Első napunk Bangkokban és éjszakai vonatozás Chiang mai-ba

A reptér kijáratát keresve tudatosult bennünk, hogy elérkezett a pillanat, amire hónapok óta készültünk. A végső állomás azonban nem Bangkok volt, hanem egy a fővárosnál kisebb, de legalább annyira népszerű város Thaiföld északi határánál: Chiang mai, az expatrióták paradicsoma.

thaifold3utca

Bangkokban valahol a vasútállomás és Chinatown között

Az út hátralevő részét, amit Szabadka és a montenegrói tengerpart közötti távolsághoz tudok hasonlítani, vonattal, méghozzá az éjszakai járattal terveztük megtenni. Bangkok térképének tanulmányozásával előzetesen nem töltöttünk túl sok időt, mivel úgy éreztük, hogy bárki útba tud majd igazítani egy olyan úticéllal, mint a vasútállomás. Korábbi utazásainkból szerzett tapasztalataink erre a magabiztos feltételezésre engedtek következtetni. Bangkoknak két reptere van: a nemzetközi, és egy másik kisebb, amit leginkább belföldi közlekedésre használnak. Hiába kérdeztünk bárkit a vasútállomás hollétéről, amint szóba került Chiang mai, azonnal a másik reptér irányába tereltek minket. Anyagi megfontolások miatt azonban ez a verzió nem jöhetett szóba.

thaifold3vasas

Egy a sok vasas közül Bangkok utcáin. A sok halom vasnak ez csak egy töredéke. A környéken mindenfelé ilyen vasrakások vannak, a itt–ott gyerkőcök kapargatják le a rozsdát valami tengelyról vagy felniről, máshol éppen pakolnak ki vagy be. Az aszfalt jobbra lent már az út, a rakás vas főleg a járdán van. Minden ilyen műhelyben van egy kis szentély–dolog is, világító kis lámpákkal meg kis buddhákkal.

Bangkok metró-összeköttetése ugyan nem említhető egy napon Berlinével, mégis nagyban egyszerűsíti az A pontból B pontba jutást. Leszámítva azt az apró hiányosságot, hogy a régi városrészt, ami igen nagy területű, egyáltalán nem fedi. Így a vasútállomásra sem lehet közvetlenül eljutni metróval. Van azonban egy legközelebbi állomás, ahonnan kevesebb mint fél órányi gyaloglásra van. Minderre élesben, a füllesztő melegben, nagy táskákkal és a kezemben alvó babával jöttünk rá egy ingyenes turista térkép és a metro térkép összehasonlítása után. Sok-sok átszállás, útbaigazítás és némi gyaloglás után sikerült megérkeznünk.

Egyik legnagyobb gyerekkori félelmem az volt, hogy elveszek és nem tudom, hol vagyok, miközben szeretnék valahova eljutni. Bangkok metróin és utcáin cikázva tovább erősödött bennem az a meggyőződés, amire már az európai utazásaink alatt is rájöttem: az a fogalom, hogy elvesztünk nem létezik, ehelyett egyszerűen: még mindig nem értünk oda. A vasútállomásra érkezést követően nagyban megkönnyítette a jegyvásárlás folyamatát az a fiatal lány, akinek az a feladata, hogy a külföldiektől megtudja, melyik városba szeretnének eljutni, felsorolja a lehetséges járatokat, és megvásárolja a jegyeket a csak thai-ul beszélő vasúti alkalmazottaktól.

Alvókocsis jegyekkel a kezünkben leadtuk a csomagjainkat a csomagmegőrzőben, és elkezdtük tanulmányozni az ingyenes térképünket. Közel nyolc órát kellett elütnünk valahogy a vonat indulásáig. Az nagyon gyorsan kiderült, hogy gyalog minden túl messze van, ezért úgy döntöttünk, beülünk egy tuk-tukba. Ezek tömegesen rajzanak a vasútállomás körül, és meglehetősen aggresszívan kínálják a szolgálataikat, különösen a hozzánk hasonló, bóklászó turistáknak. Találomra kiválasztottunk egyet, megmutattuk neki a térképen, hogy a folyóhoz szeretnénk menni, és már száguldottunk is.

A tuk-tuk egy három kerekű motorra szerelt tetős pótkocsihoz hasonlítható közlekedési eszköz. Valószínűleg egyetlen EU-s közlekedési követelménynek sem felel meg, még mielőtt egyáltalán beindítják. De abban az országban, ahol egyetlen motoron 3-5 ember is utazhat, ez még a biztonságos kategóriába esik. Különleges nevét a kétütemű motor hangjáról kapta: tuk-tuk-tuk-tuk-tuk…

thaifold3piac

Tuk-tukkal a piacon keresztül

A turisták átverésének számos módja közül a tuk-tuk sofőrök között a két legelterjedtebb a hamisított drága- és féldrágakövek árulása, és a “jutányos” hajóutak a folyón. Néhány perc furikázás után kiderült, hogy mi a másodikat fogtuk ki. Feltehetőleg azért, mert eleve a folyóhoz igyekeztünk. A sofőr bőszen meséli a tíz szóra kiterjedő angol szókincsével, hogy elvisz ő minket hajótúrára, ami cheap-cheap (olcsó). Persze rögtön tudtuk, hogy mi a helyzet, de mivel az illető nem volt hajlandó elfogadni a nemleges választ, így gondoltuk, kivárjuk mi fog történni. Elvégre feltuszkolni a hajóra úgysem tud, ha mi nem akarunk felszállni.

A sors úgy hozta, hogy a kikötő mellett, ahova vitt, volt egy piac, ahol ételt, ruházati cikkeket, és minden mást is árultak. A tuk-tukkal szó szerint keresztülhajtottunk a piac egyik során. Mikor a sofőrünk megállt, kifizettük az előre megbeszélt fuvardíjat, és mondtuk neki, hogy gyorsan megnézzük a piacot. Ezt egyáltalán nem értette. Akkor áttértünk a kezes-lábas-mutogatós kommunikációra, mire felfogta, hogy shoppingolni fogunk a piacon. Azért szólt, hogy siessünk, mert nemsokára indul a hajónk, és ő majd megvár, hogy visszavigyen a vasútállomásra. Mi bólintottunk, elindultunk a piac irányába, és soha többé nem találkoztunk.

A piacon talált ételek túlnyomó többségéről fogalmunk sem volt, hogy micsoda. Találtunk azonban ananászt, dinnyét, sőt egy néni frissen megtört kókuszt árult egy jegesdobozból. Ebédeltünk egy étteremnek tűnő helyen, ahol szintén ujjal kellett elmutogatnunk a rendelést. Ezen a környéken egyáltalán nem voltak taxik meg tuk-tukok. Már kicsit kezdtünk aggódni, hogy hogyan jutunk vissza az állomásra, mikor találtunk egy nagy templomot, ami rajta volt a térképünkön. Ebből kiderült, hogy sokkal közelebb vagyunk, mint gondoltuk, és könnyűszerrel visszataláltunk.

A fennmaradó órákat a vasútállomáson töltöttük. Mikor eljött az idő a felszálláshoz, alig vártuk, hogy végre ágyon alhassunk. Alex imádta ezt a vonatutat, mert az alsó ágy párhuzamosan állt az ablakkal. Addig nézte a mellettünk elhaladó város fényeit, míg el nem aludt.

A vasúti közlekedés kísértetiesen hasonlít az otthon megszokottra. A vonatunk több mint három órával később érkezett meg a chiang mai-i vasútállomásra, mint kellett volna. A kietlen puszta helyett viszont itt rizsföldek és dzsungel váltogatták egymást kilátás gyanánt. Így történt, hogy a két napig tartó utazás végén megérkeztünk abba a városba, ahol az elkövetkező tíz hónapot töltöttük, és ahol megismertük a thai nyelvet és kultúrát.

Folytatjuk

Szerző: Vass O. Hermina

Fotók: a szerző tulajdona