Régen a közfelfogás szerint a balkezesség hátránynak számított, megbélyegezték, kirekesztették, sőt, sokszor őrültnek, boszorkánynak és tisztátalannak nevezték a másik kezüket használó gyerekeket és akár máglyahalállal is büntették őket. Szerencsére szakértők eloszlatták az efféle hiedelmeket és a balkezesnek született, később zseninek is titulált gyerekek ma már nincsenek kitéve az átszoktatás káros hatásainak.

Hiedelmek és feltételezések

Számos szélsőséges nézet látott napvilágot az augusztus 13-án világnapját ünneplő balkezesség kapcsán, sokáig a sátántól származónak tartották a balkezeseket, akiket sokáig gyengeelméjűnek és fogyatékosnak csúfoltak. A balkezességgel kapcsolatos összefüggések már nagyon régóta foglalkoztatják a kutatókat, akik számos érdekes párhuzamot vontak már a domináns végtaggal kapcsolatban.

Az egyik legmeghökkentőbb és egyben igen vitatott feltételezés szerint például a transzszexuális férfiak és nők többsége balkezes. Szintén érdekes, hogy a méhben fennálló stresszes állapot, vagy negatív hatás következtében megnő az esélye annak, hogy a gyermek balkezesnek születik. Ezzel hozták összefüggésbe, hogy azok, akik jobb kezükkel ügyetlenebbek, kétszer nagyobb arányban szenvednek balesetet vagy kerülnek kórházba, melynek hátterében logikusan inkább az állhat, hogy nehezen boldogulnak a jobbkezesekhez igazított világban, innen ered a kétbalkezes kifejezés is.

A balkezesség hátterében

Sokan úgy vélik, hogy a balkezesség genetikailag öröklődik, de vannak, akik fejlődési hibaként tartják számon és olyan pszichológiai rendellenességekkel hozzák összefüggésbe, mint a skizofrénia. Azonban újabban az ügyesebbik kéz kialakulásának hátterében felmerült a hormonális különbségek kérdése, de leginkább a domináns agyfélteke teória állja meg a helyét, miszerint a balkezesek esetében a jobb, míg a jobbkezesek esetében a bal agyfélteke az uralkodó, ez pedig magyarázza az átszoktatással járó veszélyeket is. Ugyanis ha felborítjuk az eredeti dominanciát, az érzelmi és beszédzavarokkal járhat, fokozhatja az agresszivitást és csökkentheti az önbizalmat, ami azért is káros, mert a jobb agyfélteke dominanciája hajlamosít a visszahúzódó, félénk és gátlásos hozzáállásra.

Érdekességek

Megfigyelhető, hogy a balkezesek száma egyre nő, hiszen míg az 1910 előtt születettek mindössze 3 százaléka használta bal kezét, addig ma ez az arány már 10 százalékra nőtt. Ennek a változásnak több oka is lehet, logikai szempontból fontos, hogy már nem divat erőszakkal átszoktatni a gyermekeket, másrészt él egy olyan feltételezés miszerint az idősebb anyák gyakrabban szülnek balkezes gyerekeket. Így ha figyelembe vesszük, hogy egyre később vállalnak gyermeket a nők, helytálló a feltételezés.

Hírességek

Tanulmányok során kiderült, hogy a balkezesek gyakrabban visznek véghez jelentős dolgokat, mert strukturáltabb az agyuk és gyakran mindkét agyféltekéjüket igénybe veszik. Híres balkezesek közé tartozik például Albert Einstein, Leonardo da Vinci, Arisztotelész, Charles Darwin, Michelangelo, Rubens, de Paul McCartney, Barack Obama és Jimi Hendrix is „tisztátalannak” számított volna a régi felfogás szerint.

Forrás: femcafe.hu