Szerelemlakat-fal Hajdújáráson

Szerelemlakat-fal kialakítását tervezi a Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete a hajdújárási helyi közösség épületének udvarában. Mint azt Gajda Nórától, az egyesület elnökétől megtudtuk, a kezdeményezés célja a házasság intézményének népszerűsítése, mert mint kiemelte, véleménye szerint nagyobb felelősséggel jár, ha házasságban él valaki.

— Az egyesületen belül a fő cél a házasság intézményének népszerűsítése, szerelem és szeretetlakatokat szeretnénk elhelyezni ezen a falon, s ezentúl minden év februárjában a házasság világnapján hagyományszerűen lakatokat helyeznénk el.

Mindezt egy pályázat keretében valósítják meg, és még várják a jubiláló házasok jelentkezését, az érdeklődők ugyanis nevükre szóló lakatot kapnak, s azt egy ünnepség keretében elhelyezik majd a falon. A jelentkezéseket szeptember huszadikáig várják a o641754794-es mobilszámon. Az ötlet célja az összetartozás és kitartás népszerűsítése is, természetesen a fiatal házasok és párok is jelentkezhetnek egy-egy szerelemlakatért. A szerelemlakat-fal természetesen mindenki számára elérhető lesz és ott bárki elhelyezheti majd a saját lakatját.

A Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete emellett az idén is tartalmas időtöltésre várja a gyerekeket szeptember huszadikán, a gyermekek nemzetközi napján.

— Az idén ebből az alkalomból vonatozni visszük az óvodás és iskolás gyermekeket, a hajdújárásiakat, királyhalmiakat, méghozzá Magyarkanizsára és vissza. Le sem szállunk, mert úgy gondolom a mai gyerekek közül sokan nem tudják mit is jelent vonattal utazni, nem ismerik ezt a járművet, pedig minden nap itt halad el a házuk mellett. Olyasmit szeretnénk becsempészni a mindennapjaikba, ami esetleg a szülőknek, az iskolának, elfoglaltság miatt nem fér bele a programjukba – mondta Gajda Nóra.

Szerző: tm