Ingyenesen látogatható etno játszótér Hajdújáráson

Egy mini állatkerttel, tengeri malacokkal és nyuszival bővült a hajdújárási Etno játszótér. Az Ifjúsági Brigád 20. címen található játszótér tavaly épült és ugyan magánterületen található, bárki számára, bármikor ingyenesen látogatható. A feltétel csak az, hogy a gyermekekkel mindig tartózkodjon felnőtt is a játszótéren.

Kovács Somogyi Hajnalka, a szabadkai Platán Egyesület elnöke, a játszótér megálmodója a babamama.rs-nek elmondta, a játszótér fából készült és a tervek szerint hamarosan egy féltetővel fedett szalmakazalt is készítenek a gyerekeknek, azok ugyanis a legszívesebben a telken található szalmában ugrálnak.

– Nagycsaládos anyuka vagyok és a baráti körünkben lévő családokkal úgy éreztük, hogy nincs lehetőség a városban olyan helyre elmenni, ahol kulturáltan, több órán keresztül tudnának a gyerekek a szabadban játszani. Akkor jött az ötlet, hogy fából kellene létrehozni egy játszóteret, természetes környezetben. Így került sor az Etno-játszótér kialakítására itt Hajdújáráson. A szabadkai önkormányzattól kaptunk eszközöket a játszótér kiépítésére, tavaly pedig a tartományi titkárság 150 000 dináros támogatásának köszönhetően egy mini állatkertet alakítottunk ki, ahol nyulak és tengerimalacok is vannak. A hajdújárási vasútállomástól néhány méterre található a játszótér, így akár sínbusszal is ki lehet jutni, Szabadkáról a jegy mindössze 62 dinárba kerül.

Szerző: Tómó Margaréta

Fotó: Molnár Edvárd