Nem csak érti, érzi is a hivatását

Szabadkán és környékén nincs olyan, elsősorban magyar kismama, aki ne tudná, ki ő. Ennek is köszönhető, hogy Ő lett egy internetes portál felmérése szerint az ország legjobb védőnője. Az, hogy ő a legjobb, pedig annak köszönhető, hogy mindig, mindenki számára ott van, a tudása és tanácsai pedig sokszorosan megmutatták a helyes utat. Komenda Renátával, két kislány édesanyjával beszélgettünk.

Egy gyermekkori álom vált valóra, amikor védőnő lettél?

Mindig is egészségüggyel akartam foglalkozni, a szüleim mindent megtettek, hogy lebeszéljenek erről az útról, de nem hagytam magam. Amikor erősen kamaszodtam, akkor valamilyen oknál fogva elkezdett érdekelni a szülés és a nőknek ez a periódusa az életében. Szerettem volna szülésznő lenni, de abban az időben nem indult Szabadkán ilyen képzés, így általános szakra jelentkeztem, aztán a főiskolán zimonyban is általános szakon fejeztem. Az élet mégis úgy hozta, hogy védőnő lettem, mert amikor szülési szabadságon voltam, akkor hallottam, hogy az én védőnőm nyugdíjba vonult. Összeszedtem minden bátorságomat, bemutatkoztam, hogy ki vagyok, s néhány napra rá hívtak, hogy az enyém a munka. Akkor még nem is tudtam, hogy milyen jó lesz nekem. Ez három és fél évvel ezelőtt történt. Nem régóta vagyok a sz akmában, de nagyon rég óta csak erről olvasok, ha nem a babák ápolásáról, akkor gyermekpszichológiáról. Aztán a saját tapasztalatok mentén egyre közelebb kerültem a szoptatáshoz és a szoptatástámogatáshoz is.

Bő három év nem annyira hosszú idő, mégis nagyon sok gyermek születését követhetted végig. Számoltad, hogy hány édesanyának segítettél?

Kicsit zavarba is hoz ezért ez az elismerés. Hogyan kaphattam három év után ennyi szavazatot, mert biztosan vannak kolléganők, akik tapasztaltabbak, csak talán nincs ilyen lelkes és kedves közönségük, mint nekem. Mindenképp elismerés ez nekem, de még sokat kell tanulnom. Nem számoltam az anyukákat, de ha a terepeket nézem, akkor mintegy háromszáz anyukát segítettem abban, hogy könnyebb legyen számukra a babavárás és a babával töltött első napok.

M_EDY3582ik a vezérelvek a mindennapi munkádban?

Nagyon maximalista vagyok, de talán az is közrejátszik, hogy sokat voltam én is másik, oldalon. Én is voltam páciens, várandós, problémás várandós, talán még problémás anyuka is. Az embernek ki kell próbálni azt a másik oldalt is, hogy nyitottabb legyen az anyukák és általában a családok iránt. Igyekszem meglátni az embert a szülők mögött, talán ez is fontos, mert úgy érzem kicsit keveset törődünk egymással. Ezen kívül a tanulás nagyon fontos az életemben, folytonosan úgy érzem, hogy még nem tudok eleget. Mindig keresem az utat, hogyan tudok több információt megtudni, több tudásra szert tenni.

Nagyon félnek az anyukák a szüléstől és a gyermekkel töltött első időszakban?

Rettenetesen félnek. Ennek az az oka, hogy már az óvodás kislányok is gólyákat rajzolnak, hogy ő hozza a gyermeket. Ez egy tabu téma, és nagyon ritkán találkozok olyan édesanyával, aki megmondja a gyermekének, legyen az lány vagy fiú, hogy hogyan születik a gyerek. Mindig valami rejtély, amitől félni kell. Ha a kislányok úgy nőnének fel, hogy tudnák, hogy természetes folyamat a születés és nem valami extrémen félelmetes dolog, akkor nem tartanánk is. S amikor a világot elkezdik megtapasztalni, akkor a valós információkkal találkoznának, ha a médiából nem az jönne állandóan, hogy a vajúdó nő kórházban van több tucat orvos és nővér között, az apuka meg elájul, hanem a valódi hangulatát megpróbálná sugározni, akkor ezek a sztereotípiák feloldódnának. Hiszen kevésbé civilizált, nomád népeknél teljesen természetes folyamat a szülés, ahogyan a halál is. A mostani kislányokkal, fiúkkal nyíltan kell beszélni. Az óvodák, iskolák tarthatnának szakembert, hogy erről beszéljenek a gyerekekkel, mert ők nagyon nyitottak, mi vagyunk azok, akik ez mögé borzasztó dolgot látunk._EDY3578

Nekem is sok szülést kellett végignéznem ahhoz, hogy magam is rádöbbenjek és letérjek arról az útról, hogy azt higyjem, hogy a szülés az egy nagyon nehéz, borzasztó dolog. El kell hinnünk, hogy a szülés az egy természetes folyamat és a nők képesek rá és valóban nagyon ritkán kellene csak az egészségügynek beavatkozni.

Milyen sztereotípiákkal, tévhitekkel találkozol a mindennapokban? Szerbiában szégyenletesen kevés anyuka szoptatja a gyermekét…

Nagyon jelen vannak a régi nevelési elvek. A hagyjuk sírni, ne vedd fel, mert kézre szoktatod. Nagyon mélyen gyökeret vertek ezek a sztereotípiák. Azt látom, hogy a szülők küzdenek a saját ösztöneikkel, mert valaki mondta, hogy nem úgy kellene csinálniuk. A társadalom nyomása miatt nem merik azt tenni, amit éreznek, hogy helyénvaló lenne. Mert az a jó kisbaba, aki egész nap a kiságyban hallgat. A szoptatás kapcsán is nagyon sok tévhit van, ami a későbbiekben nagyon sokban befolyásolja a sikerességét, s főleg a sikertelenségét a szoptatásnak.

A legutolsó hivatalos felmérések szerint Szerbiában a kizárólag szoptatott három hónapos gyermekek aránya 16 százalék. Kizárólag szoptatott baba az, aki soha nem kapott kiegészítést tápszer, vagy ne adj Isten tehéntej formájában. Ez borzasztóan alacsony szám. A WHO szerint is csaknem kielncven százalék az anyák aránya, akik tudnának szoptatni. Körülbelül harminc százalék a szoptatott babák aránya hat hónaposan, de ezek a gyerekek, már kapnak valamilyen kiegészítést, s e fölé nem tudunk kúszni. Az anyukák 99 százaléka szeretne szoptatni, de az első pár napban nagyon kevés segítséget kapnak. Át kellene szervezni az egészségügyet, ha lennének olyan képzett emberek, akiknek lenne idejük a mamákkal foglalkozni már benn a szülészeteken, mert erre nálunk nincs kapacitás. Persze pótolhatatlan az anya felkészülése, hogy mellőzni tudja ezeket a tévhiteket.

Régóta tudjuk, hogy a nem volt tejem, elapadt a tejem, vizes a tejem, nem tűr tőle a gyerek, mind tévhitek. Az elapadás mögött a legtöbbször rossz szoptatási gyakorlat áll, tehát nem igény szerint szopott a baba, kapott mellette cumit, teát, vizet, s ezért nem volt elég stimuláció a mellnek. Egy csomó dologra van megoldás, csak meg kell találni az információt.

Bizonyára vannak sikertörténeteid, amelyek motiválnak. Miből merítesz erőt a mindennapi munkához?

_EDY3600Nagyon sok sikertörténet van és ezeknek nagyon örülök. Van több anyukám is, akik az első gyereküket még úgymond nem tudták szoptatni, de aztán együtt készültünk fel, együtt vágtunk bele abba, ami nekik nehéznek tűnt. Ezeket személyes sikernek élem meg és azon kell még dolgoznom, hogy ne éljem meg személyes sikertelenségnek, ha valakinél mégsem jön össze.

Csak úgy lehet ezt csinálni, hogy vannak mögöttem nagyon fontos emberek, a családom. Van a két kislányom, akikből energiát merítek és akik tudják, hogy mindig a szoptatásról beszélgetek telefonon, de ez beépült az életünkbe és elfogadták. Van a párom, aki rengeteget áldoz emiatt, időt, pénzt, és mindent, az ő támogatása nélkül nem lennék sehol, és ez a szüleimre is vonatkozik. Egy támogató család nélkül nem lehetnék én a támasza az anyukáknak. Nagyon sokat kapok is a munkám folyamán, rengeteg jó embert megismerek és ezek a találkozások fel is töltenek, a kisbabák közelsége, ami megnyugtat és feltölt.

Tíz-tizenöt év múlva milyen elért eredményekkel lennél elégedett?

Mindig csak rövid távú célokat tűzök ki magamnak. Akkor lennék elégedett, ha nagyon sok kismamával foglalkozó ember nem csak értené, hanem érezné is, hogy miért fontosak ezek a dolgok, amikről beszélgettünk. Akkor is örülnék, ha néhány év után a tévhitek egy részét sikerülne kigyomlálni, nagyon örülök, hogy máris vannak harcos amazon anyukáim. Elégedett lennék, ha a szoptatási arány magasabb lenne és elégedett leszek, ha az én lányaim is szoptatni fognak.

 

Szerző: Tómó Margaréta

Magyar Szó

Fotó: Molnár Edvárd