Kevés csodálatosabb dolog van, mint magadhoz ölelni a kisbabád, kisgyermeked – az ölelés erősíti a kötődést kettőtök között, remek stresszoldó, és az oxitocin-fröccsnek köszönhetően, amit kivált, még boldogabbá is tesz. Szerző: Bordohányi Alexandra, a babaszoba.hu összefoglalója.

De azt gondoltad volna, hogy még a gyermeked agyfejlődésére is jótékonyan hat?

Az ohio-i Nationwide Gyermekkórház kutatása szerint az első ölelések, amelyeket a babák a szüleiktől kapnak, stimulálják a pozitív agyi válaszreakciókat. Így ezeknek az öleléseknek köszönhetően a kisbabák inkább kellemes érzéseket társítanak majd a hasonló érintésekhez a későbbiekben is, mint nyomasztóakat, és az újszülöttek esetleges negatív tapasztalatait is ellensúlyozzák.

A gyerekek növekedésük során igénylik az úgynevezett szenzoros stimulációt, tehát a bőrkontaktust, fizikai érintést. Kelet-európai árvaházakban vizsgáltak olyan kisbabákat, akik napi 22-23 órát töltöttek kiságyban, és csak nagyon kevés fizikai érintést kaptak. A vizsgálat szerint gyakoriak voltak a káros kognitív hatások ezeknél a gyerekeknél, akik, amikor csak napi 20 perccel több szenzoros stimulációt kaptak, 10 héten át, jobb eredményt értek el ezen a téren. Az érintés típusa sem mindegy, hiszen az egyszerű bőrkontaktusnál sokkal hatékonyabb az ölelés.

A gyakori ölelgetés, szeretgetés emellett még a szociális-érzelmi kapcsolatokért felelős agyterületek fejlődésére is jótékonyan hat, ezért is érdemes minél gyakrabban felvenned, megölelned a kisbabádat, kisgyermekedet. Egy vizsgálatukban a Notre Dame Egyetem pszichológus kutatói pedig arra jutottak, hogy a felnőttek, akiket babaként többet ölelgettek, később jobb mentális egészségnek örvendhettek, és kevésbé lettek szorongók.

Éppen ezért is helytelen az a felvetés, miszerint elrontod a babádat, kisgyermeked, ha állandóan felveszed és megöleled, amikor sír. Ellenkezőleg, ölelgesd minél gyakrabban, hiszen szüksége van erre az egészséges agyfejlődés érdekében is.

Tippek ölelős játékokra, tevékenységekre

Ölelgetni természetesen bármikor lehet a babát, kisgyereket, de adunk néhány extra tippet, hogy még több ölelésben lehessen részetek.

Tippek kisebb és nagyobb babával

Amíg nagyon kicsi, mindössze néhány hónapos a babád, bizonyára nagyon gyakran öleled magadhoz, hiszen ezzel is segítesz neki megnyugodni, ha nyűgös, ha sír, amikor hordozod. Öleld meg szoptatás, büfiztetés, fürdetés után, amikor felébredt, de pelenkacsere és öltöztetés után is.

Amikor már kicsit nagyobb a baba, kösd össze az öleléseket a babamasszázzsal, a testrészeket tanító és egyéb mondókákkal, cirógatással. A Ciróka-maróka, a Kerekecske, dombocska, az Én is pisze, az Itt a szemem, itt a szám, és más mondókázásokat is zárhatsz egy-egy ölelgetéssel. Öleld magadhoz ringatáskor is, közben énekelj neki. Taníthatod a nagy-kicsi fogalmakra is az ölelés segítségével: öleled magadhoz egy kicsit, és mondd közben, hogy kis ölelés, majd egy kicsit szorosabban, és mondd, hogy nagy ölelés.

Tippek 1-2 évesekkel

Az 1-2 éves gyerekek nagyon élvezik, ha különböző, ötletes öleléseket gyakorolnak velük. Ilyen lehet az “egér ölelés”, amikor egy nagyon apró ölelést adsz neki, a “medve ölelés”, amikor jó szorosan megöleled, az “arc ölelés”, amikor az arcotokat is egymáshoz érintitek ölelés közben, vagy a “szupergyors ölelés”, amikor nagyon gyorsan megöleled. Ezeken kívül természetesen saját típusokat is kitalálhattok a gyermekeddel.

Tippek 2-3 évesekkel

A 2-3 éves gyermekeddel próbáld ki az ölelő takarót: amikor lefekteted, öleld át a takarójával együtt, ezzel “töltsd fel” a takaróját az ölelésed erejével, amíg ő alszik. A dackorszakban a hiszti kezelésének is egy hatásos módja lehet az ölelés, ami segít megnyugodni a gyermekednek: ha hisztizik, ülj le mellé, és ajánlj fel egy ölelést – ezt nagy valószínűséggel el is fogadja majd.

Kijelölhettek a lakásban egy ölelő sarkot is, ahova a gyermeked oda tud menni, ha úgy érzi, túlterhelődött, mert tudja, hogy ha meglátod, hogy ott vár, akkor odamész hozzá, és megölelgeted. De készíthettek vele “ölelős szívecskéket” is papírból: vágjatok és színezzetek ki néhány szívecskét, amiket mintegy zsetonként ölelésre tud váltani, amikor szüksége van rá.

Felhasznált forrás: educatall.com