Kevés a bababarát kórház, nincsenek minden intézményben érvényes, egységes szoptatási irányelvek. Nem csoda, hogy sokan összezavarodva térnek haza babájukkal a kórházból, hiszen még egy osztályon belül is változhat a csecsemős nővérek hozzáállása. Jó, ha tisztában vagyunk a jogainkkal és a lehetőségeinkkel.
“A kórházban, ahol szültem, éjszakára be kellett adni a kisbabát a csecsemősökhöz. Hiába kértem, hogy hozzák be nekem, ha felébred, mert van tejem, szeretném megszoptatni, csak reggel adták oda újra, mondván, nem caplatnak végig a folyosón egy síró gyerekkel” – meséli Zsanett, négy gyermek anyukája. Pedig ilyesminek ma nem szabadna megtörténnie.
“Az egészségügyi törvény szerint anya és csecsemője folyamatos együttlététbiztosítani kell a kórházakban, és ezt egyetlen intézmény házirendje sem írhatja felül” – tudtuk meg a szoptatási tanácsadótól, Rózsa Ibolyától. “Ha az anya pihenni szeretne, persze kérheti, hogy vigyázzanak a babájára, de alapvetően egymás mellett a helyük. Káros gyakorlatnak tartom, ha arra hivatkozva, hogy az intézményben nincs rooming-in rendszer, elviszik a csecsemőt. Hiszen éppen fordítva kellene lennie: a kórházi rutint kellene az anya-baba szimbiózishoz igazítani.”
Az együttlét erősíti az anyai kompetenciákat
Más kérdés, hogy szülés után az édesanyák, különösen az első gyermeküket világra hozók érthető módon többnyire nincsenek abban a helyzetben, hogy kiverekedjék maguknak a saját igazukat, és erre még rátesz egy lapáttal, hogy sokan felkészületlenek. “A kismamák általában a szülésig látnak” – mondja a kórházi tapasztalattal is rendelkező laktációs tanácsadó, aki szerint a várandósság közepe táján lennének igazán fogékonyak a kismamák a felkészítésre. “Ráadásul a felkészülés alatt tévesen a babaholmik beszerzését értik, nem az igazán fontos dolgokat: például azt, hogyan alkalmazkodjanak a születendő csecsemő természetes igényeihez, vagy hogyan változik majd a család élete. A szülés utáni, nehezebb időszak bizonytalanságát pedig csak fokozza, ha éjszakánként nem vagyunk együtt a kisbabánkkal – magyarázza a szakember, aki szerint az együttlét az anyai kompetenciákat erősíti. Így tanuljuk meg fokozatosan, hogy a gyerekünknek mire van szüksége.”
“Szülés után legyünk türelmesek, hiszen idő kell ahhoz, hogy összeszokjunk a csecsemőnkkel. Akár hat hétig is eltarthat, mire magabiztosan tudjuk etetni a babánkat, mire megismerjük a jelzéseit. A legfontosabb, hogy tegyük sokszor mellre az újszülöttet, rögtön születés után is, hogy meglegyen a bőr-bőr kontaktus. Ha megvan a mechanikai inger, a szülési stressz mindenféle szoptatásfokozó nélkül is beindítja a tejtermelést” – hangsúlyozza a szakember. “A kórházban sokszor érzik magukat kiszolgáltatott helyzetben az anyukák, jó érzés, ha bizalommal fordulhatnak a csecsemős nővérekhez. Sajnos sokaknál tapasztalom az első otthoni látogatásomkor, hogy nem jól helyezik mellre a babát a kismamák, mert összezavarodnak a kórházban, vagy nem jól tanulják meg. Ha nem kapunk egyértelmű tanácsokat, legjobb, ha arra hallgatunk, akiben megbízunk. De semmiképp ne hagyjuk magunkat! Ha bizonytalanok vagyunk, merjünk segítséget kérni!”
Vannak, akik a szülés utáni kórházi napokra csecsemős nővért is fogadtak maguknak, persze a kórházon múlik, hogy engedélyezi-e a dolgozóknak a “túlórát”.
“Sajnos sokan panaszkodnak, hogy nem kapnak elég segítséget, figyelmet a csecsemős nővérektől, de általában nem az a probléma, hogy a dolgozók nem elég lelkiismeretesek, inkább az, hogy túl sok a munkájuk. Így sokszor ők is örülnek, ha szoptatási tanácsadóhoz fordulnak az anyukák. Laktációs tanácsadót akkor érdemes behívni a kórházba, ha látogathatók a szobák, illetve ha bababarát intézményről van szó” – tájékoztat Rózsa Ibolya. A kórházi oktató azonban sokkal hatékonyabbnak tartja, ha még várandósan látogatunk el szoptatást támogató baba-mama csoportokba, ahol megfigyelhetjük a szoptatást, beszélgethetünk arról, mire lesz szükségünk a gyermekágyas időszakban. “Ha erre nincs lehetőség, egyéni felkészítést is kérhetünk” – teszi még hozzá.
Még tizenegykor is ment a nyenyere
Egyik anyukának a védőnő, másnak a szülésznő ad fontos tanácsokat a szoptatássalkapcsolatban. “Engem a kórházban elsőként a szülésznőm látott el praktikus információkkal, s ezekért ma is hálásan gondolok rá” – kezdi a történetét Kovács Viktória, a másfél éves Villő édesanyja. “Ő mondta, hogy csak a harmadik-negyedik nap tájékán fog beindulni a tej, addig ne izguljak, csak tegyem rendszeresen mellre a babát. Emlékszem, hogy a többi anyuka még éjjel tizenegykor is a mellszívóval küszködött, ment a nyenyere-nyenyere azért a pár cseppért. Csakhogy így aludni sem lehetett. Egy másik kismamának pedig bedurrant a melle a sok szoptatós teától. Akkor még bizonytalan voltam, vajon nem kellene-e nekem is valamilyen segédeszközhöz nyúlni, de amikor Villő a harmadik napon már egész szép mennyiséget tudott szívni, megnyugodtam. Mondjuk, nagyon rendesek voltak a csecsemős nővérek, rendszeresen ellenőrizték, hogy minden rendben van-e, segítettek, ha valakinek problémája volt” – mondja Viktória.
Ami biztos: teára, különféle segédeszközökre alapesetben nincs szükség a szoptatási szakemberek szerint. “Sok helyen rutinszerűen ajánlják például a bimbóvédőt, ha szoptatási nehézségek adódnak, pedig az esetek többségében arról van szó, hogy nem jól helyezzük mellre a babát” – magyarázza a laktációs tanácsadó. “Tévhit az is, hogy a fájó, sebes bimbón segíthetünk vele. Egészséges csecsemő é igény szerinti szoptatás mellett mellszívóra sincs szükség. Kivéve, ha valamiért nem tud együtt lenni baba és mama: ilyenkor a szülést követő hat órán belül tanácsos elkezdeni fejni.”
Nem tehetnék kötelezővé a mérlegelést
Az adminisztrációra hivatkozva sok helyen kötelezővé teszik, hogy szoptatások után mérlegeljenek a kismamák. “Amikor ellenkeztem, azzal fenyegetett a csecsemős nővér, hogy nem engednek haza, ha nem tudják felírni, mennyit eszik a baba” – meséli Kata, a háromgyermekes anyuka. “Persze a szegény kezdő anyukák nem mernek szembeszállni a kórházi személyzettel, a mérleg viszont ugrál össze-vissza, ráadásul az első napokban nem is mérhető az a mennyiség, amit a babák kiszívogatnak. Ettől persze egyértelmű, hogy megijednek a mamák.” Csakhogy az egyes szopásokat megmérni egyáltalán nem kötelező, sőt a legtöbbször felesleges. “Az első napon a baba körülbelül 5-6 milliliter előtejet képes befogadni, ekkora ugyanis a gyomortérfogata. Ilyen kis mennyiséget viszont a mérlegek nem is mutatnak ki. A kismama ettől elbizonytalanodik, ő úgy érzi, hogy a baba evett, még hallotta is, hogy nyelt. Hát persze hogy nyelt, csak keveset. De épp annyira volt szüksége, azzal a néhány korttyal megtelt a gyomra” – magyarázza Rózsa Ibolya, aki olyan kórházban is járt már, ahol annyiszor tíz milliliter tejet vártak el a szoptatások során, ahány napos a baba. Majdnem a dupláját a normális mennyiségnek.
“Ma már könnyű információhoz jutni, és tudással felvértezve elindulni. Ami pedig a szopási mennyiséget illeti, elég, ha a kimeneti oldalt ellenőrizzük: ha elég nehéz a pelus, biztosan eleget evett a kisbaba. Az első napokban legyünk türelmesek, ne várjunk csodákat. Úgy a negyedik nap környékén meg fog állni a súlycsökkenés, és elkezd gyarapodni a csecsemő súlya” – mondja a szakember, aki szerint azért is káros a kórházi mérlegelés, mert azok az anyukák, akik megszokják a méregetést, otthon is folytatni fogják, gyakran okozva maguknak felesleges stresszt.
Amíg nem rendelkeznek egységes szoptatási irányelvekkel a kórházak, és a kismamák azt tapasztalják, hogy műszakonként változik a kórházi dolgozók hozzáállása, addig sajnos szinte elkerülhetetlen, hogy ne ütközzenek problémákba az anyukák. “Azokban a bababarát intézményekben, ahol bevezették az egységes szemléletet, beiskolázták a nővéreket, sokkal hatékonyabb a munka” – hangsúlyozza a Semmelweis Egyetem képzésein oktató szakember, Rózsa Ibolya.
Szerző: Szalma Erika
Forrás: babaszoba.hu
