Az idén a koronavírus-járvány miatt tolódik a leendő elsősök iratkozása. Emiatt még nincsenek adatok arról, hogy pontosan hány magyar elsősre számíthatnak a vajdasági általános iskolák. Tavaly szeptemberben csaknem 1360 magyar ajkú diák ült be az iskolapadokba. Az előzetes felmérések alapján idén is megközelítőleg hasonló lesz a leendő magyar elsősök száma.

A múlt évben az első tanítási napon megkapták a Magyar Nemzeti Tanács beiskolázási csomagját, a nyári szünidő előtt pedig a Rákóczi Szövetség által adományozott iskolatáskák is gazdára találtak. Ez az idén sem lesz másképp, hiszen a jövendőbeli elsősök most is hasznos ajándékokra számíthatnak. Arról, hogy mi kerül a csomagba, és mennyien csatlakoznak Vackorhoz az első osztályba, a Magyar Szó De Negri Ibolyát, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagját kérdezte.

Az interjúból kiderül, hogy a kisiskolásokat idén is ugyanolyan ajándékcsomaggal fogják megajándékozni, mint ahogyan ezt évek óta teszik.

A beiskolázási csomag számos taneszközt és tanszert tartalmaz majd, melyeket a kisdiák tanulási évének kezdetén hasznosítani tud: gazdagon felszerelt tolltartó, betűkirakó, metalofon, vonalzókészlet, vízfesték, olló, gyurma, kollázspapír, zsírkréta, ecsetek, filctoll, abakusz, füzetek, rajzblokkok, tornazsák, ugrókötél, az ismert Gőgös Gúnár Gedeon című könyv és a Magyar Szó Lapkiadó Kft. jóvoltából Mézeskalács.

Mindez egy mutatós karton táskába lesz csomagolva, és a tanév kezdetéig minden kisdiáknak ki lesz osztva. A szülőket és az oktatási intézményeket értesíteni fogjuk az időpontról és a helyszínről. A kis elsősök további ajándékot kapnak majd. A magyarországi Rákóczi Szövetség most sem feledkezik meg róluk. Iskolatáskákat ad azoknak, akik magyar iskolába indulnak. A táskák még Magyarországon vannak, de iskolakezdésig megérkeznek, és azokat is megkapják a kisdiákok. Ezúton is szeretnénk értesíteni a szülőket, hogy ne vegyenek iskolatáskát a gyerekeknek, mert kapni fognak nagyon szép, minőséges táskát, a kiosztására augusztus vége felé kerül sor. Az időpontról értesítést kapnak a szülők. Vajdaság egész területére minden magyar elsős diák részére időben meg fognak érkezni az ajándékcsomagok, nyilatkozta De Negri Ibolya,

Beiskolázási csomagokkal a Magyar Nemzeti Tanács, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából 2011 óta örvendezteti meg a magyar iskolába induló elsősöket.

Fotó: MNT, archívum