Csak erős idegzetűeknek: szajlázás a dzsungel felett

Chiang Mai utcái, turisztikai városként, telítve vannak olyan irodákkal, akik szárazföldi és vizi kirándulások szervezésével foglalkoznak. Meg lehet nézni a várost, a szomszédos hegyeket, vízeséseket, templomokat, és többféle utazást tehet az érdeklődő a Ping folyón, ami átszeli a várost.

A felkínált lehetőségek egy része azért nem volt érdekes számunkra, mert mi jobban szeretjük saját térképpel és tempóval bejárni az új helyeket, másik részükhöz pedig Alex még túl kicsi volt. Egy pénteki napon azonban tartottunk egy baba-mentes délelőttöt, amikor Alex a bölcsiben volt, mert mindenképpen szerettük volna kipróbálni a dzsungel feletti szajlázást.

Az ötlet tőlem származott, és a szervezést is magamra válaltam. Találomra választottam egy turisztikai irodát csütörtök délután, és elmondtam, hogy mi másnap reggel szajlázni szeretnénk, de még délután négy óra előtt vissza kell érnünk a városba, mert a fiunkért kell menni addigra a bölcsibe. Tudtam én, hogy nem egyszerű a kérésem, mert az ilyesmit néhány nappal előbb szokás lefoglalni, de szerencsémre az ott dolgozó lány néhány telefonhívás utánt talált egy csoportot, ahol még volt két hely.

Kifizettem a jegyeket, és az elismervényt zsebre vágva nagy örömmel indultam haza. Másnap reggel elvittem Alexot a bölcsibe, és mire visszaértem, már várt is az autó, ami aztán elvitt a találkahelyre, ahonnan kombival szállították az egész csoportot a helyszínre. Az érkezést követően tartottak egy rövid eligazítást, külön kihangsúlyozva, hogy csúszás közben eszünkbe ne jusson a szajlába kapaszkodni, mert az levágja az ujjunkat. Ezután elkezdődött az öltözködés: szíjakat csatoltak ránk, a fejünkre pedig narancssárga védősisak került.


thaiszajlazas1

Az izgalmam egyre fokozódott, ahogy gyalogoltunk felfelé a hegyen. Alig vártam, hogy elkezdjük. A szajlázás nekem addig mindössze egy szó volt, és az a néhány kép, amit láttam róla az irodában. Ugyan volt róla halvány elképzelésem, hogy mi fog történni, de a rideg valóság akkor tudatosult bennem, amikor odaértünk a fához, amiről indult a kaland. Amikor megláttam, hogy egy dróton fogunk csúszkálni hatalmas fák fölött, és azokhoz erősített deszkákon ácsorogni a pánikroham klasszikus tünetei lettek urrá rajtam. Izzadt a tenyerem, szédültem, kiszáradt a torkom, elsápadtam. Ameddig vártunk a csoport lassab tagjaira, még az is megfordult a fejemben, hogy talán mégis kihagynám a dolgot. A kíváncsiságom azonban legyőzte a magasságtól való félelmet, így elindultunk.

Összesen három kísérőnk volt. Az első kettő haladt mindig a csoport előtt, az utolsó pedig indította a csoport tagjait, és követte őket, mikor mindenki átért. A férjem annyira elemében van az ilyen helyzetekben, hogy minden néma tiltakozásom és fejrázásom ellenére ő és én lettünk az első csúszók. Maga a szajlázós rész eleinte ugyan ijesztő volt, de olyasmi, ami megszokható, és a lélekzetelállító látvány a nem mindennapi látószögből kárpótol azért a kis adrenalinemelkedésért. Nekem a halálsápadtságig felfoghatatlan elemek a fák voltak. Nem volt olyan pillanat, hogy nem voltunk odakötve tartó szajlákhoz, erről a vezetőink gondoskodtak, én mégis ahol csak tudtam két kézzel kapaszkodtam bármibe, amit értem.

 

thaiszajlazasA félelmemmel nem voltam egyedül, a többi gyáva viszont a csoport végén kullogott, míg én a kötélhídon csoportelsőként araszolva rivalda fényben villogtam. A vezetőink sokat tettek a feszültség oldásának érdekében, néha több, néha kevesebb sikerrel: vicceket meséltek, fejjel lefelé lógva csúsztak, és fényképeztek minket. Miután megmásztuk az összes hidat, lépcsőt, létrát, leereszkedtünk az összes lejtőn és emeleten, a végső ereszkedés előtt hátra volt mégegy akadály. Két fa elég közel állt egymáshoz, hogy csúszni nem lehetett volna rajtuk. A szajla ott lazára volt eresztve, mert az a két fa között bizony ugrani kellett.

 

Nem volt az vészes távolság, talán nem több egy méternél, de az hogy sok-sok méter magasan kellett megtenni, miközben alattunk csordogált egy patak, mindenképpen nehezítette a nekiindulást. Természetesen senki nem maradt hátra, annak ellenére, hogy az egyik vezetőnk úgy tett, mintha leesett volna szívrohamközeli élményt okozva ezzel néhányunknak.

 

A kalandot egy ebéddel és az ajándék pólóink csodálásával zártuk. Azóta tudom egészen pontosan, hogy mit takar a szajlázás a dzsungel felett, és azt, hogy miért is öregszik meg hamar, aki kíváncsi.

 

 

Szerző: Vass O. Hermina