Berzsenyi, Arany és netes nyelvhasználat az idei magyarérettségin

Az internetes és elektronikus nyelvhasználatról, a “netnyelvről”, az sms-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányrészletet kaptak a diákok Magyarországon az idei középszintű érettségin magyar nyelv és irodalomból.

A két és fél oldalas szöveg elolvasására, értelmezésére és a tanulmányhoz kapcsolódó kérdések megválaszolására összesen hatvan perc áll a vizsgázók rendelkezésére – írja az Eduline.

Egy Veszelszki Ágnes-tanulmány részletét kellett elolvasniuk és értelmezniük a középszinten érettségizőknek. A szöveg a “digilektusról”, a netnyelvről, az sms-ekben és e-mailekben használt rövidítésekről, az internetes nyelv jellemzőiről szól. A tanulmány a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti szaklapban jelent meg, az érettségizőknek természetesen nem a teljes szöveget kellett elolvasniuk, csak egy rövidebb változatát.

Összesen tizenegy feladatot kellett megoldani az első részben: a diákoknak egyebek mellett a “digitális bennszülöttek” és a “kintrekedtek” közötti megértési nehézségekről, az emotikonokról és a csetelésről is írniuk kellett.

A második, szövegalkotási részben egy Márai Sándor-idézetet, egy Bródy Sándor-novellát, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Arany János-költeményt kaptak a diákok a középszintű vizsgán. Ezek közül kellett választaniuk egyet: 500-1500 szavas fogalmazás a követelmény, attól függően, melyik téma mellett döntöttek.

Ma reggel nyolc órakor a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal kezdődtek meg a tavaszi érettségik. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1199 helyszínen 81 496 diák, emelt szinten 48 helyszínen 1848 tanuló érettségizik.

Forrás: hvg.hu

Fotó: Túry Gergely, hvg.hu