Igen magas a kanyarójárvány kialakulásának kockázata, miután 2020-ban a koronavírus miatt több mint 22 millió csecsemő esetében mulasztották el az első adag kanyaró elleni védőoltás beadását – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC).
A közlemény szerint a bejelentett himlős megbetegedések száma több mint 80 százalékkal csökkent tavaly 2019-hez képest, de az oltást kihagyó gyermekek nagyobb száma sebezhetőbbé teszi a legfiatalabb populációt a fertőzésekkel szemben, hiszen 2020-ban mintegy hárommillióval több gyereket nem oltottak be, mint az előző húsz év bármelyikében.
A kanyaró az egyik legfertőzőbb ismert betegség, a koronavírusnál, az ebolánál, a tuberkolózisnál, vagy az influenzánál is fertőzőbb.
Csecsemőkre és kisgyermekekre különösen veszélyes lehet, a lehetséges szövődmények között szerepel a tüdőgyulladás is.
Az elmúlt közel huszonöt év során 2019-ben jelentették be a legtöbb kanyarós megbetegedést a világon.