A Zentai baba-mama klubnak köszönhetően immár a vajdasági magyar anyukák élőben is tanulhattak a Vida Ágnes gyermekpszichológustól, aki Zentán tartott lebilincselő és hiánypótló előadást szeptember 10-én. Vida Ágnes magyarországi gyermekpszichológus, üzleti tanácsadó, több nagy sikerű könyv szerzője, a napi több tízezres olvasottsággal bíró Kismamablog, valamint Gazdagmami blog szerzője, akinek a bejegyzéseit a vajdasági anyukák is rendszeresen olvassák – ezt bizonyította a mostani előadás látogatottsága is, hiszen a zentai Park Hotel nagyterme zsúfolásig megtelt.

A fiatal szülők a pozitív gyermeknevelésről hallgattak előadást és megtudhatták mi a baj a régi, hagyományos gyermekneveléssel. – Megromlik a szülő-gyermek kapcsolat, mert a sok büntetés leépít a bizalmat. Sok pici sebet ejtenek, amelyek egyre csak gyűlnek a gyermek lelkében – állítja a gyermekpszichológus. Szerinte a tilalmakat a gyermek megtanulja kijátszani és azok egy idő után értelmüket vesztik. A gyermekpszichológus az előadása alatt sokat beszélt saját gyermekkoráról, arról, hogy az ő életére, gyermekkorára milyen hatással volt az édesanyja és a nagyanyja által alkalmazott hagyományos gyermeknevelési módszerek és ő hogyan játszotta ki a szülői házban vagy az iskolában felállított rideg szabályokat.

Két gyermek anyukájaként sokat beszélt fiai gyermekkoráról is, arról, hogyan oldott meg bizonyos élethelyzeteket a pozitív gyermeknevelés módszereivel, amely a kapcsolatra helyezi a hangsúlyt, hiszen az a gyermek, aki biztonságban érzi magát, együttműködőbb a szüleivel, az óvodában az óvónénikkel, majd az iskolában a tanárokkal is. Konkrét, pozitív, építő jellegű nevelési eszközökről beszélt, amelyet saját maga is alkalmazott és amely által sikerült megőriznie a jó kapcsolatot és bizalmat a gyermekeivel. Beszélt a mesék erejéről, amelyek motiválják a gyermeket ahelyett, hogy félelemmel nevelnének.

Elmondta hogyan fejlődik az agyunk a születéstől kezdődően, melyik életkorban milyen félelmei vannak a gyermeknek és milyen olvasmányokkal, játékokkal, praktikákkal tudunk segíteni a félelmek feloldása érdekében. Arra is választ kaphattak a szülők, miért rosszalkodnak a gyermekek és a szülő hogyan tudja leghatékonyabban lenyugtatni dühöngő, földön fetrengő és ordító csemetéjét. – Ha te megnyugszol a gyermek is megnyugszik. Lehet a lelkednek könnyebb, ha kikiabálod magad, de a gyermeknek ezzel nem segítünk lenyugodni – állítja a pszichológus. Gyakorlata alapján, hogy a szülő ilyen szituációban meg tudjon nyugodni, racionálisan kell gondolkodnia és önmagát kell megnyugtatnia, ennek illusztrációjaként elmesélte az „Etelka-módszert”:

„Egy kislány hisztizik a boltban, az anyuka pedig végtelenül türelmes, maximálisan higgadt, nem enged neki. Megy a hiszti, hogy kell neki valami, de anyuci mosolyogva, nyugodtan mondogatja, hogy: – Etelka, nyugodj meg, mindjárt a pénztárnál leszünk. Tovább folytatódik a hiszti, a vergődés, az ordítás, az anyuka megint mondja: – Etelka, nyugodj meg, nemsokára a parkolóban leszünk, tíz perc múlva pedig otthon leszünk. Egy hölgy megszólítja anyukát, hogy ne haragudjon, de hadd kérdezze meg, hogyan maradhat ilyen nyugodt, türelmes, mosolygós, hiszen már az egész üzlet Etelkát nézi, Etelka mellett bárki kiborult volna! Mire az anyuka: – De hölgyem! Etelka én vagyok…”.

 

(Az írás a Családi Kör hetilapban jelent meg.)