(Már megint) a szoptatásról

Ezúttal azonban egy kicsit másképpen….  Ma van a szoptatás illetve az anyatejes  táplálás világnapja! És olyan izgalommal vegyes büszkeség fog el, mintha születésnapom lenne! Mert fontos a mai nap, fontos az előttünk álló hét! Aki nem ismer, biztosan zakkantnak gondol, talán, aki ismer, az is. Hogyan lehet valakinek éppen a szoptatás a “mániája”?

A LLL kiadásában megjelent  A szoptatás női művészete című könyv . Ebben a  könyvben olvastam azt az érdekes kérdést, hogy vajon, ha szoptathatnánk, de a mellünkből tápszer jönne,  illetve  az anyatejet csakis üvegből adhatnánk, akkor melyiket választanánk?  Érdekes kérdés, gondolkodjatok el…

Én, mint egészségügyi dolgozó, talán kapásból a cumisüveges etetést, mindenképpen az anyatejes megoldást választanám, mert, szakemberként tudom, mennyire fontos, és mennyire utánozhatatlan az anyatej. Rengeteg ellenanyag, növekedési faktor, élő sejtek és összetevők vannak benne, amelyeket sorban fedeznek fel a kutatók… Mennyire csodásan igazodik a kisbabánkhoz, hogy létezik koraszülött-tej,  totyogóknak ,,készülő”  anyatej. Arra gondolnék, hogy a mellekben speciális sejtek vannak, amelyek pontosan azokkal a kórokozókkal szemben termelik az ellentesteket, amelyeket az anya lepuszilt a babájáról. Már könyvek jelennek meg róla, mennyire jó az anyatej, mint termék, mert sajnos erről újra meg kell győznünk a leendő anyákat, és már nem természetes és magától értetődő, mint nagyanyáink korában.

Aztán eszembe jutnak a saját gyermekeim, mert hogy anya is vagyok. Eszembe jut az a furcsa illatú, nagyon , nagyon aprócska kis lény, akit csak hónapokkal a születése után ölelhettem magamhoz. Az agyam persze tudta, hogy az enyém, a lelkem pedig már belefáradt az érte való aggódásba, de mégis kicsit ismeretlennek éreztem, mikor a kezembe nyomták a hordozóban, útra készen. Zavarba hoztak az érzéseim, nagyon szégyelltem is, és be sem mertem vallani, talán csendesen mondtam csak a páromnak, hogy milyen furcsa (tápszer) illata van…

Ha már mindent elrontottam a várandósággal és szülésemmel kapcsolatban, akkor legalább ezt szerettem volna jól csinálni, ezért hónapokon át fejtem rendületlenül, éjjel-nappal, bízva abban, hogy egyszer majd lesz kinek odaadnom a mélyhűtőben sorakozó kis pohárkák tartalmát. Közben senki sem helyeselt, inkább csak elnézték nekem, sajnálatból, de igazán senki sem biztatott bennünket.

Aztán Hazaérkeztünk. Csak néztem, és néztem és remegtem, hogy mi lesz, ha a mellemre teszem. Ha elutasít? Ha inkább a cumit választja helyettem? Ha nem is kellek neki, mert eddig sem voltam ott?

Valahogy sokkal, de sokkal bölcsebbek ezek a a kis apró lények, mint hinnénk. Mintha tudta volna, hogy MINDENT egy lapra tettem fel,  mintha tudta volna, hogy nekem már csak ez maradt, amivel bizonyíthatom, hogy én is Anya vagyok: a legtermészetesebb módon kezdett el szopni. És abba sem hagyta sok-sok hónapon keresztül.  És akkor kezdtek leomlani a falak, kezdett újraéledni a bennünk szunnyadó egység, amit eddig a fehér köpenyek és plexi-üveg miatt már szinte alig éreztünk. És újra elkezdhettem lélegezni! A furcsa szagú babácska pedig már baba illatú gyermek lett, a mi gyermekünk.  Amikor szoptattam, összebújtunk, öleltem, ő pedig nézett, csak engem nézett,  éreztem aprócska kezét, a szuszogását  a bőrömön, és már tudtam, hogy nem haragszik!

A szoptatás maga a KAPCSOLAT Anya és gyermek között. Akinek volt benne része, tudja miről beszélek. A békéről, odaadásról, nyugalomról, egységről, harmóniáról és mindenről, amit a szoptatás jelent babának és mamának egyaránt!

Szerző: K.R.