Sok szülő, aki felvette a koronavírus elleni védőoltást fellélegezhet végre, mert sorban nyílnak meg a határok, amelyeket az oltási igazolással és teszt nélkül tudnak átlépni. Lehet, hogy éppen utazási irodák ajánlatait böngészik? Mielőtt döntenének, hogy melyik országban szeretnének idén nyaralni tájékozódjanak, hogy mennyivel lesz több a család kiadása, ha a gyermekeket is vinnék magukkal. A Szabad Magyar Szó összefoglalója.

Görögország

Akik Görögországban szeretnénk nyaralni és öt évnél fiatalabb gyermekeik vannak, azok jól jártak, mert a gyermekek részére nem kell negatív PCR teszt, csak érvényes útlevél. Viszont, ha öt évnél idősebbek a gyermekek, akkor szükség lesz a határ átlépéséhez 72 óránál nem régebbi PCR tesztre.

Görögország nem fogadja el az antigéntesztet, ezért két öt évnél idősebb gyermek számára legalább 18.000 dinárt kell elkülöníteni a teszteléshez, hiszen egy teszt 9000 dinárba kerül Szerbiában.

Törökország

A helyzet sokkal kedvezőbb azok a családok számára, akik Törökországba utaznak és a szülők be vannak oltva. A 18 évesnél fiatalabb gyermekek tesztelés és karantén nélkül utazhatnak Törökországba az oltási bizonylattal rendelkező családtagok kíséretében. Ez azt jelenti, hogy a család mentesül a tesztelési költségektől.

Egyiptom

Aki idén Egyiptomba utazna, annak mélyen bele kell nyúlnia a pénztárcájába, hiszen annak ellenére, hogy a szülők felvették a védőoltást, nekik is szükségük lesz egy 72 óránál nem régebbi PCR tesztre nem csak a gyermekeiknek.

Ciprus és Tunézia

Mindkét országba beléphetnek a szülők az oltási igazolással, viszont a gyermekek részére kötelező a 72 óránál nem régebbi PCR teszt, függetlenül attól hány évesek.

Albánia

Albánia vonzó idegenforgalmi céllá vált az elmúlt évben, mert könnyű volt átlépni a határt. Most sem változott a helyzet. A szerb állampolgárok különleges feltételek nélkül léphetnek be Albániába. Nincs szükség negatív PCR-tesztre, és karanténra sem kötelezik a turistákat.

Horvátország

Horvátországba történő belépéskor minden utasnak hiteles dokumentációt kell benyújtania az utazás okának igazolásához (bizonylat a szállásfoglalásról vagy saját ingatlanról).

Horvátországba is beléphetnek a szülők oltási bizonylattal, negatív PCR-teszttel vagy gyors antigén-teszttel. A hét évnél fiatalabb gyermekek is mehetnek az oltott vagy teszttel rendelkező szülőkkel, nem szükséges semmilyen teszt. Viszont a 7 évnél idősebb gyermekek részére szükség lesz tesztre, igaz az antigén teszt jóval olcsóbb, mint a PCR teszt, már 2500 dinárért is el lehet végezni. E mellett előnye, hogy privát intézményeken is el lehet végezni és 30 perc alatt kész.

Montenegró

Montenegróban nyaralva a család sok pénzt takaríthat meg, hiszen semmiféle tesztre nem lesz szükségük az oltott szülőknek sem a gyermekeiknek az országba való beutazáskor.

Amennyiben az ország, ahol a család nyaralni nem található a felsoroltak között, meg lehet nézni a külügyminisztérium honlapján, hogy milyen követelmények várhatóak a határon.

Tájékozódjunk!

Természetesen ezek a szabályok addig, amíg a család nyaralni indul változhatnak, éppen ezért nem árt követni az aktuális híreket egészen az utazás pillanatáig.

Jó lesz kalkulálni az utazást követően, mert

a hatályos szabályozás érelmében a gyermekeket, akik még nem vették fel az oltást, Szerbiába visszatérve tíz napos karanténra kötelezik, bárhol is töltötte a család a nyaralást.

Ezt ki lehet váltani, ha az adott országban a hazautazás előtt nem több mint 48 órával PCR teszten esnek át a gyermekek és azt felmutatják a szerb határon – írja a Blic napilap.