Kedves olvasó! Elgondolkodott-e már valaha azon, hogy a húsvéti nyuszit miért nem látta még soha senki, s a titokban leszállított ajándékai vajon honnan származhatnak? Kíváncsi-e arra, hogy vajon hogy nézhet ki a nyuszi, van-e cipője, nadrágja, hol lakhat és vajon ő is szánnal közlekedik-e, mint a Mikulás, s vajon vele jó barátok-e?
Ha a válasz igen, a következő sorok Önnek szólnak, ugyanis a szabadkai Kék Nyuszi Óvoda nagycsoportosai most megpróbálják lerántani a leplet a nyuszi titkairól, s megválaszolni a kérdéseket, melyeket még korábban senkinek sem sikerült.
Góli Zsuzsi elárulta, az idén mindenféle színű csillogó tollat kért, hogy azzal mindenfélét, de elsősorban szépeket tudjon rajzolni.
– Korábban nem írtam a nyuszinak, hanem csak úgy kaptam valamit, de mindig olyat hozott, aminek örültem, úgyhogy szerintem a nyuszinak jó az ízlése. Most viszont én lerajzoltam, anyu meg odaírta, hogy Kérek szépen mindenféle színű csillogó tollat, kérlek nyuszi, de nem tudom, megkapta-e a levelem. Meg azt sem tudom, hogy nézhet ki. Szerintem olyan, mint a többi nyuszi, csak ilyenkor valami húsvétos dolgot vesz magára, talán egy mellényt, és attól húsvéti nyuszivá válik. De még sosem láttam, mert ha meglessük, akkor elmúlik a varázslat és többet nem hoz ajándékot. Meg szerintem van egy húsvéti szánja, mint a Mikulásnak, azon vannak az ajándékok, de nem hiszem, hogy barátkoznak a Mikulással, mert ő az Északi-sarkon él és ott a nyuszinak hideg van. Mikor meg már nem húsvéti nyuszi, akkor az erdőben él, de nem látszik a háza, mert egy bokor eltakarja, s csak az látja a házát, aki ismeri a jelszót – mondta Zsuzsi, aki bevallotta, sajnos ő sem tudja a jelszót.
Varga Polyák Ákos szerint a nyuszi egy varázserdőben él, és a háza meg az udvara tele van a húsvét meg a tavasz jelképeivel, kiskacsával, kislibával, virágokkal, lepkével, tojással.
– Szerintem a nyuszi szép helyen lakik, de még sosem láttam a házát, meg szerintem a nyuszit sem látta még soha senki, de egy kicsivel nagyobb lehet, mint a rendes nyuszik és szürke. Csak a mamámnál szoktunk fészket csinálni a nyuszinak, mert otthon nincs hely, de szerintem a nyuszi nem sértődik meg miatta, mert eddig mindig hozott ajándékot. Meg mindig rakunk oda két répát is, mert azt a nyuszi szereti. Szerintem a nyuszi rendes, mert mindig azt hozza, amit kérünk, az idén én már le is írtam, hogy szeretnék egy legót. Amikor voltunk a boltban, már csak egy legó volt és anya megkérte a néniket, hogy rakják félre, és amikor jön a nyuszi, adják neki oda. Úgyhogy lehet, hogy a nyuszi is a boltban vásárol vagy megkéri a néniket, hogy adják neki oda az ajándékot, s mivel kedvesek, oda is adják neki és nem kell érte fizetnie, az ajándékokat meg a varázserejével viszi szét.
Német Ricsi elárulta, hogy bár a nyuszival még nem találkozott, de a segédjét már látta, aki nem más, mint egy lány, s segít a nyuszinak szétosztani az ajándékokat.
– Korábban kértem már távirányítós autót, az idén pedig távirányítós repülőt szeretnék a nyuszitól, és szerintem meg is kapom, mert múltkor is azt hozta, amit kértem, és a nyuszi mindig pontosan tudja, ki milyen ajándékot kér. Szerintem ő készíti az ajándékokat, de kell csinálni neki fészket, hogy ott tudja hagyni, mert lehet, hogy ha nincs fészek, ajándékot se hoz. Hozzánk általában reggel szokott megérkezni, de én akkor még alszom, ezért még sosem találkoztam vele, igaz, senki sem látta még a nyuszit. Szerintem szőke lehet a bundája, nincs ruhája, ő is ugrál és akkora lehet, mint a többi nyuszi – mondja Ricsi.
Mikai Szorina szerint viszont akkora lehet a nyuszi, mint ő, mert egy kis nyuszi nem tudná cipelni a sok ajándékot és biztosan fiú, mert a fiúk erősebbek.
– Amikor éppen nincs húsvét, akkor a nyuszi talán Romániában lakik, de nem tudom, milyen lehet a háza. Az biztos, hogy nem olyan, mint amilyenben mi lakunk. Talán egy fa odvában élhet egy erdőben, van néhány bútora, de biztos nem szokott főzni, hanem répát eszik, meg lehet, hogy ő is szereti a sonkát, tojást. Az ajándékokat szerintem szánon viszi, mint a Mikulás, csak az övét pici fekete nyuszik húzzák, és biztosan ismerik egymást a Mikulással, de nem hiszem, hogy barátkoznak. Én az idén nem kértem semmit a nyuszitól, de egy kiscicának megörülnék. Viszont van egy igazi fekete nyuszink, nemrég kaptam, és amikor a húsvéti nyuszi eljön hozzánk, biztos beszélgetni fognak és összebarátkoznak.
Góli Boglárka szerint azért nem látta még soha senki a húsvéti nyuszit, mert annyira gyors, hogy az emberek nem veszik észre, de igazából nem is szabad meglesni, mert többet nem hoz ajándékot.
– Szerintem akkora lehet, mint az igazi nyuszik, szürke színe van és nincs semmilyen ruhája. Teljesen úgy néz ki, mint a többi nyuszi és ezért nem tudjuk, hogy ő a húsvéti nyuszi. Nincs varázsereje, de van egy nagy zsákja, és csak a jó gyerekeknek visz ajándékot, két lábon ugrál, és az egyik mancsával fogja az ajándékot. Nem tudom, hogy mi szoktunk-e neki fészket csinálni, de nekünk mindig a folyosón hagyja az ajándékot. Én az idén pillangós fürdőpapucsot kértem a nyuszitól, írtam neki levelet is, és szerintem meg is hozza, mert rendes és meghallgatja a gyerekek kívánságait. Valószínűleg egy üregben élhet, amit ő készít magának, de ott nincsenek bútorok, és csak húsvétkor jön elő. Szerintem a nyuszi néha a boltban veszi az ajándékot, és ha ott nincs, akkor otthon az üregben megcsinálja.
Engi Andrea egy kétkerekű biciklit kért a nyuszitól, ennek érdekében rajzolt és az anyukája segítségével írt is neki.
– A nyuszi elvitte a levelemet, mert aztán mikor kimentem az előszobába, már nem volt ott és nagyon megörültem neki. A nyuszi odafigyel, hogy kinek milyen ajándékot kell vinni, de lehet, hogy néha ő is összekeveri, mert sok helyre megy. Múltkor leírtam, mit szeretnék, de nem azt kaptam, amit kértem, hanem szerintem valaki más ajándékát hagyta nálam a nyuszi, az én ajándékomat meg elvitte másnak. De nem haragudtam rá, mert az is szép ajándék volt. Szerintem a húsvéti nyuszi olyan mint a többi, csak egy kicsit nagyobb és nincs se kalapja, se cipője. Szerintem a nyuszi gyalogosan közlekedik, de több húsvéti nyuszi is van, mert egy nem érne oda időben mindenhová és vannak lány és fiú nyuszik is. A nyuszi egy csodálatos házban lakik, ami igazából egy nagy műhely, ő rakja össze az ajándékainkat, és azt odavarázsolja a fészekbe, amit csinálunk neki.
Szerző: Sztojánovity Lívia, Magyar Szó