Pénteken értesítette a minisztérium az iskoláknak, amelynek értelmében feloldják a korábbi szigorításokat. Ez például azt jelenti, hogy az utolsó hetekben lehet szabadidős programokat és évzárókat is tartani. Erről Vicsek Annamária, oktatási államtitkár beszélt a Pannon RTV Közügyek című műsorában.
Szavai szerint minden szigorítást, maszkhasználatot, csoportbontást és egyéb szigorítást végre meg lehet szüntetni.
“Most, a tanév végéhez közeledve legalább ezt az utolsó időszakot ki tudjuk használni arra, hogy a gyerekek együtt lehessenek, barátkozhassanak. Hiszen az elmúlt időszakban pont ez hiányzott a legjobban. Nem a tananyag kimaradása hiányzik nekünk, hanem a gyerekek pszichoszociális fejlődése. Ezt most használjuk ki az elkövetkező néhány hétben” , fogalmazott Vicsek.
Az Egészségügyi és az Oktatási Minisztérium adatai szerint a június 2-a és 9-e közötti héten az iskolás korosztály körében regisztrált koronavírus-fertőzöttek aránya mindössze 0.01%.