Egyes szakemberek folyamatosan arra hívják fel a figyelmet, hogy a kóla valamikori összetevője, a kokain, tulajdonképpen nem is lenne szükséges az ital mai összetételében, hiszen a jelenlegi összetevők ugyanazt a hatást érik el az ember szervezetében. A DailyHealthPost részletesen leírja mit tesz a kóla percről percre azt követően, hogy bejutott a szervezetünkbe. Íme:
Az első tíz percben, a 10 kiskanál cukor, ami a kóla napi javasolt mennyiségében megtalálható, megtámadja a szervezetet. Csak azért nem okoz azonnali hányást, mert a benne lévő foszforsav ellensúlyozza az édes ízt.
A pohár kóla elfogyasztását követő 20. percben inzulinrobbanás következik be, amire a máj azzal reagál, hogy a rengeteg cukrot zsírrá alakítja át.
Negyven perc után a szervezet teljesen feldolgozza a koffeint, kitágulnak a pupillák, nő a vérnyomás, míg a máj pedig bizonyos mennyiségű cukrot a véráramba juttat. Az agyban lévő receptorok, amelyek az álmosságot idézik elő, teljesen blokkoltak, ezért nem érzünk fáradtságot.
Negyvenöt perc után a test növeli a dopamintermelést, ami elégedettséggel tölt el bennünket. Így hat a heroin is, csak sokkal intenzívebb formában.
Négy évvel ezelőtt a kóla gyártói csökkentették az ital 4-methylmidazole (4-MI) tartalmát, amely a kóla színéért felel, és egyébként rákkeltő. Érdekességnek számít, hogy ugyanezt az anyagot használja a kóla legnagyobb konkurense a Pepsi is, amely szintén eltávolította ezt az anyagot a termékéből, de csak az Egyesült Államokban piacra dobott Pepsiből.
Hogy a gyermekünket elrettentsük a kóla fogyasztásától, csináljuk meg közösen a következő videóban bemutatott kísérletet:
Forrás: https://www.mojpedijatar.co.rs/zasto-deca-ne-treba-da-piju-koka-kolu-ni-samo-ponekad-video/