Téma: Hermináék Thaiföldön

Elefántok között

A thaiföldi utazásunk egyik legmaradandóbb emléke az Elefánt Nemzeti Park, és a karácsonyozásunk az elefántokkal. Testközelből ismerhettük meg ezeket a lenyűgöző állatokat, és sok olyan információt tudtunk meg, ami ha köztudomású lenne, akkor nagyban megkönnyítené az elefánt-turizmus árnyékában élő teremtmények életét.

Bővebben »

Csak erős idegzetűeknek: szajlázás a dzsungel felett

Chiang Mai utcái, turisztikai városként, telítve vannak olyan irodákkal, akik szárazföldi és vizi kirándulások szervezésével foglalkoznak. Meg lehet nézni a várost, a szomszédos hegyeket, vízeséseket, templomokat, és többféle utazást tehet az érdeklődő a Ping folyón, ami átszeli a várost.

Bővebben »

Járvány a napköziben – avagy hogyan szokott le Alex egy nap alatt a cumiról…

A thaiföldi utazásunk előtt négy hónappal kérvényeztük a magyar állampolgárságot, mivel pedig az engedély megadása hat hónapnál nem tart kevesebb ideig, már akkor tudtuk, hogy az esküt Bangkokban kell majd letennünk, amire végül december közepén került sor. Addigra már hozzászoktunk az ottani élethez, nem vártunk semmilyen komplikációt az utazástól. Lefoglaltuk a buszjegyeket és a hotelszobákat, és alig vártuk, hogy indulhassunk.

Bővebben »

Alex és a fotókiállítás

Azt már többször is említettem, hogy Alex fehér bőrű, szőke kisfiúként a Nong Buak Hard park ifjú sztárja volt. Nem tudtunk úgy megtenni egy játszótéri látogatást vagy megetetni a halakat a tóban, hogy valaki ne szeretett volna fényképezkedni vele. Ez eleinte furcsa volt, de lassan hozzászoktunk, még Alex is. A sok gyakorlás után megtanulta mikor kell a kamerába néznie, és azt is, hogy hogyan közölje, ha nincs kedve a fényképezkedéshez.

Bővebben »

Hermináék Thaiföldön – 5. rész: Alex a bölcsiben

A Chiang Mai-ba érkezésünket követő két héten belül meg kellett ismernünk a várost annyira, hogy a hétköznapi rutinjainkat ki tudjuk alakítani. Azért mindössze ennyi idő állt a rendelkezésünkre, mert akkor kezdődtek a thai nyelvleckék, és addigra kellett találnunk egy napközit Alexnak, a férjemnek pedig közösségi irodát.

Bővebben »

Egészségügyi ellátás Thaiföldön – olcsó és gyors

A készülődés és információgyűjtés hónapjai során felmerült az utasbiztosítás kötésének kérdése is. Mert aki nem engedheti meg magának az utasbiztosítást, az nem engedheti meg az utazást sem, mondják a biztosítótársaságok. És talán igazuk van, legalábbis a sok horrorisztikus, elrettentő példa törött lábú ötévesekről és halállal végződő kiruccanásokról erre enged következtetni. A probléma azonban korántsem ilyen egyszerű.

Bővebben »

Első napunk Bangkokban és éjszakai vonatozás Chiang mai-ba

A reptér kijáratát keresve tudatosult bennünk, hogy elérkezett a pillanat, amire hónapok óta készültünk. A végső állomás azonban nem Bangkok volt, hanem egy a fővárosnál kisebb, de legalább annyira népszerű város Thaiföld északi határánál: Chiang mai, az expatrióták paradicsoma.

Bővebben »

A repülőút és belépés Thaiföldre

Az interkontinentális repülők csak a nagy nemzetközi repülőterekről indulnak, és a felújított Ferihegyi reptér ugyan nagyon szép, sajnos nem tartozik ebbe a kategóriába. Ezért egy átszállást mindenképp be kellett iktatni az útba, ami a 12 órás repülési időt megtoldotta kettővel, és még néhánnyal, amit a második gép felszállása előtti várakozással voltunk kénytelenek eltölteni.

Bővebben »

Hermináék Thaiföldön — Ötlet és kivitelezés — kezdeti lépések egy hosszabb külföldi tartózkodás előkészítéséhez

A 2013-as év elején felmerült közöttünk a férjemmel az a lehetőség, hogy hosszabb időre elhagyjuk Szerbiát. Alex, a kisfiunk ekkor nagyjából hét hónapos volt, és mindketten úgy éreztük, hogy egy éves korára már elég nagy lesz ahhoz, hogy belevágjunk egy ekkora méretű kalandba.

Bővebben »