Keddtől zárva a főbejárat

A Szabadkai Közkórház értesíti a polgárokat, hogy 2014. július 1-jétől tilos a kórház főbejáratán személygépkocsival behajtani. Minden alkalmazott, páciens és látogató a jövőben kizárólag a Forrás utcai kettes számú bejáratot használhatja, amennyiben személygépkocsival érkezik.

Az I-es számú, Forrás utcai bejáratnál csakis a következő személyek és intézmények járművei hajthatnak be és parkolhatnak: a kórház szolgálati autói és a Közkórház felső vezetősége, a rendőrség, a kísérettel közlekedő járművek, az egészségügyi intézmények szakmai előadói, továbbá fenntartanak két parkolóhelyet a mozgássérültek számára. A főbejáratot továbbá igénybe vehetik a mentőautók illetve azok a személygépkocsik, akik sürgős eseteket hoznak a kórházba ellátásra, de parkolási és tartózkodási lehetőségük nincs a kórház közelében. Emellett szabadon behajthatnak az újságkihordók és a gyorsposta alkalmazottai.

A II-es számú, Forrás utcai bejáratot a Közkórház alkalmazottai, a könyvárusok, a gyógyszergyárak képviselői, a beszerzést bonyolító gépkocsik, a fűtőanyagot szállító járművek, valamint azok a személygépkocsik sofőrjei használhatják, akik beteget szállítanak a kórházba, ellenőrzésre, látogatóba érkeznek hozzájuk.

A fenn felsorolt személyek kötelesek betartani a kórház területén érvényes közlekedési és parkolási szabályokat.

A III-as számú, Belgrádi út felőli bejáratot a gyalogosok, kerékpárral, vagy motorkerékpárral érkezők használhatják.

A II-es és a III-as számú bejárat 5 és 21 óra között tart nyitva. Azt követően a gyalogosok és a személygépkocsik is az I-es számú, főbejáratot használhatják.

A taxival érkezők csak abban az esetben használhatják a főbejáratot, amennyiben sürgős esetnek számítanak, egyéb esetben csakis a II-es számú bejáratot használhatják.

Szerző: babamama.rs