Családi programok a magyarkanizsai Szent István-napi ünnepségen

A már megszokott augusztus 20-ai ünnepségek sorából természetesen Magyarkanizsa sem maradhat ki, s habár ebben az évben a rendezvényeket az ünnepnapot követően tartják meg, a programok gazdagságán és színvonalán ez mit sem változtat. A rendezvényt ezúttal is a város központjában tartják a városháza előtti parkban, illetve a Fő utcán, amelyet ezúttal Demjén Ferenc hangja fog betölteni.

Augusztus 23-án, szombaton 19 órától a helyi Bolero és az M-Plusz táncklubok lépnek föl, amit valódi szamurájkard-bemutató követ. 19.45-től a Magyarkanizsa testvérvárosából, Kiskunhalasról érkező Halas táncegyüttes mutatkozik be, amely után táncház következik, 21 órától pedig utcai retró diszkó szól a hangfalakból DJ Maxy jóvoltából.

Az augusztus 24-ei központi ünnepségre is tartalmas programokkal készülnek. Délelőtt 9 órától délig a kisparkban gazdag családi programok várják az ide látogatókat. Kézműves-foglalkozásokat tartanak a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény pedagógusai, közben 9.30-tól Szent István életét bemutató bábelőadás lesz megtekinthető, 10 órától pedig Kerekítő-foglalkozás a kisgyermekek jókedvre kerekítése érdekében mondókákkal, bábos tornával és egyebekkel. A gyerekprogramokat 11 órától a Kolompos együttes autentikus népzenei koncertje koronázza meg jó hangulatú, játékos, táncos, zenés mulatsággal.

13.30-tól a községi művelődési egyesületek mutatkoznak be, valamint az Interetno Fesztivál fellépőinek vendégszereplését is láthatjuk, amelynek keretében idén Lettország és Macedónia mutatkoznak be. 17.30-kor következik a Legszebb kenyér verseny díjkiosztása, ezt pedig az ünnepélyes kenyérszelés követi a polgármester ünnepi beszédével. 18.30-tól a zentai Tisza Menti Fúvószenekar lép föl, 20 órától pedig Demjén Ferenc Kossuth-díjas énekes élő nagykoncertjét lehet megtekinteni. A fellépések között gólyalábasok, tűzzsonglőrök fogják szórakoztatni a közönséget, Demjén Ferenc koncertjét pedig látványos tűzijáték követi 22 órától. Az est utolsó felvonásában a szabadkai Chick Norris Band lép színpadra, akik latin-amerikai ritmusokkal átitatott pop- és diszkózenéjükkel csalják táncba a még bulizni vágyókat.

Kísérőprogramként a Vajdasági Képzőművészeti Kör tárlata végig megtekinthető lesz a városháza előcsarnokában, gasztrosátrak üzemelnek a kisparkban, a gyermekeket ugyanitt vidámpark várja, emellett pedig a lezárt Fő utca teljes hosszán elnyúlik majd a már megszokott kirakodóvásár.

Forrás: magyarszo.com