Az anyaság minden nő életébe sok újdonságot hoz. Ez az átmenet és változás nem mindig zökkenőmentes és sok kihívást állít a nő elé, úgy fizikailag mint érzelmileg. A jóga a harmónia megteremtéséhez, testi – lelki – szellemi egységünk megteremtéséhez nagyszerű módszer, amit ha kisbabánkkal együtt gyakorolunk, a hatás többszörösen érezhető.

És természetesen minden új anya vágya mihamarabb visszahozni a „régi formáját”, de úgy tűnik erre nincs idő a baba mellett. A babás jógán éppen erre törekszünk! A babás jóga célja tónusba hozni és formálni azokat a testrészeinket, melyek a várandóság alatt megváltoztak és csökkenteni azokat a kellemetlenségeket, melyek a szülés után illetve a baba ellátása közben felléphetnek, miközben anya és gyermeke között mély kötődés alakul ki. Emellett a babát masszírozva és finoman átmozgatva a kicsi is átélheti a mozgás és masszázs áldásos örömeit!

MIÉRT JÓ A BABÁS JÓGA?babamamajoga2

A baba-mama jóga, vagy babás jóga segít a szülés utáni regenerációban, segíti a babák fejlődését, mozgásérzékelését, elmélyíti a kapcsolatot anya és babája között. Úgy a babának, mint a mamának jót tesz, ha minél előbb közösségben tudnak lenni, barátkozni és jól eltöltik a közös időt! Megbeszélik más újdonsült anyukákkal ügyes bajos dolgaikat és megosztják élményeiket.

HOGYAN ZAJLIK EGY FOGLALKOZÁS?

A babás jóga órát baba masszázzsal és a babák passzív kimozgatásával kezdjük, mely ellazítja és megnyugtatja őket, valamint segítség lehet a hasfájós időszakban is. Ezt követik az aktív mozgásgyakorlatok mellyel a kicsi mozgásfejlődését segítjük elő. Az óra második részében játékos-mondókás közös gyakorlatokat végzünk a babákkal ahol a baba tulajdonképpen súlyként szolgál az anya erősítéséhez. Az anyák esetében kiemelt szerepet kap a medencealap izomzatának fejlesztése, ez által regenerálása, valamint a has,- hát és a karizmok fejlesztése. Az órákat az OM mantra éneklésével zárjuk.

joga

MIKORTÓL AJÁNLOTT A BABA-MAMA JÓGA?

8 hetes kortól egy éves korig

MIT HOZZAK MAGAMMAL?

– Kényelmes ruházatot, – polifómot, – egy törölközőt vagy kis pokrócot a baba alá – a baba kedvenc játékát,babamamajoga

EGYÉB TUDNIVALÓK

– Babakocsival is el tudsz hozzánk jönni. – Ha alvási időszak van akkor is gyertek, a babád nyugodtan pihenhet, amíg te tornázol.

– Ha a baba éhes lesz vagy nyűgös az óra közben, nyugodtan sétálgathatsz vele, megetetheted!

– Bármikor tisztába teheted a babát, szoptatni a teremben is tudsz, egy kis kuckóban, kényelmes párnák között!

– LÉGY TÜRELMES!

– Előfordulhat, hogy az első pár alkalommal a babád nyűgösebb lesz, de ez csak addig tart, amíg megszokja az új környezetet és az új embereket maga körül. A babáknak is jót tesz a társasági élet és a barátkozás más babákkal!

– A baba masszázs ruhában történik, öltöztesd a babát kényelmes ruhába pl.: egy rúgdalózóba, amin keresztül kényelmesen masszírozható a baba.

Szerző: Balázs Vataščin Emese, jógaoktató