A könyv játékra ösztönöz – Interjú Palásti Andreával

Palásti Andrea 1984-ben született, Újvidéken. Felsőfokú és mestertanulmányait az újvidéki Művészeti Akadémia Fényképészeti Szakirányán végezte 2009-ben. Összefüggéseket keresve a médiumok rendszerében, mint szabadúszó művész  – fényképészként, tervezőgrafikusként és kurátorként dolgozik. Továbblépve a kimondottan képi kifejezésmódon, jelenleg a Belgrádi Művészeti Egyetem, Művészet- és médiaelmélet doktorjelöltje.

Kinek az ötlete volt egy ilyen vizuális kiadvány elkészítése?palastiandrea4

A könyv első prototípusa még az akadémia alatt készült el, a tervezőgrafikai tantárgy vizsgafeladatomként. Akkoriban a
cirkusz igazán egy kézzel (lábbal) rajzolt-ragasztott kis könyv-objektum volt. Kollázstechnikát alkalmazva, a figurák rajzolva lettek, majd vagdosva, ragasztva, festve, a közönség pedig a családi albumomból állt össze.

A verseket tökéletesen kiegészítik, továbbgondolják a könyv illusztrációi. Hogyan zajlott az alkotói folyamat?

A versek valójában a könyv létrejötte után keletkeztek. Szóval, egy fordított sorrendről van szó, ahol a versek illusztrálják a vizuális alkotást. Amikor alkalom adódott a kiadásra, felkértem Fazekas Kinga Emesét, aki nagyon jól ismeri a lelki-esztétikai világomat, hogy verseket írjon hozzá, mely tükrözni fogja a cirkusz szórakoztató, némi dadaisztikus mellékízét.

Maga a könyv kollázstechnikával keletkezett. Arra törekedtem, hogy különböző anyagokat használjak, hogy minél gazdagabb legyen vizuális szempontból, valamint, hogy interaktív is legyen. Az ismerőseim gyermekei mind már ösztönösen tudták, hogy a harmonikaszerű formatervezésnek köszönhetően, a cirkusz akár házikó is lehet különféle  játékfiguráknak. Ezért a könyv nem csak olvasásra, hanem játszásra is ösztönöz. Nagyon szeretném, ha a könyvünk arra is ösztönözné a gyerekeket és a szülőket, hogy maguk is megpróbálkozzanak a kollázstechnikával. Az ilyenfajta játékos tépés-vagdosás-ragasztás fejleszti a kreativitást és az esztétikai érzéket, de hozzásegít a vizuomotorikus koordináció fejlesztéséhez is. Gazdaságos is, szinte bármilyen anyagot kombinálhatunk – régi újságpapírt, maradék tapétát, üzleti katalógust. Ugyanakkor, tanulni is lehet belőle, ugyanis a kollázs jelentős helyet foglal el a 20. és a 21. századi művészettörténelemben.

palastiandrea2A kisebb gyerekek kedvence lehet a fotóillusztráció. Miért kerültek fotók is a könyvbe?
Manapság majdnem elkerülhetetlen a fotóillusztráció. A  fénykép a vizuális kommunikáció egyik legfőbb közvetítő médiuma, ezért már kiskorunk óta tanuljuk “olvasni” őket. Ezzel a tudattal visszaélve, a fotók hozzájárultak ahhoz, hogy a könyv attraktívabb, vonzóbb legyen.  Ugyanakkor, egy eklektikus cirkuszt szerettem volna létrehozni, ahol összemosódik a múlt és a jelen, a fikció és a realitás. Így a fotók egyfajta (csalfa, akár félrevezető) realitást biztosítanak az olvasónak ebben a mesecirkuszban.

 Min dolgozol jelenleg? Tervezel-e hasonló munkában részt venni?

Egyelőre még csak ötletelek és kutatok, de egy újabb gyermekkönyvön dolgozom. A műnek életrajzi alapja és ihletettsége lesz, ugyanis anyukám 1962-63 évi iskolai levelező füzetén alapszik majd. Rövid jegyzetek és értesítések formájában, a levelező füzet a tanár és a szülő egymás közötti kommunikációjára szolgált, melyben értesítették egymást a diák tanulmányi eredményeiről és csínytevéseiről. Szóval, a könyv egy első osztályos diáklány iskolai életét szeretné bemutatni, melyet az oktatók (tanító és szülő) szemszögéből látjuk és csak ritkán maga a diáklány írásából is. Az ami fontos számomra ebben a kutatói fázisban, hogy összefüggést biztosítsak a múlt és a jelen között, hogy a könyv  mindenkor és minden élethelyzetben életképes legyen, hiszen bármennyit változott is a világ, a diákok mindig küzdenek az iskolarendszerrel, a tanítókkal és szülőkkel, sőt önmaguk ellen is.

Hatással volt a gyermekkorod arra, amivel ma foglalkozol? Volt kedvenc könyved?palastiandrea3

Azt, hogy az utóbbi időben gyerekekkel foglalkozó, vagy gyerekeknek szóló témát választok magamnak, nagyban befolyásolják a bátyám gyermekei. A gyerekeknek lenyűgözően tág alkotási és kreativitási terük van, mely, sajnos, idővel és különböző hatások alatt, leszűkül. Ezért tőlük próbálok meríteni, visszacsempészni egy kis mesét a mindennapjaimba. A másik oldalon, nagymamám sokat járult hozzá, hogy ezt a kreatív teret minél tovább megvigyázzam. Gyermekkoromat és fiatalságom első szakaszát, a bátyámmal együtt, az anyai nagymamámnál töltöttük. Nagy nyereség és érték volt számunkra a vele töltött idő, mert valóban komolyan vette a feladatát. Igaz, elég kemény munkával és sok lemondással járhatott, de soha nem éreztük a fáradtságát. Tőle tanultunk meg írni – olvasni, rajzolni. Nem is véletlen, hogy mindketten vizuális és kreatív munkával foglalkozunk. Mindkét nagyszülőnk az újvidéki Forumban dolgoztak,  így kiskorunk óta el voltunk halmozva a jobbnál jobb mesekönyvekkel, képregényekkel és karikatúrákkal. A Bada István és Johanna irodalmi játékokkal egybekötött író-olvasó találkozók is sokat jelentettek számunkra. Emlékszem, akkoriban a kedvenc könyvünk, legvalószínűbb a nagyi befolyása miatt, Móricz Zsigmond regénye volt, a Légy jó mindhalálig. Most pedig, már felnőttként nagyon szeretem Bruno Munari gyerekkönyveit. A kortárs illusztrátorokból viszont, Andrea Dezsőt és Sara Fanellit emelném ki.

A könyv megrendelhető itt.

Szerző: Tómó Margaréta

Fotó: andreapalasti.com