Összeomlás előtt

Hány alkalommal fordult elő Önökkel, hogy szerettek volna elvégeztetni egy vizsgálatot az ország valamelyik klinikáján, egészségházában, kórházában, de azt a bizonyos vizsgálatot éppen akkor káderhiány miatt nem tudták Önöknek biztosítani?

Hány alkalommal fordult elő, hogy egy sürgős vizsgálatra lett volna szükségük, de időpontot arra az osztályra csak négy hónappal később kaphattak volna, mert azért annyira nem számítottak sürgős esetnek? Hány alkalommal fordult elő, hogy a szükséges eredményhez végül egy magánklinikán jutottak hozzá, ahol jó esetben csak néhány ezer és nem néhány tízezer dinárt hagytak ott, annak ellenére, hogy évek, évtizedek óta rendszeresen fizetik a betegbiztosítást?

Ezek azok a kérdések, amelyek bennünk, betegekben, a szolgáltatást joggal elvárókban felmerülnek, amikor éppen szükségünk támad az orvosi ellátásra. A probléma azonban, amelyre ezek a kérdések rámutatnak, sokkal összetettebb és mélyebb, mint azt gondolnánk.

Az országban jelenleg kicsivel több mint 23 000 orvos dolgozik az egészségügyi intézményekben, ezeknek az orvosoknak azonban csaknem hatvan százaléka ötven éven felüli, vagyis 5–8 év múlva nyugdíjas lesz. Szerbiában jelenleg 100 000 lakosra 307 orvos jut, ami alacsonyabb, mint az európai uniós átlag, ahol ez a szám 346.

Szerbia néhány éven belül jelentős orvoshiánnyal küzd majd, annak ellenére, hogy jelenleg is több mint 2500 általános orvos és 60 specialista szerepel a Nemzeti Foglalkoztatásügyi Szolgálat listáján munkára várakozva.

Ennek az ellentmondásos helyzetnek több oka is van: az egyik az előbb említett kiöregedés, mert a most még alkalmazásban lévő szakemberek helyére nem kerül majd orvos. A másik ok mindenképpen az, hogy nincsenek megfelelő végzettségű szakemberek. Sok az általános orvos, de hiány van gyermekorvosból, radiológusból, aneszteziológusból, szívsebészből is. Ezen a helyzeten azért nehéz változtatni, mert a jelenlegi szabályzat szerint a végzett általános orvosnak kötelessége két évig dolgoznia, s csak azt követően szakosodhat. Az illetékesek szerint a hiányszakmákra megszüntették ezt a feltételt, s ennek köszönhetően tavaly 17 000 specializációs engedélyt írt alá a minisztérium. A rendszer azonban még mindig nem működik megfelelően. A harmadik ok, amely miatt akár két év alatt is komoly vákuum alakulhat ki – és egyes kórházak bizonyos osztályai akár be is zárhatnak, mert nem lesznek szakembereik – az egészségügyet is érintő, az elkövetkező két évre vonatkozó létszámstop. A negyedik ok a szolidáris adó bevezetése, ami semmiképp sem serkenti az orvosok itt maradási kedvét. Egy orvos specialista átlagfizetése ugyanis nettó 700 euró körül mozog, ami valljuk be – és most ne beszéljünk arról, hogy emellett mennyit tehetnek zsebre, és hogy szinte mindegyikük korrupt – szégyentelenül kevés, ahogyan a becsületesen dolgozóké, mindannyiunké az.

Ötödik okként említhetjük, és talán az egyik legfontosabb és legaggasztóbb ok ez, az elvándorlást.

Az orvosi kamara igazgatónője ugyanis tavaly összesen 850 jó hírnév-igazolást adott ki a kamara tagjainak, amit azért kérnek ki az orvosok, hogy külföldön elhelyezkedhessenek. A legtöbb külföldi országban ugyanis már nem kérik a megszerzett diploma honosítását, elég a nyelvtudás, és a fenn említett igazolás. Az idén márciusban, egy hónap alatt 35 ilyen igazolást állított ki a kamara.

Ami egyáltalán nem csoda, hiszen külföldön – és nem csak Nyugaton, hiszen az afrikai országokban is van munkalehetőség, sőt, kifejezetten keresik a Szerbiában végzett doktorokat – 1500–4000 eurót is megkereshet egy orvos egy hónapban, országtól függ ugyan, de legtöbb helyen jár a 13. havi fizetés is, 31 szabadnap, stimulációk. Líbiában például azonnal munkába állhat egy hazánkból érkező orvos, szállást és repülőjegyet is kap, nemcsak a saját, hanem családja minden tagja számára. Ezenfelül kétévente a fizetésének 30 százalékát jutalékként kifizetik.

Még csak arra sem számíthat Szerbia, hogy a „szegényebb” afrikai vagy ázsiai országból tudja majd pótolni az orvoshiányt, hiszen ilyen feltételek mellett, mint amit nyújt, nem lesz olyan ép eszű orvos, aki ezt az országot választja.

Németországban jelenleg 5500 szabad munkahely vár az orvosokra, elsősorban altatóorvosokat, belgyógyászokat, sebészeket, nőgyógyászokat keresnek. A felmérések szerint az elkövetkező években nem csökkenni, hanem drasztikusan növekedni fog abban az országban az orvosok iránti igény, egyesek tíz éven belül 20 000 körüli kereslettel számolnak. Az elmúlt két évben csak Németországban 530 szerbiai orvos helyezkedett el.

Ez azt jelenti, hogy tíz éven belül orvosaink fele nyugdíjba vonul, a frissen végzett, jelenleg vagy évek óta munka nélkül tengődők elvándorolnak, az ország pedig megfelelő szakember nélkül marad.

Annak ellenére is megtörténhet ez, hogy évente 1500–2000 diák iratkozik orvosi egyetemre, egy orvostanhallgató kitaníttatása pedig mintegy 100 000 euróba kerül az államnak.

Egy frissen végzett orvos ismerősömmel beszélgettünk a hazai egészségügy helyzetéről, az ő lehetőségeiről. Véleménye szerint forgathatjuk a kérdéskört ahogy akarjuk, mindig ugyanott kötünk ki, ez pedig a finanszírozási lehetőségek hiánya. Kiemelte, az egészségügyben hatalmas technikai fejlődés megy végbe az elmúlt néhány évben, így növekednek a beteg ellátásának költségei. Vannak szakmai irányelvek, amelyek alapján az orvosoknak dolgozniuk kell: „Nem gyógyíthatsz valakit bizonyítottan kevésbé effektív, elavult módon, mindenkinek jár ugyanis a lehetséges legjobb egészségügyi ellátás.” Ezek az irányelvek viszont leginkább nyugati országokban fogalmazódnak meg, ahol jó az egészségügy finanszírozása, tehát az a sajátságos helyzet áll elő Szerbiában (és a hasonló fejlődő országokban) az egészségügyben, hogy kényszerítve van arra, hogy korszerű ellátást nyújtson rossz finanszírozás mellett. Ez lehetetlen, a rendszer így egyszerűen nem működőképes, és az összes probléma erre vezethető vissza. Nincs pénz. Nyilván ha nincs pénz, nincs munkahely sem, az orvosok a munkahely vonatkozásában, a betegek pedig az ellátás vonatkozásában kerülnek várólistákra. Szerbiában rengeteg idő telik el az orvosi egyetem beírásától a specializáció megszerzéséig. Mindezek összegezve adják azokat az elszomorító körülményeket, amelyektől egy pályakezdő orvos menekülne, és erre a legkönnyebb lehetőség a külföldi munkavállalás, ahol biztos megélhetésre, tervezhető életre, jó munkakörülményekre talál rövid idő alatt.

Ő itthon szeretne minőségi munkát végezni, akár vállalna olyan specializációt is, ami nem áll közel a szívéhez, de ha teljesen palira veszik, akkor ő is megköszöni, és elmegy.

Az orvosi kamaránál a legnagyobb problémát abban látják, hogy az országnak egyáltalán nincs stratégiája arra vonatkozóan, hogy ezt a problémát megoldja. S mivel a hiányt egyik napról a másikra nem lehet megoldani, a problémával pedig még mindig nem foglalkoznak elég komolyan az illetékesek, néhány éven belül az ország egészségügyi rendszere egyszerűen összeomlik.

Szerző: Tómó Margaréta

Forrás: Magyar Szó