Újra van óvodája Kelebiának

Huszonkét év után tegnap nyitotta meg kapuit Kelebián a felújított óvoda épülete. A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény Eprecske nevet viselő kirendeltségébe jelenleg ötven kisgyermek jár három különböző csoportba, de remélhetőleg a jövőben még többen lesznek.

Az úgynevezett régi iskola épületét – amely több mint száz évvel ezelőtt épült – az önkormányzat támogatásával, valamint a helybéli polgárok összefogásának köszönhetően sikerült felújítani.

Blau Péter, a kelebiai helyi közösség tanácsának elnöke kiemelte, 2007 óta folyt az épület felújítása. Ekkor sikerült a helyi közösségnek használatra elkapni az épületet, de a valódi felújítás 2012-ben kezdődött meg.

– Felújítottuk a tetőt, tulajdonképpen újraépítettük az épületet. A gyermekeknek most 180 négyzetméteren minden elvárásnak megfelelő termeik vannak, minden csoportnak külön mosdója van, étkezőjük, az épületben pedig padlófűtést helyeztünk el, így a legkisebbek számára is tökéletesen megfelel – emelte ki Blau, aki dicsérte a helyiek összefogását.

A helyiek példaértékű összetartását emelte ki Maglai Jenő, a város polgármestere is. Elmondta, elég volt az állandóan panaszkodó, mindenben a hibát kereső emberekből. Kelebia kiváló példa arra, hogy ha valamit eltökél a közösség, és összefog, akkor meg tudja valósítani.

– Az önkormányzat csaknem 10 millió dinárt hagyott jóvá az épület felújításához, s nagy örömömre szolgál, hogy ebben a közösségben, ahol a natalitás növekvőben van, ami kevés településről mondható el mostanság, sikerült egy óvodát kiépítenünk. Szabadkán az elmúlt harminc évben nem volt ilyen beruházásra példa. Sok munka vár még ránk, a többi óvoda épülete is hagy kívánnivalót maga után, dolgozunk a körülmények jobbá tételén. Azt hiszem, hogy Kelebia bebizonyította, a falun van élet, s igyekszünk ezt az életet még kellemesebbé tenni – mondta Maglai.

A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója, Jašo Šimić kiemelte, a városnak köszönhetően sikerült mintegy 350 000 dinárból felszerelni az óvodát bútorokkal és játékokkal, így valóban otthonos környezet várja a gyermekeket.

A szülőket nagy örömmel tölti el, hogy gyermekeik ilyen szép épületben töltik a napjuk egy részét, s nagyon hálásak azért, hogy ezt követően nem kell egészen a Zorka helyi közösségig utazniuk a gyerekekkel.

Az óvodások műsorral kedveskedtek a polgármesternek, a vendégeknek és a szülőknek.

Jövőre rendezik majd az épület udvarát is, új járdát építenek, játszóteret alakítanak ki. S az ígéretek szerint magyar nyelven is kihelyezik majd az óvoda nevét az épületre.

Szerző: tm

Forrás: Magyar Szó