A fiunknak szeptember nyolcadikán 37,6 Celsius-fokos láza volt, másnap a lázmérő 37,4 Celsius-fokot mutatott, így nem engedtük iskolába. Felhívtuk az egészségházat, hogy megtudakoljuk, a járvány miatt mit tegyünk, hogyan tovább. Azt a választ kaptuk, hogy menjünk el az egészségházba, ahol a gyerekorvosi rendelő mellett kialakítottak egy helyiséget, ahol azokat fogadják, akiknek lázuk van.

Így is tettünk, s a vizsgálat során meghallgatták a fiam tüdejét, amellyel minden rendben volt, a tüdőkapacitással sem volt gond. Az orvos ekkor közölte, kísérjük figyelemmel a testhőmérsékletének alakulását, és néhány nap múlva jelentkezzünk, addig ne menjen iskolába.

Kicsit erélyesebben követeltem, hogy ne érjen ennyivel véget a vizsgálat, s eljutottunk odáig, hogy vért is vettek tőle: a vérképe rendben volt (a monociták száma kicsivel meghaladta az átlagértéket). Ezután hazaküldtek bennünket, mert ez áll a szabályzatban – a fiamnak állítólag nem voltak koronavírusra utaló tünetei.

Még ugyanazon a napon délután a láza is elmúlt, semmilyen COVID-ra utaló tünetet nem véltünk fefedezni, és a hangulata is jó volt, úgy döntöttünk, hogy mielőtt visszaküldjük az iskolapadba, PCR-tesztelésre visszük.

Szeptember 10-én mintát is vettek tőle, s még aznap megérkezett a teszt eredménye, amely pozitív volt.

Június 24-én, miután három napon keresztül fáradt voltam, az izmaimban és a csuklómban fájdalmat éreztem, elmentem a COVID-rendelőbe, ahol megállapították, a tüdömmel nincs gond, s mivel a vérképem is rendben volt, egy negatív szerológiai teszt után közölték velem, nem a koronavírus miatt érzem magam rosszul, egy másik vírus támadhatott meg. Másnap nem éreztem az ízeket és a szagokat. Tizenhét napot töltöttem házi karanténban a szobában (maszkot húztam, amikor a feleségem elém tolta az ételt és a teát, a fürdőszobában fertőtlenítettem. A lakásban ott volt velünk a mostanra koronavírusos fiunk is).

Figyelembe véve a tüneteket, az értesüléseimet a szerológiai teszt megbízhatatlanságáról, s a rosszul időzített antitest-jelenlét ellenőrzését, július 13-án fogtam magam, és még egyszer elmentem antitest-ellenőrzésre. Mint kiderült, rendelkezem antitestekkel, vagyis átestem a koronavíruson.

Úgy tűnik, az egészségügyi intézményekben jelenleg alkalmazott előírások az iskolás gyerekek esetében azt írja elő, hogy nem kell tesztelni, s minden a szülőkre van bízva.

Az az érzésünk, hogy a környezetünk (köz)egészségért többet tettünk, mint az egészségügyi káderek, akiknek előírták a gyakorlatban nem működő szabályokat, amelyek csak arra jók, hogy feltételezéseket gyártsanak, vagy, ahogy az én esetemben látjuk, téves diagnózist alkossanak. Amikor a COVID-rendelőben voltam, s hittem volna az orvosnak és a negatív eredménynek, amelyet a Dr Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetben végeztek el, terjesztettem volna a vírust tovább. Ha nem lett volna a személyes tapasztalatom, könnyen meglehet, hogy néhány nap után a gyerekem ismét ott ült volna az iskolapadban. Éppen ezért döntöttünk saját kezdeményezésünkre a tesztelés mellett.

A mi szerény tapasztalataink (úgy vészeltem át a betegséget, mint egy erősebb megfázást, a gyerekemnek eddig kétszer volt hőemelkedése, akkor este és másnap reggel, és most teljesen egészségesnek néz ki) azt bizonyítják, hogy az első napokban a vérkép esetében semmilyen változás nem történik, s ugyanez a helyzet a tüdővel is. És itt elhal az orvosok ereje, hiszen úgy gondolják, ilyen kórképpel nem kerülünk be a lehetséges fertőzöttek közé.

Laikusként úgy látom, mindenkit, akinek gyanúra okot adó hőemelkedése van, PCR-tesztnek kell alávetni, mivel ez az egyetlen megbízható módja annak, hogy megakadályozzuk a vírus továbbterjedését. Minden más, a mi családunk esetében, teljesen értelmetlennek bizonyult.

Azután, hogy szeptember 10-én megérkezett a hír a fiunk pozitív tesztjéről, mivel senki nem érdeklődött az egészségügyi állapota felöl, úgy döntöttünk, másnap elmegyünk a felnőtteknek létrehozott COVID-rendelőbe, hogy kiderüljön, mit kell tenniük azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke koronavírusos. Azt a választ kaptuk, hogy a fertőzöttel kapcsolatba kerülőket nem tesztelik, s jelentkezzünk akkor, ha észleljük a koronavírusra jellemző tüneteket. Arról is érdeklődtünk, mi legyen a gyerekkel, kinek szóljunk, hány nap után vigyük és hová. Erre azt felelték, hogy nekünk kell elmennünk abba a gyerekorvosi rendelőbe, ahol a fiunkat megvizsgálták, és hogy ott jelentsük, pozitív lett a tesztje.

A gyerekorvosnál felismertem azt az anyát, akivel együtt vártunk a vizsgálatra szeptember 9-én. Ő ezúttal a másik gyerekét hozta magával: mindkettő esetében egynapos lázról számolt be, és semmilyen más tünet nem volt. És természetesen ugyanaz az orvos, amelyik megvizsgálta a mi gyerekünket, az övét is visszaküldte az iskolába. Az anyának elmeséltem a mi esetünket, és hogy a fiam pozitív. Abban biztos vagyok, hogy amennyiben mi nem vittük volna el PCR-tesztre a fiunkat, az orvos őt is visszaküldte volna az iskolába. Lesújtónak tartom, hogy az orvos nem tudta pontosan megmondani, hogyan néz ki a folyamat, mikor mehet vissza a gyerek az iskolapadba, s azt se, hogy hány nappal később és hová vigyük újabb tesztelésre.

Közöltem vele, azt várom tőle, hogy ezt a tapasztalatot adja át másoknak is, hogy együtt harcoljunk az előírások megváltoztatásáért, s azt is közöltem, hogy éppen most küldött vissza az iskolába egy, a fiaméhoz hasonló tüneteket produkáló fiút az iskolába, s hogy a felelősség az övé és a válságstábé is (amelynek élén hivatalosan vagy nem hivatalosan Aleksandar Vučić áll), amely előírja ezeket a szabályokat megalkotja.

A teljes szöveg elérhető itt.

Forrás: Szabad Magyar Szó

Dušan Čavić – újságíró, a Marka žvaka és a Ciklotron műsor szerkesztője (Forrás: Danas)