A thaiföldi utazásunk egyik legmaradandóbb emléke az Elefánt Nemzeti Park, és a karácsonyozásunk az elefántokkal. Testközelből ismerhettük meg ezeket a lenyűgöző állatokat, és sok olyan információt tudtunk meg, ami ha köztudomású lenne, akkor nagyban megkönnyítené az elefánt-turizmus árnyékában élő teremtmények életét.
Az Elefánt Nemzeti Park (Elephant Nature Park) Chiang Mai-tól 65 kilométerre nagyjából 50 holdon terül el, és 36 megmentett elefántnak 
ad otthont. Legtöbbjüket Lek, a park alapítója vásárolta meg előző gazdájuktól, de vannak fiatal, a park területén született egyedek is. A vásárolt állatok az esetek többségében fizikai és lelki sebek hordozói. Az elefántok kedvelt munkaerő-források a fakitermelésben hatalmas fizikai erejük miatt, és azért, mert hatékonyan tudnak közlekedni a hegyoldalak erdeiben.
Thaiföldön 10 éve betiltották az elefántok ilyen jellegű foglalkoztatását, de Burmában ma is több tízezer elefánt dolgozik a fakitermelő iparban. A tulajdonosok nagyon rosszul bánnak velük, végkimerülésig vagy, ameddig el nem törik a lábuk, dolgoztatják a nőstényeket, mivel azok könnyebben idomíthatóak. A makacsabbakat pedig parittyával megvakítják. Amikor pedig többé már nem tudnak fát cipelni, akkor párzásra kényszerítik őket, ami gyakran csípőtöréssel végződik.
Azt is megtudtuk a parkban, hogy még egy felkészült állatorvosi csoport sem tudja biztosan megállapítani, hogy mikor várandós a nőstény. Az egyik lakó gazdái sem ismerték fel a helyzetet, így az fahordás közben, a lejtőn felfelé gyalogolva szülte meg kicsinyét. Az állatot arra kényszerítették a gazdái, hogy tovább vigye a hozzá kötözött fát, ezzel halálra ítélve a hegyoldalon legurult újszülöttet.
Az éjszakákat megkötve töltik. Ez önmagában is rossz lenne, a helyzetet azonban tovább súlyosbítja, hogy az elefántok vérkeringésének zavartalan működéséhez nélkülözhetetlen a járás. A talpukban levő párnákkal pumpálják vissza a vért a lábukból. Ez megmagyarázza, hogy miért emelgetik a lábukat a rövid láncra kötött elefántok. Ezeknek az állatoknak azonban még láncra sincs szükségük, egyszerű kötelet használnak. Az, hogy az elefánt nem szakítja el, pedig annak köszönhető, hogy fiatal korában, amikor még nem elég erős ahhoz, hogy elszakítsa a kötelet, megtanulja, hogy képtelen rá. A felnőtt állat pedig meg sem próbálja.
Thaiföld és Burma közötti határon még ma is sok aknamező van. Azok hatástalanítására is előfordult, hogy elefántokat használtak. Méghozzá azzal a nemesen egyszerű módszerrel, hogy beküldték őket, hogy letapossák az aknákat. A park egyik lakójának hiányzik egy lábfeje, ő is áldozata volt ennek a módszernek.
A közelmúltig szintén gyakori kínzásmód volt a kéregetés az elefántokkal a nagyvárosokban. Chiang Mai-ból már sikerült kiszorítani ezt a fajta visszaélést, de Bangkokban még ma is előfordul. A turisták az elefánt gazdájától 50 dinárért vásárolhatnak banánt, amit aztán odaadhatnak a fiatal állatnak. Az elefántnak egy ilyen városi körút mentálisan nagyon megerőltető. Mivel az elefántok látása és hallása viszonylag gyenge, az őket körülvevő világról szaglásukkal és a talpukban található érzősejtekkel tudnak tájékozódni, ami felveszi a legapróbb rezgéseket. Így a nagyváros dübörgő autóit egyenként érzékelik, ami összezavarja és idegessé teszi őket, illetve a sok idegen ember közelsége is irritáló. Emellett fizikai felépítésük nem olyan, ami megengedi a túl sok és gyakori gyaloglást a betonon. A körmeik eltörnek, ellátás hiányában pedig a sebek elfertőződnek. Gazdáik annak reményében, hogy még több pénzt tudnak kicsikarni az állatokat szánó túristákból, nem kezelik a sérüléseket. És sokan meg is veszik a gyümölcsöt, mert fogalmuk sincs arról, hogy milyen megrázkódtatásokon mennek keresztül az elefántok azért a néhány marék banánért. A parknak ilyen megrázkódtatást átélt lakói is vannak, sőt egyiküket egy autó is elütötte, maradandó sérüléseket okozva ezzel.
Lek, a park alapítója, egy fiatal nő, aki az egész életét arra tette fel, hogy ezeken a szomorú sorsú állatokon segítsen. Személyes kapcsolata van a park minden elefántjával. A menhelyet 1995-ben alapította, a jelenlegi helyére 2003-ban költöztek, amikor egy texasi család 6 millió bahtot adományozott neki, amiből a földet meg tudta vásárolni. A Nemzeti Park hatalmas népszerűségnek örvend, rengeteg a látogató és az önkéntes munkás. A fenntartás teljes költségét a látogatások díjából és adományokból kénytelenek megoldani, mivel az állam nem támogatja őket. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy tudtunk találkozni magával Lekkel is, aki elmondta, hogy legjobb tudása szerint mi voltunk az első szerbiai látogatók, de mindenképpen az elsők, akikkel személyesen találkozott.
Maga a park gyönyörű, hegyekkel övezett völgyben terül el, egy folyó is átfolyik a területén, ami nagyon fontos az elefántok vízellátása szempontjából. A fürdés és a sár ugyanis fontos része az életüknek mind szociális mind egészségügyi szempontból. A parknak 3 állatorvosa van, emellett minden elefántnak saját gondozója is van. A legidősebb állatok 70-80 év körüliek, a legfiatalabb pedig még nincs egy éves. Azt is megtudtuk, hogy mintegy százötven évvel ezelőtt 100,000 háziasított elefánt volt, számuk mára 3000-re csökkent. Vadon pedig mindössze 100-150 él.
Lek szeretné növelni a park területét, azért, hogy több elefántot tudjanak befogadni. Jelenlegi méretében ugyanis ez lehetetlen. A környező telkeket azonban felvásárolták azok a szervezetek és egyének, akik elefánt-turizmussal foglalkoznak. Ez nem más, mint a Thaiföldre jellemző elefántlovaglás, ami nagyon jól hangzik egészen addig, ameddig meg nem tudtuk, hogy azokat az állatokat is túlhajszolják és alultáplálják, a nyeregszerkezet pedig megsebzi a hátukat. Az állandó stressz hatására a felvilágosítatlan látogatók egy olyan állat hátára ülnek fel, amelyik bármikor összeroppanhat idegileg.
A látogatóknak lehetősége nyílik az állatok etetésére, fürdetésére, símogatására. Találkoztunk fiatal vadócokkal, és szelíd öreglányokkal. Tartottak egy rövid eligazítást mielőtt besétáltunk az elefántok közé, ahol elmondták, hogy, amikor megérintjük az állatokat, soha ne az arcuk irányából közelítsünk, mert a kínzóik mindig ott bántották őket. Továbbá, ha megindulnak felénk akkor szintén igyekezzünk az oldaluk irányába, ne engedjük, hogy szemtől szembe álljanak velünk. Egy alkalommal előfordult, hogy szaladt egy rövidet a csoportunk a védő oszlopok mögé. Egy fiatal hím szeretett volna fogócskázni velünk, aki még nem ismerte a park elefánt-etikettjét.
Alex imádta ezt a kirándulást és az elefántokat. A park építése úgy van megoldva, hogy kerekesszékkel és babakocsival is látogatható. Mivel a legtöbb elefánt már volt anya, ezért nagy érdeklődéssel fogadták Alexot. Az ormányukkal nyúlkáltak az irányába, és még az egyetlen beteg, akit az elefántkórház részlegben látogattunk meg is megszagolta. Ez egy olyan élménye volt a thaiföldi utazásunknak, ami meghatározza a későbbi életünket, mindenképpen vissza fogunk látogatni, amikor Alex idősebb lesz. Sok a visszajáró látogató. Szerintem azért, mert ha egyszer megismeri az ember ezeket a sorsokat, túlélő ösztönöket és szeretetet, amire annyi szenvedés után is képesek, igazán soha nem tudja maga mögött hagyni. Egyébként pedig nincs is jobb nyári munka az elefántürülék lapátolásánál.
Szerző: Vass O. Hermina
