Gyakran kezeljük úgy a gyermekeket, mintha minden tudást és elképzelést az életről, a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képességét csak és kizárólag mi, felnőttek birtokolnánk. A gyermek feje pedig üres hordóként tátogna, ami csak arra vár, hogy mi, szülők, felnőttek, megtöltsük. De aztán egy „szép” napon azt vesszük észre, vagy halljuk a gyermektől, hogy „Rendben”, „Igen, megettem.” „Négyes lett a matekdoga.” „Semmi különös.”. És semmi mást. Ezután nem csak a szobája ajtaja csukódik be az orrunk előtt, hanem az a képzeletbeli ajtó is, ami a gyermek lelki világába vezet…

Gyakran kezeljük úgy a gyermekeket, mintha minden tudást és elképzelést az életről, a helyes és a helytelen megkülönböztetésének képességét csak és kizárólag mi, felnőttek birtokolnánk. A gyermek feje pedig üres hordóként tátogna, ami csak arra vár, hogy mi, szülők, felnőttek, megtöltsük. De aztán egy „szép” napon azt vesszük észre, vagy halljuk a gyermektől, hogy „Rendben”, „Igen, megettem.” „Négyes lett a matekdoga.” „Semmi különös.”. És semmi mást. Ezután nem csak a szobája ajtaja csukódik be az orrunk előtt, hanem az a képzeletbeli ajtó is, ami a gyermek lelki világába vezet…

A bizalmas kommunikáció varázsának első szabálya az, hogy megtudjuk, mi történt vele

Amikor beszélgetünk, a mindennapos kérdéseket mellőzzük. Ne legyen többé: Hogy vagy? Mi volt az iskolában? Milyen jegyeket kaptál? Mit ettél? Mikor jössz haza? Kitakarítottad a szobádat? Felejtsd el ezeket a közhelyszámba menő kérdéseket. Nincs rájuk szükséged.

Ez nem csak a szülőkre vonatkozik. Ritkán kérdezzük meg a hozzánk közelálló embereket arról, hogy mit szeretnének elmondani nekünk. A célunk, hogy megtudjuk azt, ami valóban fontos számunkra, ami érdekel minket. Mert a felesleges és felszínes kérdezősködéssel nemcsak a gyermekkel való kapcsolatot veszélyeztetjük, hanem a partnerünk szeretetét, tiszteletét, bizalmát, érdeklődését és közelségét is elveszíthetjük.

Tegyél fel kérdéseket. Figyelj a válaszra, bólints, ne tereld el a figyelmedet, és további rávezető kérdéseket tégy fel

Pontosítsd a kérdéseidet. Kérdezz újra. Gondolhatod magadban, hogy valóban érdekel valakinek a sorsa, érdeklődsz, mi van vele, de ezt az adott ember csak egy dolgon keresztül tudja leszűrni: vagy megkérdezed, azaz konkrét kérdéseket teszel fel neki, vagy csak elintézed egy felszínes „Hogy vagy?”-gyal és már rohansz is tovább. Ez utóbbi esetben ne számíts arra, hogy a másik fél komolyan gondolja, hogy valóban érdekel a sorsa.

Már néhány hónap „aktív kérdezés” után látni fogod, hogy teljesen más viszony alakul ki közöttetek. A gyermek mindig gondol valamire. Valamitől fél, valamit szeretne. Viszont nincs szüksége se most, se húsz perc múlva kivonatos beszélgetésre, közhelyeket tartalmazó véleményre, véleményezésre, megmásításra. Azt szeretné, ha megértenéd. De nem zavarnád. Csak érdeklődnél, de azt valóban, kérdeznél és figyelnél arra, amit válaszol.

Ezután kezdődik a varázslat

Ha a gyermek megérti, és hisz abban, hogy őszintén érdekel téged, akkor elkezd bízni benned, megoszt veled információkat, kinyílik, felhagy bizonyos információk „szűrésével”, inkább mindent elmond, mintsem beskatulyázza őket „ezt elmondhatom neki” és „ezt nem szabad elmondani neki, úgy sem érti” kategóriákba.

De mi magunk is boldogok vagyunk, ha van valaki, akivel még legkisebb apróságokat is megoszthatjuk. Örülünk, ha valaki a kérdés után „Hogyan vagy?” még azt is megkérdez „Miért, mi történt? Mit érzel? Miért gondolod így? Miről álmodozol? Te hogyan látod ezt a helyzetet? És mit nem szeretsz? És mutasd meg! És mit akarsz tenni ezzel kapcsolatban?”

Az ilyen kérdéseket feltevő emberek felé elég gyorsan nyitunk, ezeket hívjuk szeretteinknek, bízunk bennük. Amikor a partnerünkkel öt-tíz évet együtt élünk, áttérünk a hétköznapi kommunikációs szintre. A mindennapi élet lesz a lételemünk. De persze mindannyian tudjuk, mihez vezet, amikor a beszélgetés végül arra a szintre csökken, hogy „ne felejtsd el kidobni a szemetet”.

A gyermek esetében hatványozottabban igaz, hogy nem szabad áttérni erre a felszínes kommunikációra!

Még akkor sem, ha te valóban kiváló szülő vagy, játszol a gyermekkel minden nap egy-két órát, de a beszélgetésetek témája a fenti leírt formaiság, felszínesség, legfeljebb a tanulás. A kérdéseid ugyanis ez esetben gyermeked számára eredményeknek fognak hatni és nem folyamatnak.

Gyakrabban beszélgessetek valami másról is, ne mindig csak a lakásról és az iskoláról, inkább valamilyen érdekes TV-adásról, egy érdekes internetes oldalról, egy vicces képről. Mutasd meg neki, küldjed át valamelyik közösségi hálózaton, nézzétek meg élőben együtt, kérdezd meg a véleményét, a legfontosabb mindig egy és ugyanaz: kérdezni, kérdezni, kérdezni.

 

A zene, a filmek, a játékok, közösségi hálózatok, az új és a régi barátok, illetve konfliktusok, a szimpátia, a pletyka. A tanárok, valamint az osztálytársak különösségei.

Viccek, újdonságok, felfedezések, történetek, álmok. Igencsak meg fogsz lepődni attól, hogy mennyire tudja a gyermeked, mennyire változott meg a világ egy évtized alatt. Tehát így lehettek barátok. Mert egy barát egy olyan személy, akinek te valóban érdekes vagy.

A második: csak semmi véleményezés.

Különösen, ha kritikus. Miután megkaptad a választ, nagyon óvatosan kell kezelned. Bármely félresikerült értékelés egyszerre és mindenkorra megszüntetheti azt a vágyat, hogy megosszanak veled valamit is.

Hiba azt mondani, válaszolni: „Igen, pontosan, én is így gondolom.” (vagy én se gondolom így), majd egy hosszú-hosszú monológ magadról. A te gondolataidról, a te történeteidről. Ne feledd: három perced van elmondani a történetet, egy valóban érdekes történet, amely felkelti a gyermek figyelmét, de tartalmazza a te véleményedet (vagy ellenvéleményedet) is, de alternatívát is kínál.

Jobb, ha a válasz őszinte, személyes, talán még csak nem is hozzád illő. Semmi gond. Miután nevettél magadon, csak növelted a beléd vetett bizalmat. Hagyd az utolsó szót neki. Ahhoz, hogy a leghatékonyabb módon kerüld el az arrogáns „felnőtt és intelligens” szerepet, gondolj arra, hogyan hallgattál te, amikor annak idején idősebb emberek beszéltek hozzád. Ne szakítsad félbe olyanokkal, hogy „ÁÁ, ez semmiség!” vagy „Mégis, hogyan mondhatod ezt?”

A harmadik akkor fordul elő, amikor valamilyen problémáról esik szó; tudd meg, hogyan oldaná meg ő!

Azt, hogy kinek a példáját követi? Mik a módszerei? Mik a félelmei? Miért aggódik? Miben reménykedik? Mit gondol „jónak” és mit „rossznak”? Amennyiben nem értesz egyet a döntéssel, magyarázzad is el, hogy miért gondolod, hogy a te döntésed, megoldásod hatékonyabb, mint az övé? És újra, hagyjad meg az utolsó szót neki.

Három szabály: Kérdezz a lehető legtöbbet. Ne értékelj, véleményezz. Ne dönts mások helyett

Próbálj meg legalább három hétig ezen három szabály szerint élni. Azt szokták mondani, 21 nap a minimális időtartam annak érdekében, hogy valaki elsajátítson egy új szokást, vagy elhagyja a régit. És ha három hétig kitartasz, akkor biztosan varázslatos eredményt fogsz elérni. A gyermek, aki korábban kizárólag olyan válaszokat adott, hogy „Semmi különös” és „megcsináltam a matekházit!”, valóban emberré válik a szemed előtt, és olyanokat fog kérdezni, amikre korábban nem is gondoltál, a tanácsodat fogja kérni minden bizalmas kérdésben is. A család többi tagjával ez a három szabály még mágikusabban működik. Mindent megváltoztathatsz, de csak úgy, ha te is felhagysz azzal, amilyen tegnap voltál!

A cikk forrása: ketkes.com