A roseola infantum (háromnapos láz, exanthema subitum, 6. betegség) csecsemők és kisgyerekek fertőző, kiütést és magas lázat okozó vírusos betegsége. Ez a gyermekbetegség leggyakrabban 6 hónapos és 3 éves kor között fordul elő. A legtöbb esetben magától és könnyen gyógyul, szövődményei pedig igen ritkák.

A háromnapos láz tünetei és előfordulása

három napos láz vagy roseola infantum egy gyakori vírusos fertőzés, amely magas lázzal és kiütésekkel jár. Hat hónapos és  két éves kor között a leggyakoribb, és mivel tünetei alapján nem könnyű felismerni, sok gyermek szinte észrevétlenül esik át rajta.

roseola infantum megbetegedést a human parpovírus B19 okozza, amely egyfajta herpesz vírus (HHV-6). A pontos lappangási idő nem ismert, feltehetőleg 5 és 15 nap között van. A gyermek fertőzöttnek számít a láz előtti pár naptól egészen a bőrkiütések megjelenéséig. A betegség cseppfertőzéssel terjed, a gyerekek legtöbbször tüsszentés és köhögés által adják át egymásnak.

Ha valaki átesett ezen a betegségen, többször már nem fertőződik meg.

Első tünetként a gyereknek 3 napig tartó, igen magas (39-41°C) láza van, amelyet általában enyhe légúti hurutos tünetek is kísérnek. Ezt követően a láz mérséklődik, és megjelennek az egész testet beborító, rózsaszínes foltos kiütések. Ezek először a törzsön jelentkeznek, azonban hamar átterjednek a nyakra, a fejre és a végtagokra is. A kiütések nem viszketnek és pár napon belül nyomtalanul elmúlnak.

Egyes gyermekek esetében háromnapos láz mellett egyéb tünetek is jelentkeznek, mint a köhögés, torokgyulladás, hasmenés vagy nyirokcsomó-duzzanat. Nagyon ritka esetekben szövődmények is felléphetnek, mint a máj- vagy agyhártyagyulladás, illetve lázgörcs is kísérheti a betegséget. A lázgörcs általában a belázasodási szakaszban történik. A roham általában pár percig tart, amely után a gyermek álmos lesz, és többnyire el is alszik.

A háromnapos láz kezelése

Az ijesztő tünetek ellenére a roseola infantum kezelése alatt lázcsillapítón kívül más gyógyszerre nincs szükség. Mivel a háromnapos láz vírusos eredetű fertőzés, ezért kezelésére az antibiotikumok nem alkalmasak.

A betegség a gyermek számára csak kisebb kellemetlenséget okoz, általában hamar gyógyul és a szövődményei igen ritkák. A háromnapos lázban szenvedő gyerekek ingerlékenyebbé válnak a kiütések megjelenése után, mint a csupán lázas szakaszban. Amíg a gyermek lázas, rendkívül fontos a megfelelő folyadékpótlás számára, mert szervezete könnyen kiszáradhat.

A kiütések megjelenése előtt nehéz háromnapos lázat diagnosztizálni, mivel a magas láz és az esetleges hurutos megbetegedésre jellemző tünetek többféle más betegségre is utalhatnak.

Ha a láz három-négy napon belül nem múlik el, vagy a gyerek nem érzi jobban magát, orvoshoz kell fordulni! Szintén fordulj a gyermekorvoshoz, ha a csecsemő vagy kisgyermek szokatlanul álmos, erős fejfájása vagy nyakmerevedése van, rángásokat tapasztalsz vagy a foltok terjeszkednek és élénk vörös színűvé válnak.

A kezelés során a hangsúly a lázcsillapításon és egy esetleges lázgörcs megelőzésén kell legyen. Kicsi gyermekek esetében erre a célra legalkalmasabbak a paracetamol tartalmú készítmények, illetve gyermek testének lehűtése borogatások által.

Az aszpirin és az acetilszalicilsav tartalmú készítmények gyermekkorban nem alkalmasak és veszélyesek fájdalom- és lázcsillapításra, valamint a tünetek enyhítésére. A borogatásokkal is bánj óvatosan, mivel a túlzott lehűlés akár hidegrázásokat és újabb magas lázat is eredményezhet.

A háromnapos láz megelőzése

A vírusos fertőzéseket, ezáltal pedig a roseola infantum kialakulását is nehéz megelőzni. A betegség cseppfertőzéssel terjed, a gyermekek egymásnak adják át a vírust vagy gyakori esetben a szülők nyála által kerül a kicsi szervezetébe.

A higiénia, a fertőzött emberek elkerülése és az egészséges táplálkozás csökkenti a betegség terjedését.

Forrás: csaladivilag.hu

Fotó: web