Az Autista Személyek Egyesülete szervezésében, a tartomány és a város támogatásával harmadik alkalommal kerül sor rendezvényekre a városban az autizmus világnapja kapcsán. Április másodikát 2007 óta jegyzi az Egyesült Nemzetek Szervezete az autizmus világnapjaként, hiszen az autisták az egyik legkirekesztettebb fogyatékkal élő közösség világszerte.
Milimir Vujadinović, a Városi Tanács szociális ügyekkel megbízott tagja a tegnapi sajtótájékoztatón kiemelte, a városháza épülete tegnap este kék fénybe borult, az autizmus védjegye ugyanis a kék szín.
– A város biztosított helyiséget az Autista Központnak, az illetékes minisztérium pedig felszerelte a szenzoros szobát. Az önkormányzat emellett 400 000 dinárral támogatta az egyesület működését tavaly, s az idén is igyekszünk mindenben támogatni az intézményt – mondta.
Iva Vučinić énekesnő segédkezett a műhelymunkák és a koncert szervezésében is.
– Ma 10.30 és 11.30 között a Sonja Marinković Általános Iskola inkluzív osztályában szerveztünk műhelymunkát, amelynek keretében kékre festjük a tojásokat, és fészket készítettünk nekik. 12 órakor a főtéren kék lufikat eresztettünk az égnek, itt megtiszteltek bennünket a Spartacus labdarúgóklub labdarúgói is. A jótékonysági koncertre április 7-én kerül sor a Gentlemens’ Clubban, ahol Bojana Šarović, Mirna Radulović, Iva és Vuk Vučinić, Nebojša Vojvodić és Žile Trajčeski lépnek fel. A belépőjegy ára 200 dinár lesz, a bevételt pedig teljes egészében az Autista Egyesület kapja.
Suzana Skenderović, az egyesület elnöke, egy autista kisfiú édesanyja elmondta, az egyesület 2011-ben alakult meg, ma mintegy 40 tagjuk van.
– Az autista gyermekek a mindennapjaikban érzik a megkülönböztetést, nem fogadják be őket, nem tudnak a társadalom részévé válni. Ezzel az akcióval is arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nekik is ugyanolyan jogaik vannak, mint az egészséges embereknek, s azokkal élni is szeretnének. Nagyon nehéz az autista gyermekekkel és felnőttekkel is, hiszen ők nem tudják elmondani, hogy miért sírnak, örömükben vagy bánatukban, nem tudják kifejezni érzéseiket, elmondani, ha valamijük fáj. Sokszor mondtam már, hogy a következő életemben az én Stefanom szeretnék lenni, hogy megértsem, hogy érzi magát, mit gondol – mondta az édesanya.
Az egyesületnek vannak helyiségei, vannak lehetőségei, sokan önkéntes munkát is végeznek, viszont kiemelték, nagy nehézséget okoz az, hogy csak egy-egy projektum idején alkalmazhatnak embereket, s ez addig működik, amíg a projektből származó pénz el nem fogy. Emellett az is nagy probléma, hogy hatéves kor előtt senki sem fogja hivatalosan diagnosztizálni a gyermeknél az autizmust, miközben a korai fejlesztés ennél a rendellenességnél is rendkívül fontos. Ezért kérik a szülőket, akik felismerik a gyermeknél a fejlődési rendellenességet, kérjenek segítséget minél előbb.
Szükség lenne személyi kísérőkre, hiszen ezek a gyermekek nem tudják megértetni magukat a környezetükkel, de oktatásra is, hiszen lennének emberek, akik készek önmaguk képzésére, hogy ezeket a gyerekeket el tudják látni.
A program keretében egyébként nyolc különböző műhelymunkát tartanak az egészséges és autista gyermekeknek közösen. Az egyesület a Vareš utca 28. címen mindennap elérhető.
Forrás: Magyar Szó