Gyermekeknek szórakozás, szülőknek tapasztalatcsere

Állandó nyüzsgés jellemezte a hétvégén negyedik alkalommal megtartott Gyermek- és babaexpót Hajdújáráson. A rendezvényre nemcsak a helyiek látogattak ki gyermekeikkel, hanem többen jöttek a környező településekről is.

baba1A Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének köszönhetően a gyermekek légvárban és trambulinon szórakozhattak. Kézműves-foglalkozásokat tartottak a nagyobbaknak, a kisebbeknek pedig játszósarkot alakítottak ki. A szervezők a babásokra is gondoltak, kialakított pelenkázó és szoptatósarok is volt a helyiségben. Börzét is tartottak, lehetett ruhát cserélni és vásárolni is, adományokat gyűjtöttek a nagycsaládosoknak, arcfestés, hajvágás, körömfestés is volt a már nagyobbacska lányoknak. Gajda Nóra, a Kolibri Nagycsaládosok Egyesülete elnöke, a rendezvény szervezője egész nap kalauzolta a vendégeket és a részvevőket, a gyerekeknek a szegedi Pepi bohóc és társai adtak feladatokat. Sok volt az élmény és a nyeremény is. A mozgásra vágyók kipróbálhatták a zumbát, a babamászóversenyen pedig az idén két kisfiú versengett egymással. Mindketten a Kockica játékbolt ajándékában részesültek, a gyorsabb a királyhalmi Katona Ádám lett. baba12
baba2– A megmozdulás célja, a nagycsaládok egymást ismerő és segítő közösségekké szervezése, valamint, hogy a családokat hozzásegítsék ahhoz, hogy feleslegessé vált baba – , illetve gyermekholmijaikat egymás között elcseréljék vagy jelképes összegért eladják, esetleg elajándékozzák.
Az egyesület az idén is fogadott adományokat ruha, játékok, mesekönyvek és más otthon feleslegessé vált dolgok formájában – mondta Gajda Nóra.

Az idén először várta a kis betegeket a Baba és Maci kórház, ahová a gyermekek elhozhatták babájukat, macijukat, s azokat dr. Ladóczki Szalma Csilla gyermekkardiológus gyógyította. A szerepjáték lényege, hogy ebben a szituációban ne a gyerek legyen a „szenvedő” fél, és játékosan, barátságos közelségbe kerüljön a „fehér köpennyel”.

baba9– Mindig elleneztem azt a hozzáállást, hogy szigorúan behozzuk a gyermeket a rendelőbe, asztalra tesszük, és azonnal vizsgálni kezdjük. Azt hiszem, hogy szükség van egy bizonyos fokú baba6barátkozásra. Nálam a nagyobb gyermekek kizárólag kisszékre ülnek, előbb az anyuka ölében, később már egyedül, fontos, hogy az orvos guggoljon le hozzájuk, ne ő legyen, mint egy tárgy, kitéve a vizsgálatnak. Ha kisebb a gyermek, akkor sorban ülünk az ágyon, ha már ágyhoz vagyunk kötve, és barátkozással kezdjük a vizsgálatot. baba8Először megérintem a gyermeket, mielőtt a műszereimmel hozzáérek. Az érintésből már tapasztalhatom, hogy ő mennyire vevő az én játékaimra, a vizsgálatra. Ahhoz kell alakítani a vizsgálatot. Megtapinthatja a műszereket. Persze nem mindenkinél sikerül ez, vannak gyerekek, akik elutasítják a vizsgálatot, és kénytelenek vagyunk „erőszakot” baba3alkalmazni, mert a vizsgálatot el kell végezni. Igyekszünk mindig ugyanazt mondani, ugyanabban a sorrendben tenni, hogy idővel megszokja a vizsgálatot. Minden szülő azt gondolja, hogy a gyermek fokozatosan szokja meg a vizsgálatot, egyre kevesebbet fog sírni. Nem ezt mutatja a tapasztalat: a gyermekek félnek, félnek, s egyszer csak, amikor az ő fejükben letisztázódik, hogy ez nem egy veszélyes dolog, már részt vesznek ebben a játékos vizsgálatban. Beszélgetni fontos a vizsgálatról otthon is, de nem azok után, amikor már fél a gyermek. El kell mesélni előtte, hogy hova megyünk, ott mit fognak csinálni, mindenképpen érdemes hasonló mozdulatokkal megérinteni a gyermeket – magyarázta a doktornő.
baba5A helyszínen volt a Babamama.rs portál is. Az érdeklődők feltehették kérdéseiket a honlap szakértőinek, nőgyógyászoknak, pszichológusoknak, gyermekorvosoknak. Balázs Vataščin Emese gyógytornász, jógaoktató a mozgás fontosságáról, a szülésre való felkészülésről beszélgetett a helyszínen, Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó pedig a hordozókendőt, a hordozás fontosságát népszerűsítette. Több anyuka örömmel próbálta ki a kendőket és tapasztalta, mennyire praktikus is a használata.

Szerző és fotók: Tómó Margaréta

Forrás: Magyar Szó