Iskolakezdésig, azaz szeptember elsejéig minden magyar nyelven tanuló elsős diák megkapja majd a beiskolázási csomagot, amely a magyar kormány támogatása, illetve az iskolatáskát is, amelyet a Rákóczi Szövetség biztosít. Hogy pontosan hogyan kerül sor a kiosztásra, egyelőre még nem tudni pontosan, szervezés alatt áll, hogy melyik településen melyik megoldást válasszuk, természetesen az összes óvintézkedést betartva, nyilatkozta portálunknak Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke. 

Hozzátette, a szülőknek nem kell aggódniuk, minden magyar kiselsős – hozzávetőlegesen 1300-an vannak – megkapja a csomagot, és minden érintett családot egyenként értesítenek majd, hol és hogyan vehetik majd át a csomagot.

— A beiskolázási csomagot és az iskolatáskát egyszerre kapják meg ezúttal az elsős kisdiákok. Már folyamatban van a támogatás csomagolása és előkészítése, ezeket egységesítjük. Lesz, ahol az iskolákban vehetik majd át a csomagot, máshol másként oldjuk ezt meg. Türelemre kérem a szülőket, mindenkihez eljut majd a támogatás – mondta Jerasz Anikó.

A beiskolázási csomagokat 2011 óta Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából osztanak ki az elsősöknek. A csomagban lesz:

gazdagon felszerelt tolltartó, betűkirakó, metalofon, vonalzókészlet, a képzőművészet órához szükséges felszerelés, tehát vízfesték, olló, gyurma, kollázspapír, zsírkréta, ragasztó, tempera, ecsetek, rajzblokk, filctoll, illetve abakusz. Emellett füzetek, tornazsák, ugrálókötél, valamint a Gőgös Gúnár Gedeon című könyv. A csomag az idén tartalmazni fogja a Magyar Szó Lapkiadó Kft. jóvoltából a Mézeskalácsot. 

Az elsősök az ősz folyamán meg fogják kapni a Rákóczi Szövetség ösztöndíját is, amely 10 000 Ft értéket tesz ki, és erre már azok is pályázhatnak, akik a tömb vagy a szórvány területén élnek. Az idén is elérhető lesz a Szülőföldön Magyarul oktatási-nevelési támogatás, amely megközelítőleg 75 eurót jelent. Ebben a támogatásban a gyerekek óvodásként is részesültek. Az általános iskola minden évfolyamán és egészen a középiskola végéig megpályázhatják ezt a támogatást.

Fotó: Pixabay, illusztráció