A nagyszülők többsége rendkívül boldog és büszke, amikor az unokája világra jön. A legtöbben rajongással szeretik a kis unokát, és a boldog rajongás sok esetben túlbuzgóságot is jelent egyben.
Az első unoka mindig egy fiatal, a gyermekgondozásban és gyermeknevelésben tapasztalatlan pár első gyermeke is egyben. A nagyszülő már felnevelt egy-két gyermeket, természetes, hogy jobban tudja, nagyobb a gyakorlata abban, hogy mi a teendő.
A fiatal pár pedig éppen csak kikerült a szülői házból, és próbálgatja az önállóságot. Az ember alapvető érdeke, hogy önálló egyéniséggé fejlődjön, ez pedig csak akkor következhet be, ha kicsit elzárkózik, eltávolodik azoktól, akik oltalmazták, védelmezték az önállótlansága idején. A saját család megalapítása határozottan ehhez a folyamathoz tartozik.
Az első unoka születésekor a helyzet gyakran alakul úgy hogy, már amikor az ifjú pár közli, hogy babát várnak, a nagyszülők – rendszerint a nagymama -, azonnal elkezdi szövögetni a terveket:
- hol lenne a legjobb a babaszoba,
- milyen berendezések szükségesek,
- majd ő elvégzi a szülés előtti takarítást, amíg a kismama kórházban van,
- természetesen vállalják a kispapa ellátását,
- amikor az anya és a kisbaba hazajön a kórházból, a nagymama néhány hétig segít a csecsemő gondozásában, és ellátja a háztartást.
Noha a segítségre nagyon is szükség van, a mindent elsöprő igyekezet azonban idegesítő, zavaró és rossz közérzetet, enyhe feszültséget okoz a fiatal párban anélkül, hogy tudatosodna bennük az érzés: a nagymama éppen megfosztja őket az éppen csak megszerzett és gyenge lábakon álló önállóságuktól.
„Én a magam elképzelései, és a modernebb elvek szerint akarom nevelni a gyermekemet, nem a tieid szerint.” – hangzik el gyakran a lánytól, menytől, fiútól, vőtől a mondat.
A jóhiszeműen buzgó nagymama szíve ilyenkor
összeszorul. Vérmérsékletétől függően némán duzzog, vagy dühösen reagál. De az bizonyos, hogy eszébe jut a fiatal(ok) minden múltbeli háládatlansága, és vagy hangosan, vagy némán, csak belső hangján ezeket fel is sorolja. A nagypapa – különösen, ha fültanúja a kritikus mondat elhangzásának -, kötelességének érzi, hogy védelembe vegye a feleségét, és megfeddje a gyermekét, vagy menyét, vejét az illetlen viselkedésért. Ezzel akár készen is van a veszekedés, pedig az unoka még világra sem jött.
A szeretetteljes túlbuzgóság
A nagyszülők néha összekeverik a segítőkészséget a túlbuzgósággal. Természetes, hogy a fiatal házaspár, a fiatal szülők segítségre szorulnak, azonban a segítség mértéke gyakran meghaladja a segítség igényét. S gyakran itt kezdődnek a félreértések, amelyek felesleges feszültséghez, megbántottsághoz vezetnek. Ezt el lehet kerülni, ha a nagyszülők tudatosan azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy fékezik a segítőkészségüket, és csak abban segítenek, amiben a fiatalok kérik a segítségüket.
Nagyszülőnek lenni új és kellemes szerep, ha mindenki tiszteletben tartja a másik ember határait, az intim szféra igényét.
A jól megélt nagyszülői szerep alapja a fiatalok örömében való kiváró jellegű, figyelmes osztozás. Ha a leendő nagyszülők kezdetben visszafogottan viselkednek, és megkérdezik a fiatalokat, hogyan képzelik el az életüket a kisbabával együtt, és nem tolakodnak az ötleteikkel, de jelzik, hogy bármikor kérhetnek és kaphatnak a fiatalok segítséget, akkor megnő az esélyük arra, hogy teljes mértékben kiélvezhessék a nagyszülő szerepet.
Ha a fiatalok szeretetteljes odaadást látnak a nagyszülők részéről, akkor ők maguk fognak olyan segítséget kérni, ami megfelel az elképzeléseiknek, s amire valóban szükségük is van. Lehet, hogy ezek az elképzelések eltérnek a nagyszülőkétől, de a nagyszülőknek nem tanácsos kezdeményezni a megoldásokat, inkább csak azt kell kifejezniük, hogy készek alkalmazkodni, elfogadni az új helyzetet.
A szeretetteljes távolságtartás
A szeretetteljes távolságtartás a boldog nagyszülőség alapvető feltétele.
A nagyszülőknek tudniuk kell, hogy akkor lesznek maradéktalanul boldogok az unokáikkal, ha ellenállnak a parancsolgatás kísértésének. A legtöbb ember úgy véli, hogy benne nincs parancsolgatási vágy. „Csak a tapasztalataimat szeretném átadni.” „Nem akarok beleszólni, csak azt akarom, hogy…” „Azt csinálsz, amit jónak látsz, de arra figyelj oda, hogy…” „Csupa jó szándékból mondom, hogy…”
A fiatal pedig úgy érzi, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva…
Nagyszülőnek lenni nagyon szép feladat, ami alapvetően különbözik a szülői szereptől. Vannak ugyan kivételes esetek, de a nagyszülői szerep a második sorban állást, második sorban levést jelenti. Tudatosan vissza kell vonulni, legyőzni a legbelülről jövő irányítási vágyat. Nagyon nehéz, hiszen a mai nagyszülők még aktív, életerős, alkotó korban vannak. Minden más szerepükben ott van még az irányítás képessége és szükségessége, nagyszülőként pedig le kell győzniük magukban az irányítási vágyat, vissza kell vonulniuk tudatosan, s átadni az irányítást a tapasztalatlan fiatalnak. Különösen nehéz feladat ez a lányos nagypapáknak, akik egész életükben védelmezték a családjukat, gondoskodtak a lányukról, és most át kell adni ezt a szerepet egy tapasztalatlan, nála ügyetlenebb, idegen férfinak. A lányos apák gyakran ugyanolyan féltékenységet élnek meg, mint a fiús anyák. Nem bíznak abban, hogy a gyermekük választottja megfelel a feladatoknak.
Ha unoka születik a családban, a nagyszülők érzés szinten mindig azzal szembesülnek (gyakran ez nem tudatosul, nem fogalmazódik meg), hogy rájuk, mint idősebb személyekre a fokozatos háttérbe vonulás vár. A kivárás képessége az érett emberségesség jele.
Mit tegyen a nagyszülő?
- Kérdezésre elmondhatja a saját gyermeknevelési tapasztalatait, de nem azzal az igénnyel, hogy a fiatalok azt tegyék, amit ő helyénvalónak tart. Sok minden, amit a szülők tesznek, veszélyes ostobaságnak tűnik a nagyszülő szemében, mégis csak óvatosan és tapintatosan szabad közbeszólni.
- Sosem szabad a fiataloknak fejcsóválva felróni az oktalanságukat, bírálni vagy kritizálni, esetleg kioktatni őket, inkább érdemes valami meggondolandót javasolni a számukra.
- Nem kell arra törekedni, hogy nagyszülőként a gyermekágyasság ideje alatt pompázatos ínyencségek készüljenek, bizonyítva, hogy mennyivel jobb szakács a nagymama, mint a lánya, vagy a menye. Ez versengés, és sokkal szívesebben fogadják a nagymama segítségét, ha megkérdezi a kismamától, hogy mit kívánna enni, és azt hogyan készítse el. Nem az a fontos, hogy brillírozzon, hanem az, hogy az étel a kismama ízlését szolgálja.
- Jobb, ha a nagyszülő nem próbálja a kisbabát idegesítő gügyögéssel magához ragadni, eredményesebb, ha várakozóan a háttérben marad, a kicsit úgyis a kezébe fogják adni.
- Tiszteletben kell tartani a fiatalok elképzeléseit, nem szabad folyton aggályoskodni, a fiataloknak joguk van arra, hogy a saját útjukat járják, saját tapasztalatokat szerezzenek, s a maguk módján legyenek boldogok.
- Csak akkor érdemes az öregkori bölcsességekkel, jótéteményekkel, példaképekkel előjönni, ha a nagyszülő úgy tud adni, hogy közben nem férkőzik túl közel a fiatalok családi életéhez.
- A nagyszülőnek sosem szabad arra törekednie, hogy bármi módon magához kösse és lekötelezze a fiatalokat.
- Ha a nagyszülő azt veszi észre, hogy a fiataloknak gyakran nincs, vagy csak kevés ideje van a számára, akkor bármennyire jók is a szándékai, tudnia kell, hogy alkalmasint zavarja, vagy untatja a fiatalokat. Ez nem ok a sértődésre, csak annyit jelent, hogy a fiataloknak nincs szüksége a tanácsokra, mert ügyesen, vagy legalábbis önállóan megoldják a saját életüket.
Forrás: lelkititkaink.hu
Fotó: web
