Ki az a dúla és mit akar?

A huszonegyedik században, amikor annyi minden fejlettebb, mint az ősidőkben volt, valahogy a legtermészetesebb dolgok vesznek ki belőlünk. Ezek közé tartozik a szülés is. Vataščin Balázs Emese, gyógytornász, jógaoktató és nem utolsó sorban dúla szerint eltávolodtunk az ősi energiáinktól, sok mindenben a külvilág vette át az irányítást. Újra meg kell tanulnunk bizonyos dolgokat. A tvojporodjaj.com című honlapot azért hozták létre kolléganőjével, Mélykúti Andrea dúlával, hogy segítsenek a nőknek a természetes szülésnél.

– Andrea volt a dúlám, amikor szültem, aki egyébként vajdasági származású, újvidéki lány, és Magyarországon fejezte az egyetemet. Ma már ott van családja. Volt két császármetszése, majd a harmadik kisbabáját megszülte természetes úton. Ekkor döntötte el, hogy segíteni szeretne a nőknek, s így lett ő a császármetszés utáni szülés egyik pártolója és úttörője úgymond. Elvállalta a Nemzetközi Császármetszés Figyelő Szövetség magyarországi képviseletét is. Magyarország most már ott tart, hogy majdnem minden kórházban megengedik az első császár utáni hüvelyi szülést, az már másik dolog, hogy mennyire támogatják valójában.

A honlap ötlete úgy merült fel, hogy mindketten úgy éreztük, hogy tudnánk együtt dolgozni, s ugyan nagyon hasonlóak vagyunk, mégis különbözőek, kiegészítjük egymást. Neki a császármetszést követő hüvelyi szülés kapcsán van tapasztalata, én pedig a természetes úton tudtam végigmenni és gyarapodtam olyan energiákkal, amelyeknek köszönhetően tudok támogatást nyújtani. Ő nekem szakmailag is nagyon nagy támasz, hiszen nagyon sok szülést kísért már.

A tvojporodjaj.com azért is van szerbül is, mert mindkét nyelven szeretnénk dolgozni. Van a honlapon könyvajánló, hasznos szakirodalom. Meg lehet ismerkedni azzal, hogy mi is az a dúla. Szerbül nagyon kevés információ áll a rendelkezésre, ezért is fontosnak tartjuk, hogy mindkét nyelven hozzáférhetőek legyünk. A honlapon a természetes szülés támogatásáról van szó elsősorban, a szülésfelkészítőkön a császár utáni hüvelyi szülésre is koncentrálunk.

Miért annyira fontos kiemelten foglalkozni a természetes szüléssel manapság? Mennyire nyitottak az egészségügyi intézményeink a természetesség, a szüléstámogatók irányában?

– Nagyon sok a császármetszés a környékünkön, a becsült érték szerint ötven százalék, ami a WHO által ajánlott 15 százaléktól sokkal több. Van pozitív elmozdulás, de ez még mindig nem elég. Mindenhol nagyon hosszú és rögös út előzi meg azt, hogy a dúlákat elfogadják. Magyarországon még mindig nem tisztázott a dúlák helyzete, miközben több mint tíz éve jelen vannak és számos kórház lehetővé teszi, hogy ott legyenek a szülésnél. Nálunk a szemléletmódon kellene nagyon változtatni, de ami a mi feladatunk, hogy a dúlaságról információkat adjunk át, hogy ne csak a szülők, hanem az orvosok is megtudják, hogy mit is csinálunk. Az szokott lenni a félelem, hogy azért megyünk , hogy beleavatkozzunk a munkájukba, miközben erről szó sincs. Ráadásul az is zavarja őket, hogy nem vagyunk szakképzettek, mert nem szükséges, hogy egészségügyi végzettsége legyen a dúlának.

Mindig is volt egy fizikai és lelki támasz a nő mellett a szüléskor, nekünk nem az a dolgunk, hogy megítéljük, hogy a baba milyen állapotban van, vagy a tágulás hol tart, hanem az a feladatunk, hogy lelkileg és fizikailag támogassuk a nőt. A mi egészségügyi rendszerünkben még lehetetlennek tűnik ez a dolog. Sok olyan szülészet van, ahol akadékoskodhat egy plusz személy, mert kicsik a szülészetek. Szabadkán például hat édesanya vajúdhat egyszerre. A Szent István kórházban egy szobában egy nő vajúdik, és ott meg is szülhet, és ha természetes szülésről beszélünk, akkor ez is fontos lenne, hogy ne változtassunk helyzetet. Ez már külső feltétel, amit a kórháznak kell megteremtenie.

A topolyai szülészet pozitív példa, ahol eleve olyan csapat állt össze, ahol a természetes szülés fontos volt, egyedül ott látnak egyelőre szívesen. És ha a baby friendly módszerről beszélünk, akkor az valóban annak mondható: értenek a szoptatáshoz, támogatják, nem adnak tápszert. Baba és anyabarát is. Ott is kevés a szülés, de pont ezért sokkal több figyelem jut az anyára, ezért előbb megtűrik a dúlákat is.

Nekünk nőknek kell meghozni a változásokat. Úgy látom, hogy nagyon sokan legyintenek a körülményekre, a szülés velejáróira: ígyis úgy is fáj, programozott császár, mert az orvos elutazik, stb.

– A nőknek nagyon nagy szerepe van abban, hogy meghozzák a változásokat. Azért legyintünk még ezekre a dolgokra, mert az egészségügy olyan, hogy úgy érzed, hogy harcolnod kell. Ki kell harcolni a dolgokat és nem mindenki megy bele ezekbe a harcos helyzetekbe, főleg várandósan nem. Ha egyre több kismama kérne dúlát, akkor elérnénk előbb utóbb egy kritikus pontra, amikor elgondolkodnának az orvosok, és a személyzet, hogy mi ez, mi történik, hogy egyre többen kérik ezt, nézzük már meg miről is van szó.

Az is tény, hogy sokszor az anya sem tudja, hogy mit akar, nem tudja, miben tudok segíteni. Mondják nekem, hogy most már nyugodt vagyok, mert te majd mondod, hogy mit kell csinálnom. Nem mondom, mert nem ez a dolgom. Segítek, megmutatok utakat, amik segíthetnek a szüléskor, amit majd felhasználsz, de te csinálod meg, úgy ahogy érzed.

Azt sem tudjuk, hogy mit kell kérdezni, mire számíthatunk a kórházban, s ha nagy ősbizalommal vagyunk az egészségügyi rendszer felé, akkor csalódhatunk, mert azt tapasztalhatjuk, hogy nem segítenek, vagy bántalmaznak, mert sajnos az is előfordul. Ha szeretnénk például választott szülésznőt, akkor beszéljük meg, hogy ő mit csinál a szüléskor, ő hogyan, miben segít, lesz-e gátvédelem stb.

Vissza kell találni önmagunkhoz, az ösztöneinkhez? Meg kell tanulnunk, hogy mire is képes a testünk?

– Igen, pontosan. El vannak nyomva az ösztöneink, az életenergiáink, a női energiáinkat nem tudjuk táplálni a legtöbb esetben, és stresszben élünk. Fel kell ébreszteni ezeket. Ha olyan lenne a szüléstámogatás, akkor megjönne az is spontán, ha nem azt érezné a nő, hogy külső elvárások vannak. Mert mi történik, amikor bemész szülni? Az első kapuban: adja ide azt a papírt, oda menjen be, öltözzön át, akkor egy harmadik idegen felkísér a vajúdóba, megint feltesznek egy csomó objektív kérdést: mit dolgozik a férje, mikor született stb., miközben fájásaid vannak. Ezek olyan dolgok, amik beleszólnak a szülésbe. Mi a primitív agyunkból szülünk, a tudatos agyunk akkor kapcsol be, amikor válaszolnunk kell racionális kérdésekre. Ezek a kérdések mind nem számítanak a szülésnél. És ez csak szemléletmód váltást igényelne. A kórház le tudja építeni a szülést, ha előtte otthon történt a vajúdás, és ha nagyon megszeppen a kismama, akkor a kórház mit lát, leállt a szülés, be kell avatkozni. Miközben ha nem avatkoztak volna be már szóval sem, akkor máshogy alakult volna. Ezzel szemben, ha minden otthonos lenne, vajúdhatna tovább a kismama, hagynák, hogy a természet végezze a dolgát.

Részletek http://dula.rs/

Szerző: Tómó Margaréta, Magyar Szó