A Kreni-promeni nevet viselő csoport az egyik kezdeményezője annak az akciónak, amelynek a célja, hogy a helyi önkormányzatok a költségvetésük egy részét súlyos vagy ritka betegségben szenvedő gyermekek gyógyítására fordítsák, írja az N1 Televízió honlapjára hivatkozva a Szabad Magyar Szó.
Szerbiában jelenleg hét város fordítja kisgyermekek gyógyítására az eredetileg a szilveszteri ünnepségre előirányzott eszközöket, ezek a városok pedig Zombor, Nagybecskerek, Užice, Kragujevac, Vladičin Han, Pirot, és Veliko Gradište.
„Egyre többen vannak azok a gyerekek, akiket SMS-ekkel gyógyítunk, s nekik kicsi az esélyük a túlélésre. Ezért úgy gondoljuk, ez most egy kiváló alkalom, hiszen a szilveszteri ünnepségre szánt pénzeket még nem költötték el az önkormányzatok, és az is mindenki előtt világos, hogy a koronavírusjárvány miatt ezeket másra kell majd fordítani, mivel az ünnepségek elmaradnak‟ – nyilatkozta Kristina Urošević, a szervezet tagja.
A Kreni-promeni tagjai arról is beszéltek, hogy a belgrádi városvezetést is erre kérték, de a fővárost irányítói egyelőre nem válaszoltak arra, milyen módon akarják elkölteni a szilveszterezésre szánt pénzt.
Szerbia húsz városában indítottak hasonló kezdeményezést, köztük Szabadkán is, amelyet eddig mintegy 90 ezer polgár írt alá.