2012.november 12-e, este 11 óra. Bőrönd a kocsiban, reggel szülésindítás, már 5 napos túlhordás van. Aludni készültem, amikor 11-kor elfolyt a magzatvíz. Hála az égnek, beindult a dolog, nem kell indítani. Éjfélre a kórházba értünk, 5 perces fájásokkal. A szülésznő megvizsgált, felvett, bekísért a szobába, mondta, hogy 2:30kor menjek ctg-re.

Úgy is lett, ekkor már a szülőszobába mentünk, mert kiderült, itt bizony hamarosan baba lesz. Szólt az orvosomnak (akivel előre megbeszéltük, hogy bejön), 10 perc múlva ott is volt, megvizsgált és el sem mozdult mellőlem a szülés végéig. Bekötötték az infúziót és 3:40perckor megszületett a kisfiam. Hozzáteszem, a drága szülésznő (akinek a mai napig nem győzöm köszönni) nagyon segítőkész volt, mindenről tájékoztatott,mindenben segített végig a vajúdás és szülés alatt. Az orvosomról nem is beszélve,aki szintúgy mindent megtett, ami tőle telhetett, a 9hónap alatt is! Szülés után betoltak a szobába,de mivel nagy volt a baba (4250gr), nem tudtam felkelni, kétszer is összeestem, de a nővérek nagyon odafigyeltek rám, napokon keresztül foglalkotak velem. A baba körül is rengetegen segítettek az első napon, amikor még nem tudtam felkelni. Mondhatom, hogy jól éreztem magam az az 5 nap alatt!

2015.március 4-e reggel 8óra. A kórházba megyünk bőrönddel, indítás lesz, 5napos túlhordás miatt. Az orvosom (természetesen ugyanaz,aki elsőre is) megvizsgál, a szülésznő is és úgy döntenek, menjek én még haza, majd másnap délután indítunk. Igyekszünk kivárni az utolsó pillanatot, mindenkinek jobb, ha megindul magától.
Otthon délután 1-kor 10 perces fájásokkal indult, 4-kor 3 percesekkel indultunk el a kórházba. A szülésznő megvizsgált (ő is végtelenül kedves és segítőkész volt mindvégig), szóltunk az orvosnak, bekötötte az infúziót, elfakasztotta a magzatburkot, nekem 15 perc múlva már tolófájásaim voltak. Mire az orvosom odaért már jött a baba: -) mindössze 30perc alatt túl voltunk rajta,17:00-kor megszületett a kislányom
Szerencsére a dokinak semmi dolga nem akadt, mivel nem repedtem és nem is vágtak, de ott volt, ahogy megbeszéltük és én így voltam a lehető legnyugodtabb.
Nővérek ellen ismét semmi kifogásom nem volt! A babások is sokat segitettek, ha kértem,elvitték a “boxba”, hogy tudjak kicsit pihenni. Bármi volt, mindig segítségünkre voltak. Nem csak nekem, a többieknek is a szobában.

Ezúton is szeretném megköszönni az orvosomnak, a szülésznőimnek, és az ott dolgozóknak, hogy 2 gyönyörű és problémamentes szülésem lehetett!