El szeretném mondani a szoptatással kapcsolatos élményeimet, elsősorban az Újvidéken szülő kismamák okulására, de remélem, másoknak is segíthetek. Friss a tapasztalatom, március elején született meg a második babám, Jázmin.Tudtam, hová megyek, mire számíthatok, mert az újvidéki szülészeten szültem meg az első kislányomat is, Íriszt (akit egyébként zavartalanul szoptattam 2 és fél évig).
Pozitív élmény volt az első szülés, szerintem nem olyan rossz hely a „Betánia”, mint ahogyan azt hallani lehet sokaktól. Az biztos, hogy nem kényeztetik a vajúdó nőket, és szülés után is viszonylag magára van hagyatvaaz ember lánya a baba gondozása során, de ez nem okvetlenül és nem mindig rossz. Az orvosok és a nővérek is korrektek voltak, a kérdéseimre (általában) válaszoltak, és (az esetek többségében) segítséget is kaptam, ha kértem.
A mostani, másodikélményem viszont korántsem ilyen kellemes. Csak a szoptatásra vonatkozó tapasztalataimat mondom el most. Az újvidéki szülészet is a „baby friendly” trendet követi, tehát ha a szülés rendben lezajlott és a baba meg az anyuka is jól vannak, akkor azonnal egy szobába kerülnek, és korlátlanul együtt lehetnek. Ez mindenképpen kedvező a szoptatás sikeressége szempontjából. De, sajnos olyan intézkedéseket vezettek be újabban, amelyek alááshatják ezt a sikert.Nem támogatják ugyanis az igény szerinti szoptatást. Az történik, hogy napról napra, éjjel-nappal 3 óránként bekiabál a szobák ajtaján egy nővér, hogy „mamice, dojenje!” (anyukák, szoptassatok!), és ekkor szabad és kell szoptatni. De sietni kell ám, mert 15 perc elteltével megjelenik egy másik nővérke a tápszeres üvegekkel, ránk szól, hogy fejezzük be a szoptatást, és odajárul minden kiságyhoz, és megeteti a táppal a babákat. Jogunkban áll, persze, visszautasítani.
Tehát, gyakorlatilag rutinszerűen, 3 óránként tápszerezik az újszülött babákat. Azért, hogy “ne sírjanak az éhségtől”. Arra is hivatkoznak a nővérkék, hogy “az előtej nem elég erős, 
és éhen maradnak a babák”. Ha az anyának nincs hozzá ereje, tudása vagy önbizalma, és nem tiltakozik a tápszer beadása ellen minden egyes alkalommal, akkor rendszeresen jóllakatják táppal a babát, és befellegzett a szoptatásnak. A szobámban levő 4 kismama közül én voltam az egyetlen, aki kizárólag szoptatott. A többiek mind pótlást kaptak – azóta már egyáltalán nem is szopnak a babáik.
Az újvidéki szülészeten szigorúan rászólnak arra az anyukára, aki nem a „megfelelő időben”, tehát nem 3 órás időközönként szoptatja a babáját. Én viszont mindig mellre tettem Jázmint, ha felsírt, és annyi ideig szoptattam, ameddig neki jólesett, és ő mindig szépen meg is nyugodott ettől, tündérien békés baba volt. Mindezt titokban, sutyiban kellett csinálnom, lesnem kellett, nehogy valamelyik nővér észrevegye, hogy tilosban szoptatok, mert különben odajöttek és élesen rám szóltak. Sajnos rajtakaptak többször is, még a főnővért is értesítették róla, hogy én „egyfolytában” szoptatok. A főnővér odajött hozzám, kioktatott, és azután még jobban figyeltek… Borzasztó volt. Kicsit mintha csodabogárnak néztek volna, és pikkeltek is rám, mert én soha nem kértem a tápszerből, és mert egyfolytában harcoltam velük, hogy hagyjanak békén.
Valódi bűncselekményként kezelik azt is, ha valaki 15 percnél hosszabb ideig merészel szoptatni. A szülészeten kifigyelték, hogy én a megengedettnél hosszabb ideig szoptatok, és ezért a főnővér egyszer a nyakamra küldött egy nővérkét, aki odaállt az ágyam mellé, karóráján mérte a 15 percet, és erővel levette rólam a babát az idő letelte után… Azt mondták, nem tesz jót a babának, ellustul, és a mellbimbónak sem jó, kisebesedik. Ezzel szemben, mint tudjuk, a mellbimbó nem a szoptatás idejének hosszúsága miatt sebesedik ki, hanem a helytelen szoptatási technika következtében. És: a baba valóban jóllakik 15 perc alatt, de lelki szükséglete van még egy kis mellen-cumizásra, összebújásra, tarthat ez még akár 10-15 percig, vagy ameddig az anyuka akarja. Semmi baja nem lesz tőle se az anyukának, se a babának, sőt, pihentető, melengető, kellemes élmény.
Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása és számos szakember szerint a tejtermelés serkentése érdekében már a szülést követő első órában jó mellre tenni a babát. Ezzel szemben, bár én 3-4 alkalommal is kértem, a délelőtt 9 órai szülésemet követően csak délután fél 2-kor volt ”szabad” magam mellé venni őt. A nővérkék arra hivatkoztak, hogy a babának először túl kell esnie az első gyermekorvosi rutinellenőrzésen, s csak utána szoptathatom. Az egyik nővér azt is mondta: mit vagyok oda ennyire, minek akarok máris szoptatni, úgyse éhes, majd sír, ha éhes lesz.
Összegezve: nagyon stresszes volt a szülészeten töltött 4 nap.Utólag már bánom, hogy nem voltam még határozottabb, hiszen jogomban állt volna teljesen visszautasítani őket. De úgy voltam vele, nemsokára vége lesz, és amint hazajövök, szépen kipihenem magam és csinálom majd a saját fejem szerint.
De itthon sem volt azonnal nyugtom. A védőnő már az első látogatásakor rámszólt, hogy most azonnal és kötelezően vennem kell mellszívót és cumit. Mondtam én, hogy ez már a második babám, és az elsőnél sem használtuk ezeket a dolgokat, de annyira határozott, szinte fenyegető volt a hozzáállása, hogy kicsit megszeppenve megvettem mindent, ami „kell”: mellszívót, cumit. Elégedetten konstatálta, hogy engedelmeskedtem, és aztán rá-rákérdezett, hogy használom-e őket. Kellemetlen volt a helyzet, s bevallom, hazudtam neki, azt mondtam, igen-igen, a tanácsának megfelelően minden szoptatás után lefejem a „felesleget” (soha nem fejtem le, mert borzasztóan idegenkedtem tőle, másrészről pedig úgy voltam vele, hogy minek csinálnám, hiszen a lefejés elsősorban tejszaporításra jó, s nekem hál istennek bőven volt és van tejem). A mellszívót tehát összesen egyszer használtam, a cumiból meg egyszer sem kért Jázmin, próbáltam a szájába dugdosni neki néhányszor, de mindig undorral kiköpte, úgyhogy nem is erőltettem inkább, hiszen jól megvagyunk nélküle. Ezzel még véletlenül sem azt szeretném mondani, hogy a cumi meg a mellszívó rossz dolgok, mert van, akinél nagyon beválnak, és valamilyen szempontból sokat segítenek. Például, ha valaki nem tud egyfolytában a babája mellett lenni, jól jön a mellszívó, hogy anyatejet kaphasson a baba az anyuka távollétében is. És a védőnő jóindulatát sem akarom megkérdőjelezni. Csak arra szeretnék utalni, hogy nem okvetlenül és nem mindig kell maradéktalanul szentírásnak venni az egészségügyi dolgozók utasításait. Mindössze talán arról van szó, hogy védőnő is, és a szülészet dolgozói is jót akarnak a maguk módján, de más értékrendet képviselnek, és nekik nem annyira a szoptatás sikeressége, mint inkább a fegyelem, a rend és a kiszámíthatóság a fontos. Szívünk joga visszautasítani a tanácsaikat, ha máshogy érzünk, ha nekünk nem ez az értékrend felel meg.
A
gyerekorvossal sem sikerül egyetértenem. Nagyon kedves, gondos, türelmes, odaadó orvos egyébként, úgyhogy nem bánom, hogy őt választottuk, a szoptatásra vonatkozó (elavult) utasításait azonban egyszerűen elvetettem. Szerinte a babának már a születése első napjától napi egy deci vizet meg kell innia. Ezzel szemben én úgy tudom, kizárólagos szoptatás esetén az anyatejben megvan minden, ami a babának élete első 6 hónapjában kell, untig elég vizet is kap általa, sőt még nagy melegben sem kell itatni. Így egy csepp vizet sem adtam neki.Emellett, a gyerekorvos szerint a babámnak már a 4. hónaptól adjak rizspépet, almát, krumplit és barackot. Ezzel szemben Jázmin 5 hónapos, és még semmit nem kapott anyatejen kívül. Pár napja próbáltuk rizspéppel kínálni, de mindet kilökdöste a nyelvével, szép módszeresen és türelmesen. Tudtommal ez nem is baj, hiszen ha jól gyarapszik, 6 hónapos koráig nem kell neki más, csak anyatej. Szóval, minek siessünk. Jázmin egyébként kifejezetten jól gyarapszik, olyannyira, hogy 3 hónapos korában a gyerekorvos azt javasolta, iktassak ki egy éjszakai szoptatást, mert „túl sokat” gyarapszik, és ha nagyon sír, adjak neki cukros vizet. Még hogy cukros vizet?! Ugyan már. Ne is mondjam: egyik fülemen be, a másikon ki…
Nem szeretnék ítélkezni. Helyzetfüggő, hogy kinek, mikor, mi a jó. A tápszer sem ördögtől való dolog. Nekem jólesett, jólesik mindig a babámmal lenni, és ha ő kéri, akármikor, akárhol megszoptatni (ha megyek valahova, viszem őt is), de ha ezt valaki külső körülmények következtében nem teheti meg, vagy egyszerűen mással szeretne foglalkozni, és a babáját egy kicsit másra is hagyni, akkor szíve joga, hogy néha akár tápszert is kapjon a babája. Attól még lehet nagyon jó anya. Az a fontos csak, hogy minden, gyermekére vonatkozó döntést felelősséggel hozzon meg. Már ha egyáltalán csak a szülők döntésétől függ, hogy anyatejet vagy tápot kap-e a baba. A tápszer ugyanis jó dolog és nagy kincs, ha a szoptatást kényszerből, valamilyen külső akadály vagy betegség miatt kell abbahagyni.
Nagy szerencse, ha a kismama mellett van egy szakember (gyerekorvos, védőnő), akiben maradéktalanul megbízhat, és akihez akármikor fordulhat. Sajnos ez nem mindenkinek adatik meg. Nem marad más, mint megbízható (és szoptatásbarát) forrásokból tájékozódni (nekem a magyarországi La Leche Liga honlapja az egyik kedvencem). Miután megszereztük a megfelelő elméleti tudást és az ösztönzést,merhetünk a saját fejünkkel gondolkodni, és nem mellékesen a belső hangra,az ösztöneinkre hallgatni.
Szerző: Orovec Krisztina
