Sensory play – érzékszervi játékok

Ha van valami, amivel Alex igazán szeret játszani az a víz. Mivel az utóbbi néhány hében sikerült megtanulnunk a színek elnevezéseit, úgy éreztem, itt az ideje felturbóznunk a nyári locsolkodást. Kicipeltünk az udvarra háromféle ételszínezéket: pirosat, kéket, sárgát, és az összes használaton kívüli műanyag tárolónkat, néhány edényt, merőkanalat és egy muffinsütő formát is. Azért használtuk csak ezt a három alapszínt, mert a színes locsolkodás mellett azt is megnéztük, hogy hogyan kaphatunk új színeket a már meglevők keverésével.   

sensoryplay1A színek elkeverésére ecseteket és kanalakat felváltva használtunk. A három alapszín után elkezdtük a zöld, a narancssárga és a lila keletkezésének folyamatát is felfedezni. Ezután a keverékeket kanalakkal átöntögettük egyik tárolóból a másikba. Alex itt még nem tudta magabiztosan egyedül használni a kanalat, ezért ő csak öntözgetett. Azután előkerültek a kagylóink. Beleraktuk őket a vízbe, és láttuk, hogy a sárga vízben a kagyló is sárga. Az egyértelmű verbális fejlesztés mellett a finom-motorika és a szem-kéz koordináció fejlesztésére is alkalmas ez a játék. Ok-okozati viszonyok megértésére és a színek világának a megismerése okán pedig érdemes az alapszínektől indulni a keverékek felé.sensoryplay2

Amikor már úszott a járda, akkor eszembe jutott, hogy festhetnénk virágokat, mert én is hallottam arról  városi legendáról, hogy a színes víztől a fehér virág is színes lesz. Gyors utánanézés után rá is jöttünk, hogy ez valóban igaz. Kivittünk néhány a szülinapról megmaradt műanyag poharat, és megtöltöttük őket a vizekkel. Aztán, mivel virágkereskedés van a szomszédunkban gyorsan tudtunk szerezni egy csokorra való fehér virágot is. Ezeket egyenként belehelyeztük a poharakba. És már csak várni kellett.sensoryplay3

Vártunk, vártunk és még tovább vártunk. Eltelt az előírt 24 óra, sőt 48 is, de a virágaink fehérek maradtak. Egy biológus ismerősöm kérésemre elmagyarázta, hogy feltehetően nem voltak frissek a virágaink. Javasolta, hogy frissen szedettel próbálkozzunk. Kissé csalódottan, de még reménykedve szedtünk egy csokor százszorszépet az udvarunkban, de sajnos ezekkel sem sikerült a kísérlet. A virágainkból viszont készítettünk egy virágfürdőt a kismedencében.sensoryplay4

A színes vízzel folytatott kalandozásaink itt még korán sem értek véget. Következő állomás: a jégfestés!

Szerző: Vass O. Hermina