A belgrádi Autonomni ženski centar (Autonóm Női Központ) aktivistái egynapos képzést tartottak a kishegyesi tűzoltóotthonban a családon belüli erőszak jelenségével kapcsolatban. A szemináriumnak 25 résztvevője volt, s helyben a Nők Kishegyesi Fóruma szervezte. Az előadásokat Jelena Keserović és Danka Spasovski, a női központ aktivistái tartották. Keserović arról számolt be a Magyar Szó-nak, hogy a kishegyesi képzés résztvevői megismerkedhettek a családon belüli erőszak jelenségével.

– A kishegyesi szeminárium egy szélesebb körű projektum része, amit a tartományi gazdasági, foglalkoztatási és nemi egyenjogúsági titkárság szervez. A mostani képzés kimondottan a Nők Kishegyesi Fóruma és a bácsfeketehegyi Izida Anya- és Gyermekvédelmi Társulat aktivistáinak szólt, de részt vettek rajta a szociális központ munkatársai és civilek is. A képzés során megismerkedhettek a családon belüli erőszak jelenségével és fázisaival, valamint a családon belüli erőszakra vonatkozó törvényekkel. Emellett felkészítettük az aktivistákat, hogy hogyan ismerjék fel a családon belüli erőszakot, hogyan reagáljanak rá, és hogyan támogassák az áldozatot abban, hogy jelentse azt – mondta el Keserović.

A projektum keretén belül egy átfogó kutatás is készült a nőket ért erőszakról – számolt be az aktivista.

– Vajdaságban minden második nő az erőszak valamely formájának áldozata, s minden harmadikat ér fizikai támadás. Emiatt Vajdaság egy külön stratégiai tervet készített az erőszak megfékezésére, amelyen a különböző intézményekkel közösen dolgozik. Jelenleg a második stratégiai terv kidolgozása van folyamatban – számolt be Keserović, majd arról is szólt, hogy az erőszak elleni szemináriumsorozatban Kishegyes mellett még 9 község vesz részt: Topolya, Versec, Magyarkanizsa, Kevevára, Óbecse, Ürög, Nagybecskerek, Pancsova és Mitrovica. A részt vevő községek a kiválasztásnál figyelembe vették, hogy ne csak a helyi szociális védelmi központok legyenek érdekeltek, hanem civil szervezetek is. Kishegyes községben a családon belüli erőszakhoz és áldozataihoz való viszonyulás magasabb szinten van, mint Vajdaságban általában – véli Keserović.

– Ez reménnyel tölt el bennünket, és hisszük, hogy lehetséges átfogó védelmet biztosítani az áldozatoknak, és a különböző intézmények sikeresen együttműködhetnek. Különösen lényeges, hogy itt a civil szervezeteket is sikerült bevonni, mert így még több emberhez juthatunk el. Fontos, hogy a nők tudják: a családon belüli erőszak büntetendő, és nekik is vannak jogaik – mondta az aktivista.

Forrás: magyarszo.com