Magyarországon ma már egyre több fürdő rendelkezik bababarát minősítéssel, és minősítés nélkül is szinte mindegyik nyújt bababarát szolgáltatásokat, hiszen fontos, hogy egy nyaralás alkalmával az egész család kikapcsolódjon és feltöltődjön. Összeszedtünk egy csokorra valót, mire vigyázzunk mi, ha kisgyermekkel utazunk fürdőbe, strandra.

Az első kérdés, ami a legtöbb szülőben felmerül, hogy mikortól, mennyi idős korától vihetjük a picit a strandra? Erre a válasz, hogy akár egészen pici kortól is (persze ő ekkor még ne fürödjön), babakocsiban, vagy egy pléden az árnyékban bizonyára jól fogja érezni magát. Fontos azonban, hogy árnyékban is védjük a bőrét: kenjük be magas faktorszámú naptejjel, hiszen a picik bőre még nagyon érzékeny, akár pár perc alatt is leéghet, ha nem vigyázunk. A fejét védjük ekkor is: egy vékony nyári kalapot a legnagyobb melegben is elbír.

Ha a gyermek már nagyobb, egy éves elmúlt, akkor bátran bevihetjük a strandokra, fürdőkbe, hiszen ekkor már nem nyaralasbabavalannyira érzékeny a fertőzésekre, mint kisebb korában. Egy éves kor alatt azonban csak olyan helyekre vigyük, amelyek kifejezetten babaúszásra is ki lettek alakítva, hiszen a többi helyen nagy a fertőzésnek való kitettség veszélye. Vigyázzunk a gyógyvízzel! Ha vize kénes vagy 35C foknál melegebb, akkor hat éves kor alatt ne engedjük bele a gyerekeket, hiszen ez megterheli a szervezetüket. A természetes vizekkel lehetünk bátrabbak, ide akár már fél éves korától bevihetők a babák, hiszen itt csekély a fertőzés lehetősége. A naptól óvjuk a gyermekek bőrét, akkor is, ha már nagyobbak: használjunk magas faktorszámú fényvédő krémeket, és 11 valamint 15 óra között kerüljük a napon tartózkodást. A vízben is óvjuk a baba fejét, nehogy napszúrást kapjon!

Próbáljuk ki a családbarát, bababarát fürdők szolgáltatásait, szinte bárhová menjünk is az országban, találunk ilyeneket. A tavaly megújult Gyulai Élményfürdő például egy több mint 900 négyzetméteres vízfelületet magában foglaló élménykomplexummal bővült, amely a legkisebbekétől a legnagyobbakéig kielégíti az igényeket. Ha nagyon pici babával utazunk, akkor rábízhatjuk őt a gyermekmegőrzőben dolgozó alkalmazottakra, hogy néhány órát a felnőttek kettesben tudjanak eltölteni. Ha már nagyobbacska gyermekeink vannak, akkor velük kipróbálhatjuk a gyermek élménymedencéket és az új csúszdákat.

A napokban átadott Túrkevei Termál- és Élményfürdő fejlesztése is a családokra irányult, hiszen olyan új szolgáltatásokkal bővült a fürdő kínálata, amelyek a gyermekkel érkezők igényeit elégíti ki. Lefedésre került például a kinti gyermekmedence, így sokkal biztonságosabb környezetben lubickolhatnak a kicsik. Emellett 8 új medencét alakítottak ki, épült 2 szauna, egy sókamra.

Ha a Dunántúlra mennénk inkább, akkor bátran válasszuk a zalakarosi vagy a kehidakustányi wellnessfürdőket. Zalakaroson a beltéri gyermekvilágban száz különféle vízi attrakcióval, zuhatagokkal, csúszdákkal, sok-sok gyermekmedencével találkozhatunk, míg Kehidakustány mintegy 2400 négyzetméternyi vízfelülettel, 13 medencével várja vendégeit.

Forrás: babamama.hu