutatását.
– A pár genetikai vizsgálata: a tankönyvek előírják elvégzését, bár mindössze három-négy százalékos a találati aránya. Pajor Attila professzor szerint logikusabb volna a szülők kromoszómaállománya helyett inkább az elvetélt magzatét megvizsgálni.
– A méh anatómiai áttekintése: növeli a vetélési kockázatot a teljes vagy részleges sövény, a kétszarvú vagy tetején enyhén behúzódott, szív alakú, úgynevezett arkuált vagy a miómás méh. Röntgenvizsgálattal (hiszteroszalpingográfiával) és az ennél érzékenyebb, megbízhatóbb 3D-s ultrahangvizsgálattal lehet kimutatni. Pajor Attila úgy véli, ez a módszer olcsóbb és kíméletesebb a méhüreg ellenőrzésére szintén kiváló és kétségkívül legpontosabb méhtükrözésnél (hiszteroszkópia) is, hiszen az utóbbi többnyire altatásban végzett, orvosi műszerrel testbe hatoló (invazív) beavatkozás. A méhüregbe bedomborodó miómagöb is felelős lehet az embrió elvesztéséért; lehet a méhben heges összenövés, amely gátolja a megtermékenyített petesejt fejlődését; és lehet polip is, a méhnyálkahártya jóindulatú daganata. Még a gyufafejnyi polip eltávolítása is fontos, hangsúlyozza a professzor, mert ahol polip van, ott megváltozik a méh nyálkahártyájának immunsejt-összetétele: a természetes ölősejtek, az úgynevezett NK sejtek megszaporodása előidézheti a terhesség elvesztését.
– Trombózishajlam keresése. Leggyakoribb genetikai eredetű véralvadási zavar a Leiden-mutáció: önmagában nem okoz trombózist, csak akkor, ha további molekuláris vagy szerzett tényezők – amelyekből sokféle létezik –, például prothrombinmutáció vagy protein S-hiány társulnak hozzá.
– Korai petefészek-kimerülés: az AMH (anti-müllerian hormon) és az Inhibin-B alacsony szintje jelzi, ha a petefészek kapacitása csökkent (nemcsak a petesejtek mennyisége lesz kevesebb, minőségük is rosszabb).
– Autoimmun betegségek kutatása: a saját szervek, szövetek, sejtek ellen irányuló ellenanyagok vizsgálata. Elsősorban antifoszfolipid antitesteket célszerű keresni, de petefészek-ellenes, spermium-, pajzsmirigy- vagy sejtmagellenes antitestek is hozzájárulhatnak az ismételt vetéléshez. Maga a betegség, például a lupus kór sokszor csak évekkel, évtizedekkel később alakul ki. Ide tartoznak a beleket és a méhnyálkahártyát is támadó, lisztérzékenységre jellemző antitestek is. Alattomos kór, mert sokszor tünetmentes.
– Alloimmun betegségek kivizsgálása: a protokoll végső állomása, melynek során a pár összehasonlító vérvizsgálata alapján derítik ki az embrió kilökődésének immungenetikai okát. Trombocitavakcinációt vagy immunglobulin-kezelést kaphatnak azok a nők, akiknél ez a vetélési háttér igazolódott, és az egyéb problémákat már orvosolták.
Forrás: mno.hu, Magyar Nemzet Magazin, szerző: Major Anita
Fotók: sxc.hu
